Gollum szobra a wellingtoni reptéren

Szubjektív új-zélandi útikalauz

Új-Zéland: négy és félmillió ember és hatvanmillió birka lélegzetelállító hazája. Vad és békés, lankás és hegyes, távoli és otthonos. Ha valaki egy végtelennek tűnő utazás végén Wellington repterére érkezik, azt is képzelheti, hogy nem csak időzónát, hanem dimenziót is váltott útközben, és egyenesen Tolkien fantáziájában landolt. A váróteremben Gollum kispolski méretű fejével éppen egy halat próbál kifogni a járatukra várakozók közé belógva, miközben Gandalf egy óriás sas hátán hasítja a légkondicionált levegőt, a csoport legújabb tagja pedig Smaug, a sárkány frissen felavatott szobra. Odébb egy felirat köszönti az érkezőket Középfölde közepén, hogy az illúzió teljes legyen.

A Gyűrűk ura- és a Hobbit-trilógia fantáziavilágát a helyiek már-már összemossák saját történelmükkel, a filmek forgatási helyszíneire a regényből vett nevekkel utalnak. Van itt Rivendell, egy kellemes dimbes-dombos erdőség szerény patakmederrel a közepén, és felépült egy egész hobbit-falu is Matamatában, az Északi-szigeten. Wellingtonban sétálva az emberrel hol maga Gandalf, hol kisebb-nagyobb trollok jönnek szembe, legalábbis szobor formájában.

Komphajók Wellington kikötőjébe tartanak

Wellington, avagy “Wellywood”, nem csak a világ e távoli csücskén számít filmes nagyhatalomnak, a Tolkien-adaptációkon kívül olyan filmek készültek itt részben vagy egészben, mint a King Kong, az Avatar, vagy a Tintin. A filmipar több ezer embert vonz Wellingtonba a világ minden tájáról, sok-sok kisgyerekes család telepedik meg itt hosszabb-rövidebb időre. A külföldi anyukáknak, akik többnyire otthon vannak a gyerekekkel, hosszú hónapokat kell elütniük ebben a kis fővárosban, egy vagy több gyereket terelgetve, vagy éppen babára várva, és van idejük felfedezni a jó helyeket, ahol a csemetéket több órán át is le lehet kötni. Óvoda szinte minden sarkon van, lehet egy vagy több napot is járni, bár a három év alatti külföldi (vagyis aki nem állampolgár és nincs státusa) gyerekek szüleinek igen borsos árat kell fizetniük ezért a szolgáltatásért. Cserébe rendezett környezetet, elég baráti óvónő-gyerek arányt kap (maximum tíz ovis vagy négy bölcsis jut egy nevelőre), és kevésbé szerencsés esetben pár kört az itt gyakran felbukkanó hasmenéses-hányós vírusokból.

Vizes játszótér Wellingtonban

Egy wellingtoni óvodásnak teljesen természetes, hogy kortársai különféle népcsoportokhoz tartoznak, más-más nyelvet beszélnek: bár már csak tizenöt százalék körül van az egykori őslakos maorik aránya, az új-zélandiak nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a maori nyelv és kultúra már egészen kis korban természetes része legyen a mindennapoknak. Az óvodások megtanulnak maori nyelven számolni, énekelni, és akármerre néznek, azt láthatják maguk körül, hogy erre az ősi kultúrára érdemes büszkének lenni: a különleges népművészeti díszítőelemek, a fafaragványok, az ezüstpáfrány, a paua gyöngyház lépten-nyomon visszaköszönnek a használati tárgyakban, nagy helyi cégek logóiban. A nagyobb gyerekek élvezettel gyakorolják a hakát, ezt az európai szemnek egyszerre megmosolyogtató és ijesztő harci táncot, amiben sok nyelvnyújtogatás, üvöltés és dobbantás van, mindez egy lenge ágyékkötőben. A maorikon kívül nagyon sok a Csendes-óceáni szigetvilágból betelepültek aránya, Szamoáról, Vanuaturól, Tongáról nagyon sokan érkeznek Új-Zélandra, de az ázsiai bevándorlók is egyre népesebb tábort, a teljes lakosság közel tíz százalékát alkotják.

Ha valaki nem akarja bölcsibe vagy óvodába járatni a gyerekét, sok egyéb lehetősége van a kicsik szórakoztatására. Játszóterek Wellingtonban is vannak szép számmal, többnyire igen festői helyeken, az óceán partján vagy zöld parkokban. Homokozókat viszont senki se keressen, az óvodákon kívül alig fog találni, és ennek egyszerű okai vannak: egyrészt ott van a végtelen, sok helyen finom homokos tengerpart, másrészt az állandó, szaggató szél.

Chocolate Fish étterem

Az angoloknál tapasztaltam, hogy sok pufidzsekibe öltözött, sapkás szülő babakocsijából mezítlábas gyerek pirosra csípett lába kandikál ki. Többször nagyon nehezen gyűrtem csak le magamban az ingert, hogy szóljak, a gyerek biztosan fázik, lerúgta magáról a zoknit. Itt, Új-Zélandnak ebben a szegletében is dívik ez a módi: gyerekek és felnőttek egyaránt sportot űznek abból, hogy a hidegben is mezítláb, de kabátban és néha kötött sapkában járnak. Megrökönyödésembe némi csodálat is vegyül: biztosan nagyon megedződnek ettől, erős, fitt felnőttek lesznek belőlük. Az igazság viszont az, hogy akárcsak Angliában, itt is állandóan csordogáló orr kíséri ezt a bravúros mutatványt, úgyhogy talán mégsem ez a legjobb módja az immunerősítésnek. A napsütéssel viszont nem viccelnek. Sajnos Új-Zéland két hosszúkás szigete éppen az egyik legnagyobb ózonlyuk alatt fekszik, az erős sugárzás miatt pillanatok alatt le lehet égni. Ezért minden gyereknek van nyári kalapja az óvodában, anélkül és naptej nélkül nem mehetnek ki játszani az udvarra.

