Mit tennél, ha egyébként kedves és értelmes pár éves gyermeked azzal állna elő, hogy te és párod nagyon kedves emberek vagytok, nagyon kedvel is titeket, de mivel mégse ti vagytok a valódi szülei, engednétek el őt végre az „övéihez”, mivel itt idegenül érzi magát?
Aggódnátok-e, ha pár évvel később különös testhelyzetekkel és még különösebb, jóserejű látomásokkal lepne meg benneteket, esetleg furcsa rohamok jönnének rá az éjszaka közepén, amikor épp valamit „lát” és „jár” valahol, és állítja, élt valaha az ókori Egyiptomban?
Mit tehet a szülő a 20. század elején, ha lánya nagyon is a maga útját akarja járni, legyen ez akár a Zeneakadémia elvégzése, a szobrászat vagy később a jógaoktatás? De a háziasszonyság és a klasszikus polgári feleségszerep semmi esetre sem.
Mit lép az apa-anya, mit tehet az egyébként szilárd és kiegyensúlyozott jellemű lánnyal, aki kedvesen-segítőkészen áll a rokonokhoz és testvérekhez, szorgalmas, udvarias, csak épp valahogy….nagyon más, és csak a felszínen fog rajta a „klasszikus polgári leánynevelés”.
A 20. század elején született Haich Erzsébet, születési családjának csak „Böske” (jajj, de nem illik életrajza alapján rá ez a név szerintem…) pont ilyen volt. Szerencséjére művelt, toleráns, ambícióit támogató családba születve, anyagi gondokkal nem küzdve, ami azért mégiscsak megkönnyítette indulását, mivel szegénysorsú családban, vagy basáskodó apa mellett felnőve nem maradt volna számára más, mint a nyílt lázadás, a harc, a szakítás.
Ettől még nem volt könnyű se az élete, se az útja, már csak azért sem, mert a történelmi korszak, amelyben élt, rendkívül viharos volt még az ilyen nagyon stabil és nagyon tudatos személyiségek számára is.
A történelmi viharok mellett a saját „másságával” sem volt sokáig könnyű dolga. Bár első férje rendkívül művelt és vonzó volt, aki nagy gondot fordított már házasságuk előtt arra, hogy egyenrangú partner legyen a csinos és okos lányból, mégsem tudta maga mellett tartani Erzsébetet, aki ugyan fiút szült ebben a házasságban, de mégis hamar rájött: nem a testi, hanem a lelki misztériumokat keresi elsősorban, az Önvalóval és a számára nagyon valóságosnak tűnt előző életek tanulásának és tapasztalatával való egyesülést keresné – és csak olyan partner elfogadható számára, aki ezt minden módon támogatja és elfogadja – féltékenység, „átnevelés”, fojtogató „szeretet” és ellenkezés nélkül.
Erzsébet második férje, Egon épp ilyen volt – az életrajzi regényt olvasva úgy tűnt, Egon inkább barát és spirituális társ, mint a hagyományos értelemben vett férj, aki valóban szerette Erzsébetet – annyira, hogy elválni is hajlandó volt tőle, amikor Erzsébet „küldetése” csak külföldön, és valaki más együttműködésével tudott tovább folytatódni.
Kertész Edina különös könyvet alkotott, mivel regényformában írta ugyan meg, de amikor kérdezgetni kezdtem, kiderült, Haich Erzsébet könyveiben és a rokonok emlékezéseiben épp azok a legnehezebben elképzelhető történések szerepeltek valóságként, amelyet az olvasó hajlamos a szerző fantáziájának tulajdonítani, hogy izgibb legyen a könyv. Szó sincs erről, ez esetben a valóság és a tapasztalat sokak fantáziáját felülmúlja.
Az ember néha hajlamos úgy gondolni, ő és kortársai idejében fedeztek fel vagy terjesztettek el dolgokat – aztán elég egy kicsit utánaolvasni, utánakaparászni, hogy kiderüljön, már nagyszülei vagy dédszülei korában is ismert volt ugyanez, sőt, divatban volt, hogy aztán egy időre feledésbe merüljön. A magyarországi jógázás története is ilyen, hiszen a harmincas években a pesti Haich Erzsébet és az indiai Yesudian életreszóló találkozójának az lett a fő eredménye, hogy már a második világháború előtt tömegek jógáztak Budapesten is.
Számos ma „divatos” spirituális gyakorlat, hiedelem is erősen jelen volt a 20. század elején is, jóslás, szellemidézés vagy keleti tanok értelmezése – pedig sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Magyarországon ezek inkább a rendszerváltás után kezdtek csak elterjedni. És már akkor is voltak hajlíthatatlanul az útjukat járó, erős nők – akik erőszakosság vagy törtetés nélkül is bámulatos eredményeket és bámulatosan egyéni életutat tudtak felmutatni, pedig a többség lehetőségei egy „eredményes” házasságban merültek ki. Haich Erzsébet élettörténete annyira ellentmond annak, amit erről a korszakról többnyire gondolunk, hogy már csak ezért is érdemes elolvasni a könyvet.
