Tárgy: Panasz

Tisztelt Címzettek!

A segítségüket szeretném kérni abban, hogy ami velem megtörtént 2014. augusztus 19-én a Magyar Államkincstár Pest megyei központjában (1139 Budapest, Váci út 71.) Családtámogatási Ügyfélszolgálatán, az ma Magyarországon ne történhessen meg többet!

Háromgyermekes anyaként 2014. augusztus 19-én Dunaharasztiból elautóztam a három gyermekemmel az Államkincstár Pest megyei kirendeltségébe, ami otthonomtól normális közlekedési viszonylatban is egy óra. Majd a Kincstár bejáratánál megkaptam a Családtámogatási osztályon a sorszámomat. A váró hatalmas, tele emberekkel es gyerekekkel. Családtámogatási osztály révén a jelenlevők száma óriási. Gyereksarok: 3 db kis szék es egy asztal. Semmi játék, papír, ceruza, kréta stb. nincs. A várakozó szülők, nem kis vesződéssel, a gyerekeket a hosszú várakozás alatt próbálják lehámozni a kávé- és egyéb kiállított automatákról. A várakozásom a három gyerekemmel bő egy órára húzódott.

Mikor sorra kerültem, a várótól egy külön helyiségben lévő 10 ablakos ügyintézői helyiségbe mentünk a gyermekeimmel, ahol egy nagyon aranyos, kedves ügyintéző hölgyhöz kerültem. A gyerekeim a kihelyezett babzsákokra ültek. Mivel már több mint 2,5 órája egy helyben ültek, akkor már elfogyott a legkisebb gyermekem türelme, és a babzsákon játszott, nem vigyázzban ült. A két nagyobbik gyermekem (10 és 6 éves) csendben voltak, mert a telefonnal játszottak. Bár a kisebbik gyermekem (3 éves) macerálta őket, ezért odaszóltak a kicsinek a nagyok. Nem voltak rosszak, nem szedték darabokra az irodát, nem rohangáltak, nem üvöltöztek. Csak nem ültek vigyázzban, egy helyben, 2,5 óra utazás és várakozás után. Ezért egy kedves ügyintéző, akit nem is láttam, mert nem az én ügyemet intézte, többször, legalább öt alkalommal minősíthetetlen hangon üvöltött a gyerekeimre. Úgy, ahogy én sem beszélek velük, de az én Édesanyám sem beszélt velem soha, és ahogy nem beszélünk a másik emberrel, mert megtiszteljük, függetlenül attól, hogy gyerek vagy felnőtt. Adjuk meg a gyerekeknek is a tiszteletet, hiszen ha mi felnőttek nem adjuk, meg, hogy fogják meg tanulni és később tisztelni a másikat?

Miután már több alkalommal is minősíthetetlenül üvöltött a gyerekeimmel, odamentem és szépen megkértem, hogy ne beszéljen a gyerekeimmel úgy, ahogy teszi. A minősíthetetlen hangnem felém is irányult és megalázóan, lekezelő hangnemben tudatta velem, hogy nekem milyen neveletlen gyerekeim vannak, hogy nem tudnak viselkedni és ez egy hivatal, miért nem hagytam otthon őket, ha nem tudnak viselkedni. Majd kértem a felettesét, aki hasonló viselkedéssel oldotta meg a helyzetet.

Felháborítónak tartom, hogy egy Családtámogatási osztályon, ahova családosok járnak, elhangzik az a mondat, hogy „Legközelebb hagyja otthon a gyerekeit!” De kire? Az apukára, aki dolgozik? Vagy a nagyszülőkre, akik lehet, nincsenek is? Nem másnak szültem őket, hanem magamnak. Édesanya lévén hogy mondhat valaki olyat, hogy ne hozza magával a gyerekeit?!

Felháborító a „Kint is hagyhatta volna őket a váróban!” mondat. Hároméves gyereket hagyjak kint a váróban, ami egy teljesen különálló helyiség tele idegen emberekkel? Ha megtenném, akkor felelőtlen lennék, de ilyen meg sem fordul egy anya eszében, hogy valahol otthagyja a gyerekét. Egy vezető, a Családtámogatási osztály vezetője, aki szintén gyermekkel rendelkezik az elmondása szerint, ezt vágta a fejemhez.

Ezt az egész viselkedésformát felháborítónak tartom és nem egyáltalán nem való Családtámogatási osztályra, de egyáltalán semmilyen emberekkel foglalkozó osztályra. Mélységesen ledöbbentett és még mindig nem tértem magamhoz a sokktól.

Az épületben kamerarendszer működik, ha jól láttam. Remélem hangot is rögzít, mert akkor vissza lehet hallgatni, hogy 2014. augusztus 19-én 10:50 és 11:00 között hogyan is viselkedtek a gyerekeim, és arra a kedves ügyintéző és a felettese hogyan reagált. Az egyik sorszámom 211. volt, a másikra már nem emlékszem.

Ilyenkor tényleg megfordul az ember fejében, hogy ilyen társadalomba gyereket szülni? Nagycsaládosnak lenni?

Bár elhangzott ez a jelmondat, már többször is Magyarországon hogy: „A CSALÁD A TÁRSADALOM LEGFONTOSABB PILLÉRE”, mégsem éreztem ezt az állami közintézetben.

Ha az előző mondatot valóban komolyan lehet venni, akkor ezt a fajta nézetet nem szabad hagyni egy állami intézményben, amivel szembesültem!

Várom, hogy valaki végigolvassa a levelem és visszajelezzen, hogy érdemes volt észrevételemet megosztani!

Tisztelettel:

Dr. F. K. Ágnes

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?