„Roppant figyelemreméltó tett, ha az ember durva fráterré alakítja magát, miközben belül törékeny és gyengéd marad.” (Lawrence Durrell)
Kissé berozsdásodtam, ami a férfi-nő kapcsolatokat illeti: csak egyfélében maradtam rutinos, bár az is kérdéses, hogy azt mennyire csinálom jól. Szóval, ha valaki nem alkalmas arra, hogy a férfi-nő kapcsolatok rejtelmeit bogozgassa, az én vagyok. Hogy mit várnak a nemek egymástól, hogy hogyan közeledhetnek egymáshoz: talán ez az, amit még a szinglilelkek útvesztőinél* is kevésbé ismerek.
(*Lásd múlt heti Nobel-, Oscar- és Kossuth-díjas, egyedülálló nők által sokat magasztalt írásomat.)
Kevés az esélye, hogy jókat mondjak ezen a téren, de tudjátok, hogy engem csak feltüzelnek az ellenem szóló esélyek és a várható népszerűtlenség, úgyhogy akkor kezdjünk is hozzá!
Te szomorkás fickó, aki a torlódásban álló kocsiban gubbasztasz reggelente, vagy reményvesztetten küzdöd magad előre egy aluljáró mocskában, vagy fájós derékkal ülsz a monitor előtt nap mint nap – emeld fel a fejed, és figyelj. Úgy érzed, alig emlékszel már egykori önmagadra? Úgy érzed, felnőttél, vesztettél, és mások életét éled? Bátorság, testvérem. Van remény. Esélyed, hogy elbűvöld a bonyolult és ijesztő női lelket, szikrányi, de létezik.
Talán homályos paradoxonokban kellene előadnom az alábbi gondolatokat, ahogyan egyes keleti bölcsek tették. Ilyenekben: Légy örökké romantikus, hogy mindig szerethesd őt, és légy mocskosul cinikus a legszentebb pillanatokban is, hogy sose tiporhasson el. Légy nyugodt és állhatatos, hogy mindig erősnek lásson, és néha mégis tombolj, mint az eszét vesztett vadállat, hogy átérezze a fájdalmadat, és eltöprengjen rajta. Légy mindig figyelmes és gyengéd, mert a barbárok közül születtél, és ezerszer bántod őt, amikor észre sem veszed; de légy durva és kíméletlen néha, mert máskülönben a gyengék és unalmasak közé sorol. Ne higgy semmiben, hogy megőrizd éberséged és sose csalódj, de örökké higgy néhány szent dologban, ha nem akarod, hogy a lelked évtizedekkel előtted szálljon a sírba. Mindig gondolj arra, hogy hős vagy, és nincs a világon hozzád hasonló, mert ez az igazság. És sose feledd, hogy egy undorító, gyermeteg, önző szörny vagy, akin nap mint nap nevetnek az emberek, aki nap mint nap osztja a sebeket figyelmetlenségében.
Hogy nem lehet eligazodni azon, mit akarnak a nők? Mi, férfiak is ellentmondásos elvárásokkal közeledünk a nőkhöz: legyen néha romlott ribanc, néha gondoskodó anya, néha meg ártatlan kis királylány a holdfényes vártoronyban, és érezze pontosan, mikor melyikre vágyunk... Hát ez nem fog menni. Hasonlóképpen a nők is vágynak a romantikára, amit igazából régen is inkább a lányregényekből és a színházból ismerhettek, mint az életből; ugyanakkor azonban vágynak egy olyan agresszív, kíméletlen alakra is, aki a mai világban rendet vág a tömegben, és aki ellen veszíteni lehet, mert a nők bizonyos értelemben csak az alkalomra várnak, hogy veszíthessenek egy erős akarat finom erőszakosságával szemben. Na, hát azzal a férfivel, aki mindennek megfelel, bármikor hajlandó vagyok összejönni magam is...
A nők, akik gyakorta állati határozatlanok, emellett rettentően rosszul viselik, ha egy férfi határozatlan. Hová menjünk, mit csináljunk ma este, szerinted lehet esély köztünk valamire a jövőben, stb., ezekkel a kérdésekkel bármikor kivívhatjuk a megvetésüket.
