Létszám: Két gyerek (lány), két felnőtt (nő). Reggel fél nyolc, indulásra készek vagyunk.Sílécek bepakolva, szendvicsek, innivaló bekészítve, és a melengető jégerről sem feledkeztünk meg. A folyékony fajtáról, természetesen.


Síelés előtt

A kutya még megpróbál beugrani a síbakancsok mellé, de visszakerül a helyére, a kerítés belső oldalához. Irány a mátraszentistváni sípálya.

Az út sima, bár vannak kétségeink a feketéllő termőföldek láttán, hogy vajon a honlapon feltüntetett híreknek megfelelő állapotot fogunk-e fent találni, és valóban lesz-e síelésre alkalmas hó. Gyöngyösnél felkanyarodunk a hegyi útra, jól ismerem, évekig Mátrafüredre jártunk nyaralni. A büfésor a helyén, de most nem állunk meg, nekivágunk az emelkedőnek. A hőmérséklet egyre csökken, a kijelzőn már a 0 villog. Van időnk megcsodálni a hólepte, fagyos faágakat, mert egy szippantós kocsi megy hárommal előttünk. Előzni reménytelen, idegeskedni meg tökfölösleges. Előbb-utóbb odaérünk.

Fél tíz után néhány perccel érkezünk, tíz-tizenöten ácsorognak a jegypénztárban. A gyerekek a kocsiban öltöznek, míg mi várakozunk. Szerencsénk van, kinyitják a másik pénztárat is, ahol bár elég körülményesen és lassan megy minden, végül hamar végzünk. Megkérdezzük, hol tudunk a gyereknek sífelszerelést bérelni, melyre a válasz az, hogy itt, a lenti parkolóban. Megnézzük a térképet is biztos, ami biztos, valóban a lenti parkolóban van feltüntetve a kölcsönző ikonja. Elgondolkozunk, hogy mekkora hülyeség, hogy fent megvesszük a jegyeket, majd kocsiba kell ülni, és a falun keresztül a pályák aljáig lemenni, hogy kölcsönözni tudjunk.


Tavacska a sípályák aljában

A falu utcáin vastagon áll a hó, egy borostás, pityókás munkás kapirgálja a fagyott úttestet, ő igazít minket útba. A pályák aljánál üres épület áll, ez volt régen a kölcsönző – mint megtudjuk. „Pötyikém, úgy látszik, te ma nem síelsz.” Eszter barátnőm lesétál a síliftekig, ahol kideríti, hogy mégiscsak a fönti parkolóban lehet kölcsönözni. Visszamegyünk a hegytetőre kocsival, ahol megtaláljuk a konténer-síkölcsönzőt. Pár méterrel alacsonyabban van, mint a jegypénztár, ezért mondta hát a pénztáros, hogy a lenti parkolóban találjuk. Röhögünk egyet a félreértésen, így jártunk, beállok Pötyivel a sorba. A következő negyven percet a lábszagú konténerben töltjük, lassú a kiszolgálás: egyetlen ember áll a pult mögött. Ő méri fel az igényeket, válogat a bakancsok, botok és lécek közül, felpróbáltat, cserél, könyvel, pénzt kezel. Mögöttem hatalmasra duzzad a sor, a vége a konténer előtt kígyózik.

Az árak elég magasak, azt gondoltam, a kölcsönzött sícuccok minősége is illeszkedik az árszínvonalhoz. A felszerelést megbontani nem lehet, így hiába kell valakinek csak síléc, mert bakancsa van, ugyanannyit kell fizetnie. Nincs külön gyerekár, a kölcsönzési díj egy napra 4 ezer forint, emellé ezer forint a gyerek bukósisak. Hasonló árakon Ausztriában zsírúj versenybakancsot és profi lécet adnak, itt pedig egycsatos, leharcolt, bélés nélküli sícipőt és egyszerű lécet. De nem pattogunk, örülünk, hogy végül van mindenkinek felszerelése, indulhat a sport. 11 óra lesz nemsokára.