Játszóterezésen kívül nagyon jó időtöltést kínálnak az uszodák, ahová nevetségesen kevés pénzért be lehet menni gyerekkel. Itt, ahol egyébként minden méregdrága, a gyerekeknek sportolni, különösen úszni, jelképes összegekért lehet. Egy felnőtt egy gyerekkel nagyjából négyszáz forintot fizet a belépőért, amiért Wellingtonban csodás gyerekmedencékben fürdőzhet időkorlát nélkül. Járni még nem tudó babákra is gondoltak, vannak egészen sekély, gumiszőnyeggel borított medencék sok-sok vizes játékkal, spriccelővel, szökőkúttal. Családi öltözők is vannak pelenkázóval, zuhanyzóval. Aztán ott vannak a fizetős játszóházak, ezek is megfizethetők, egy nagyjából háromórás szekció kilencszáz forintba kerül. Akkor sem kell hanyatt-homlok hazarohanni vagy bokrot keresni, ha helyzet van: lépten-nyomon tiszta, pelenkázóval, helyenként tusolóval felszerelt nyilvános vécék találhatók.

Fókák ejtőznek a város határában

A város határában szabadon élő fóka-kolóniát egy laza kirándulás keretében a téli hónapokban meg lehet látogatni. Van ezen kívül modern szellemiségű állatkert, ahol csak olyan vadakat tartanak, amiknek elég nagy életteret tudnak biztosítani (éppen ezért elefánt már nincs). Látható viszont sok érdekes őshonos madár- hüllő- és rovarfaj, és szabadon ugráló kenguruk az ausztrál faunát bemutató részben. Létezik ezen kívül egy madárrezervátum, ahol például a telepesek által behurcolt macskák és oposszumok miatt a kihalás szélére került kiwi madarakat is próbálják szaporítani. Esős időben pedig ott a Nemzeti Múzeum, a Te Papa Tongarewa, ahol a világ egyik legnagyobb tintahala (4 méter hosszú) és egyéb csodás látnivalók mellett játszósarkokat is kialakítottak múzeumi animátorokkal, mindez teljesen ingyen igénybevehető. Egy órányi autózásra van még működő gőzmozdony, vadaspark, nosztalgiavillamos, ami a park bejárata és a homokdűnék között ingázik, és aminek egyik vezetője állítja, hogy Batthyány-leszármazott (hm, hát Bethany a neve). Nagyobbakkal pedig jókat lehet kirándulni, kagylót gyűjteni, sárkányt eregetni. Elég kimenni a kikötőbe, hogy a (fiú-)gyerekek ne unatkozzanak, és az anyukák nyugodtan iszogathassák a kávéjukat: különféle komp- és hadihajók, rendőrhajók és vitorlások mellett egészen közelről meg lehet csodálni a városnéző helikoptereket, és egy muzeális úszó darut.

Szinte minden kávézó és étterem gyerekbarátnak mondható, nem csak etetőszék és pelenkázó van, hanem játékosládák tele könyvekkel, építőkockákkal, sőt, az egyik parti kávézó nagy zöld udvarán tucatszámra állnak a különböző járgányok, bringák, futóbiciklik, lábbal hajtós és pedálos alkalmatosságok, a gyerekek legnagyobb örömére. Naptej és kalap is van kitéve, ha valaki nem hozta a sajátját. Türelmes, barátságos pincérek vannak, és mindezek tetejébe a borravaló nem kötelező, sőt, igen ritka, akkor is inkább a kassza mellé kihelyezett befőttesüvegbe lehet bedobni, amit az ember gondol. Persze megkérik mindennek az árát, de legalább gyerekekkel is nyugodtan látogatni ezeket a helyeket.

Kapiti Coast nyáron

Én magam nem szültem Új-Zélandon, de nagy vonalakban ismerem a rendszert. A kismamának kötelező terhesgondozót (Lead Maternity Carer) választania, ez lehet szülésznő (midwife) vagy szülész-nőgyógyász szakorvos. Ha az utóbbit választja, nagyon hamar be kell jelentkeznie, mert ezekből kevés van. Érdemes azonnal telefonálni, amint kiderül, hogy babát vár. Ha még nincs tartózkodási engedélye Új-Zélandon, akkor arra kell számítania, hogy terhesgondozással, szüléssel, egy-két napos kórházi tartózkodással és kontrollvizsgálattal együtt nagyjából tízezer új-zélandi dollárt, vagyis közel kétmillió forintot fog elkölteni. Ha szülésznőnél szül, akkor ennek a felét. Minden költségről előre kap tájékoztatást és sosem kell semmit zsebbe fizetnie. Ha a szülés simán lezajlik, még aznap hazaengedik a kismamát a babával, onnantól a szülésznő látogatja hat hétig, napi rendszerességgel, ha kell.

Komplikációmentes várandósság esetén a kismama választhatja az otthonszülést is, amire szintén a szülésznő készíti fel. Új-Zélandon emellett egyedülálló védőnői és segítő-hálózat van, a Plunket, akiktől személyesen vagy az éjjel-nappal hívható segélyvonalon keresztül lehet tanácsot kérni. A helyiek lazák és nyugisak és szeretik a gyerekeket, nem ritkák a három-négygyerekes családok. Mindent egybevetve inkább hobbitok és tündék (és persze emberek), mint orkok, goblinok, vagy trollok. Kellemes dolog Középföldén gyereknek és kismamának lenni. Csak a nagyszülők ne lennének olyan messze, az Óperenciás tengeren is túl… 

Felhőfül

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?