Mindezért mondom, hogy romantikusnak lenni az egyik legnehezebb feladat a világon, mert iszonyúan könnyű átlépni a toleráns és a pipogya, a romantikus és az álmatag béna, az érzékeny és a balfasz közti határvonalakat. Egyszerűbb megoldás kicsit bunkónak lenni. Az tényleg mindig bejön. Én inkább rossz döntést hozok, mint lassút, és inkább hagyom, hogy erőszakosnak tartsanak, mint hogy cselekvésképtelennek. Ez hosszú távon nagyon gyümölcsöző megoldásnak tűnik. Kevesebben szeretnek, de többen figyelnek rám és tartanak érdekesnek. Hosszú évekbe tellett megtanulni ezt, hiszen, mint a legtöbb ember a lelke mélyén én is határozatlan, lusta álmodozó vagyok.
Összegezve, ha van még valaki, aki ezt a förmedvényt végig tudta olvasni, azt mondanám: ha nőt akarunk elbűvölni, látsszunk keménynek, viccesnek, érdekesnek, kicsit agresszívnek. A romantikát hagyjuk arra a fázisra, amikor a célpont már puhul. A finom durvaság a tüzérség, a romantika pedig a gyalogság, ami betör a meggyengült állásokba, és lekaszabolja a sebesülteket. A harmadik hullámban pedig akár a főerőket, saját egyéniségünket is bevethetjük.
Persze kicsit eltúlzom ezt a durvaság-dolgot. Hogy is lehetne megfogalmazni... Talán az a lényeg, hogy semmilyen helyzetben ne veszítsen el az ember valamiféle belső tartást, valamiféle "egyedül is boldogulok" hangulatot, ami körülvesz. Mert ez a romantikus hajlamúak egyik tipikus hibája szerintem. Tegyük fel, hogy magányos, álmodozó fickó vagyok már régóta, és végre összejön egy találka egy szimpatikus nővel. Iszonyatosan megörülök a dolognak, lelkes leszek, csüggök a szavain, felé hajolok, boldogan mosolygok, és a szememből árad a forró kérés: "Ments meg! Rád vágyom!" Azt hiszem, ez az a pont, ahol sok nő megijedhet. Azt gondolják: "atyaég, megint egy becsődölt szerencsétlen, aki tőlem várja a megváltást. Tejben-vajban fürösztene, de nem látom őt magát. Ha egy este épp nem érnék rá, ellenne egyedül is, vagy csak ülne az ágy szélén, és sebzetten bámulna, míg haza nem jövök?" Gyávaságnak hathat, de én ilyenkor mindig nagyon óvatos igyekeztem lenni, pedig persze sokszor éreztem ezt a naiv lelkesedést. Kell, hogy maradjon bennünk egy csepp kiismerhetetlenség, saját úton járás, önállóság, külön élet.
Sokat dolgozom azon, hogy modortalan, figyelmetlen ember legyek, de olykor kudarcot vallok, és magam is mondtam ám olvadozva olyat, hogy "te vagy a fény az életemben", és hasonlókat. A legritkább esetben volt hatása. Ha rám tör a romantika, mindig próbálom valami gonosz poénnal elütni a dolgot. Az emberben mindig harcol a lágyabb meg a keményebb rész, és ilyenkor mondok olyanokat, hogy: "drágám, ma este mihez volna kedved? ....persze leszarom, hogy mihez, úgyhogy bele se kezdj." Mondjuk én mindig is túl óvatos voltam. Azt rögtön elhiszem, ha valaki nem szeret, de ha igen, azt nehezen emésztem meg.
És a mai végső tanácsom: figyeld, ahogy nevet. Azt hiszed, olyan jó a humorod, amikor a feleséged, a szeretőd vagy a titkárnőd hangosan nevet a dumáidon? Legtöbbször még akkor sem érti pontosan, ha esetleg tényleg jó volt a vicc, mert nem nagyon figyelt. Csakhogy el akar érni valamit: szívességet, szimpátiát, támogatást, figyelmet szeretne, ezért vihog. És ezért pillant rád olvatagon. Vonzónak, nagy dumásnak hiszed magad? Ugyan már. Valószínűleg a férfitársadalom ama 90 százalékához tartozol, akik elhízottak, alacsonyak, nagyorrúak, szemüvegesek, büdösek, mulya képük van vagy erősen öregszenek. A nő, aki olvadozva nevet rád, azért nevet, mert akar valamit... Vagy mert szegény annyira magányos, hogy még te is megfelelnél neki.
Ha pedig a bűvös 5,5 másodpercnél is hosszabban nevet, és kacagását különféle variációk, hangszínváltások cizellálják, akkor egy elkeseredett szingli, aki még aznap lefekszik veled, és cserébe nem kell adnod semmit!
Őrjöngő Farkas