Síelés közben

Felcsatolunk, csúszunk néhány métert, az étteremnél már meg is állunk. Előkerül a jéger meg a szendvicsek. Öt perccel később a hasak sem korognak, a bátorságszint is feljebb kerül, és a mosoly is szélesedik. Irány a lejtő alja! A sípályán kétféle lift van, a csákányos és a korongos. Utóbbi típust használták már a gyerekek tavaly, a csákányost (amit következetesen csótányosnak mondanak) még sosem, kicsit izgulunk is, hogy sikerül-e felvontatni magunkat kiesés nélkül a csúcsra. Fölösleges volt az izgalom, remekül csinálják, csak nekünk, felnőtteknek kényelmetlen kicsit, hogy a térdhajlatunknál van a csákány.

A következő körben lejjebb merészkedünk, a régen volt síkölcsönzőnél lévő felvonókig csúszunk. Itt két felvonó megy egymás mellett, egy csákányos meg egy korongos. Ezúttal a korongosat választjuk. A gyerekek innentől kezdve csak ezzel közlekednek, Eszter barátnőm pedig, miután nem sikerül megfognia és lába közé kapnia a rudat, és az jól megüti a lábát, a csákányos mellett teszi le a voksát. Mostantól én a barátnőmmel sífelvonózok, tőlünk pár méterre pedig a gyerekek közlekednek egyedül. Málni csak egyszer esik ki a felvonóból, de nem esik pánikba, lecsúszik és újra próbálkozik. A felvonókezelő kezd idegbeteg lenni, mert sokan egyedül használják a kétszemélyes csákányos felvonót, a sor pedig igen hosszúra dagad.


Árszínvonal

A jegyrendszer modern, 500 Ft kaució ellenében műanyag kártyát kapunk, amit hozzá kell érinteni a sífelonóknál található kapukhoz. A pályákkal nincs gond, bár az olaszországi Livignóban megszokott hatalmas pályarendszer után kihívásnak semmiképp nem nevezhető. A gyerekeknek viszont nagyon bejön, nem akarják megunni. A mi lábaink már remegnek a rengeteg felvonózástól, pihenőt rendelünk el. Míg mi a 950 forintos mákos cicit, azaz gőzgombócot toljuk az arcunkba, addig a gyerekek az étterem előtti hóban játszanak. Az árszínvonal a helynek megfelelően magas.


Megtudjuk, hogy bár hétfő van, sok iskolában (ahogy nálunk is) szünet van, ezért a forgalom egy erős vasárnapinak megfelelő. Felmerül bennünk a kérdés, hogy akkor miért nem lehetett még egy embert betenni a kölcsönzőbe, hogy ne délben tudjanak elkezdeni síelni a sor végén állók? És miért van zárva az üvegfalú hütte, ahol forró teát és forralt bort szerettünk volna inni? „Aprócska Ausztria a Mátrában” – hirdeti magát a sípark. Jó lenne, ha kiszolgálásban/rugalmasságban is tanulnának a külföldi mintából.


A hütte zárva

Árak: a napijegy főszezonban felnőtteknek 5500 Ft, gyerekeknek 4500 Ft. Amennyiben akár egy szülő is két gyermekével síel, és ezt igazolni is tudja, a második gyerek jegyéért már csak 2 ezer forintos napidíjat kell fizetnie. A síliftek és a sípálya használata hatéves kor alatt ingyenes, kivéve a Síoktatóparkot. A kezdők síliftjei naponta 3000/3500 forintért használhatók. A Sípark délelőtt fél 10-től délután fél 5-ig tart nyitva, esti sízés pedig pénteken és szombaton délután öt és kilenc között vehető igénybe.

Mi negyed ötkor hagytuk el a terepet. A másfél órás hazaúton Pötyi elaludt, de itthon minket sem kellett este altatni, annyira elfáradtunk. A gyerekek napokig lelkendeztek és hálálkodtak a remek programokért. Ha nem kerülne harmincezer forintba egy ilyen nap, talán gyakrabban tudnánk menni.

Tünde