20. hét
2016.07.23.-2016.07.29.
Egy hét szabi, kár, hogy gyorsan elrepült. Végre nem éreztem magam egy rakás szerencsétlenségnek, kicsit tudtam tenni-venni is anélkül, hogy a totális végkimerülés határát súroltam volna. Viszont, valószínűleg a tevés-vevésnek köszönhetően a hát- és derékfájásom jóval erősebbé vált a napokban, mint eddig. Na, meg a gyerek is hirtelen nagyot nőtt érzésre. Hiába keresek, a környéken sehol nincsen kismamatorna, csak jóga, így kerestem a neten videót. (Off: kevés olyan dolog van, ami jobban fel tud idegesíteni, mint a jóga, tudom, fordítva vagyok összerakva...) Találtam is háromfélét, kardió-, csípő- és hát-tornákat.
Nagy lelkesedéssel nekiugrottam, de rá kellett döbbennem, hogy nagyon elpuhultam, a 14 perces kardió edzést nem tudtam egy szuszra végig csinálni. Mit ne mondjak, bántotta az önérzetemet. Viszont erőt is adott, hogy küzdjek, így második alkalomra már kicsit többet, a harmadik nekifutásra pedig végignyomtam, megállás nélkül. A tornázás alatt Gizi meg sem mozdul, viszont utána, mikor lezuhanyozom és ledőlök, ő kezdi az edzést. Sokat mozgolódik, egyre nagyobbakat, reggel és lefekvéskor a legaktívabb. Végre Férj is érezte, legalább is azt mondta, hogy igen, olyan halványan, de ez az lehetett. De azt is el tudom képzelni, hogy nem akart csalódást okozni.
Hétvégén ünnepeltük a kisebbik húgom névnapját, így Férj is megérkezett „oda haza”. Ennek örömére végre előbányásztuk a kiságyat a mama padlásáról, meg a rengeteg elcsomagolt babaruhát. Elkezdtem kiválogatni a picike téli darabokat, többnyire lányos cucc van benne. Mivel hugi is ott nézegelődött, ezeket csak gyorsan eldugva csempésztem bele az elhozandó kupacba, gondosan elrejtve az uniszex darabok között. Egyelőre még bezsákolva betettük a garázsba itthon, valahogy babonából még nem akaródzik szétválogatni méret szerint vagy nekiállni mosni. Mondjuk nem is nagyon tudnám hova tenni, a „gyereknek ruhásszekrényt” még egy hátralévő projekt. Na, meg hol van még a december, ráérünk, ahogy Anya szokta volt mondani, nem szar ez, hogy elkapkodjuk.
Viszont már tervezgetjük a pelenkázó helyét, méretét, fajtáját, de egyelőre nem jutottunk dűlőre vele. A babacuccok között nagy örömre találtam egy csomó olyan holmit, ami a beszerzendő listánkra fel volt vésve eddig, de így lekerülhet róla. Ilyen pl. a textilpelus, amiből Anyu több tíz darabot rakott el úgy hogy az eredeti csomagolásból ki sem kerültek. Vagy pl. a pelenkázó alátét utazáshoz, ami valljuk be, nekem elengedhetetlen, mivel terveim szerint pocakon kívül is sokat fogunk jönni-menni Gizivel. Találtam övterelőt is, amit már rég ki akartam próbálni, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményt, baromi kényelmetlen, vezetni egyáltalán nem tudok úgy. Így marad a jól bevált kispárna a pocak elé, s úgy kötöm be magam megoldás.
Hazafelé úton, három órán keresztül neveken gondolkoztunk, mert azért Gizi mégsem maradhat a végtelenségig, de még nincs közös nevező. Férjem íratott a lányokkal 5-5 fiú- és lánynevet, hátha megihletnek. A Janka egészen megtetszett mindkettőnknek, de öcsém mikor meghallotta, rögtön rástartolt, hogy az bizony neki tetszik, és ha lánya lesz egyszer, az Janka lesz. Mi meg csak mosolyogtunk magunkban, de leginkább, mikor a fiúneveket tárgyaltuk. Nagyon próbálkoztak, de nem tudták kiszedni belőlünk, hogy mi lesz. A lányok nagyon édesek voltak, komolyan vették a feladatot és Google barátjukkal végignyálazták az utóneveket, így aztán egy-két elég vicces is született, nekem a kedvencem az Aloé Vera kombináció volt!
absz
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