A regény másik főszereplője a sovány, eredetileg keresztény családba született indiai kisfiú, aki néhány életre szóló találkozás hatására kezdi el „egészségessé beszélni magát”, felfedezni hazája hagyományos mondakörét, spirituális történeteit és azok tanulságát, valamint a jógát,
ami nem testgyakorlat, hanem a test uralma és egészségesen tartása abból a célból, hogy szellemi utunkat és céljainkat a legmesszemenőbben ki tudja szolgálni.
Selvarajan Yesudian megérzés, elhívás és némi véletlen során vetődik éppen Budapestre. A pestiek először hümmögve fogadják a különös embert, aki a sport és a testnevelés oldaláról kezdi el a jóga és a légzés oktatását: bár Indiában korábban már volt dolga kétkedő, majd a módszerét sikerrel használó angolokkal vagy amerikaiakkal, a pestiekkel se könnyebb, mint azokkal volt. Mégis barátokra talál, és egy idő után elkezdenek figyelni az előadásaira is. Különös látomásai vannak neki is, akárcsak Haich Erzsébetnek – a budapesti utcákat járva megdöbbentő kijelentéseket tesz a város múltjáról, amelyek igaznak bizonyulnak, bár sose tanulmányozta Budapest történelmét. Egy idő után elindíthat szerényebb meditációs-és jógacsoportokat, és azok, akik már a tanítványává szegődnek, „hírét viszik” másoknak is.
Erzsébet, aki Yesudiannal való találkozása előtt is meditált már, és gyerekkora óta „ösztönösen” helyezkedett jógapózba, baráti unszolásra végül találkozik az indiai mesterrel – és felismerik, hogy bár ebben az életben sose látták egymást, de mégsem ez az első alkalom, hogy találkoznak, mindketten szilárdan hisznek abban, hogy már több ezer éve kapcsolatban állnak egymással.
Közösen viszik az egyre növekvő jógaiskolát, amikor is közbeszól a történelem, Magyarország német megszállásával, Budapest hetekig tartó ostromával, a jógaiskola számos növendékének elhurcolásával és halálával. Utána a budapestiek tömeges elhurcolásával – egy ilyen Szibériába induló menetbe kerül be a magyarul akkor már remekül beszélő Yesudian is. A teljes reménytelenség határáról egyfajta csodálatosan érthetetlen módon szabadul meg az orosz fogságból civil társaival együtt – és kerül vissza Budapestre, ahol egy ideig még lehet abban reménykedni, hogy a jógaiskola folytathatja tevékenységét.
De a népszerűség és a jelmondat „kelj fel, és légy szabad” nem nyeri el az új hatalom tetszését – és egy „baráti” figyelmeztetés után Erzsébet és Yesudian Svájc felé veszi az útját. Az egyetlen lehetőség erre a házasság – a hű férj és támogató barát, Egon pedig szó nélkül elválik, és engedi, hogy Erzsébet és Yesudian névleg összeházasodva építsék fel a jógaiskolát és szellemi műhelyt, immár Svájcban. Erzsébet fia, a háborúban pilótaként szolgáló Gida (Gedeon) pedig Kanadába emigrál, mivel neki sem marad lehetőség Magyarországon.
Haich Erzsébet a kilencvenes években, csaknem százévesen halt meg, ha hihetek a Wikipédiának. Yesudiannal a névházasságot felbontották, az indiai mester egy tanítványát vette később feleségül, és nyolcvankét éves korában bekövetkezett haláláig tanított, több könyvet írt, amelyeket magyarra is lefordítottak.
Nem építettek semmiféle „gyülekezetet”, ehelyett mindenkit bátorítottak, hogy megtalálják önmagukat, egészségessé váljanak, bátrak legyenek és erőhöz jussanak.
Miközben a jóga, a légzőgyakorlatok vagy a meditáció általánosan ismertté és elérhetővé vált mára mindenkinek, be kell vallanom, én se ismertem Haich Erzsébet és Yesudian történetét. Az üzenetet igen, máshonnan, ugyanazt - nagyjából háromszor puffant ki olvasás közben a kezemből a könyv, amely tökéletesen rímelt mindarra, amit valaha 1991-ben egy ausztráliai jógamesternőtől tanultam, és amivel meglehetősen intenzíven foglalkoztam egész 2022-ben újabb tanítások és utánaolvasás eredményeként. Nem tudom, hányan ülnek most a képernyők előtt olyanok, akik úgy fogják érezni, a könyv és az üzenet erőteljesen megragadja őket, megerősítve abban, hogy a belső szabadság, a test-lélek-szellem közti harmónia, és a külső eszközöket lényegében nem is kívánó gyakorlás milyen fontos abban, hogy milyen minőségű lesz az életünk, és mit sugárzunk ki magunk köré.
„Kelj fel, és légy szabad. Valódi természetünk nem más, mint szabadság, mivel szellem vagyunk, ami nem ismer kötöttséget.”
Kertész Edina: Jóga Budán, Haich Erzsébet és Selvarajan Yesudian regényes története, Athenaum, 2023
