39 éves anyuka vagyok, már van három gyerekem, most várom a negyediket. 13 hetes vagyok. Sajnos a múlt héten a genetikai vizsgálat ultrahang részén megállapították, hogy egy nagyon ritka betegsége van a babámnak.

Hatalmas a húgyhólyagja, szinte kitölti az egész hasüregét, akkora körülbelül, mint a feje. Nagyon megijedtünk. És a legijesztőbb, hogy nem nagyon tud mondani senki semmit.

A dokim elmondása szerint a 25 éves praktizálása alatt ez a második esete. Viszont az elsőnél sok egyéb más baja is volt a babának, ezért egyértelmű volt az abortusz. Nálunk viszont minden más tökéletesen rendben van. Mesélte, hogy részt vett egy konferencián, ahol egy ilyen esetet ismertettek, és ott a csodával határos módon kb. a huszadik hétre felszívódott a megaciszta. De több esetről ő sem tud.

Tegnap aztán voltunk genetikai tanácsadáson is, de a hölgy is csak néhány esettanulmányra tudott hivatkozni, még nála sem fordult elő ilyesmi. A dokival végül azt beszéltük meg, hogy várunk három hetet, akkor csinál kontroll ultrahangot, és meglátjuk kisebb lesz-e húgyhólyag.

A kedves kommentelőket arra kérném, ha hallottak már hasonló esetről, írják meg. Esetleg azt, hogy mit lehet tenni, mivel sajnos az orvosok tanácstalanok.

Imola

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?