Nap mint nap beszélünk a kötődésről:
„Szoptatok, mert különben sérül az anya-gyerek kötődés!”
vagy
„Az én gyerekem koraszülött volt, de nagyon kötődik hozzám, le sem lehet tenni!”
vagy
„A szülés után együtt töltött
nélkül nem fog hozzám kötődni a gyerekem!”
De mit is jelent pontosan ez a fogalom: kötődés? Nézzük meg, mit mond róla a tudományos pszichológia!
A kötődéselméletet John Bowlby dolgozta ki, aki szerint a kötődés az evolúció terméke, a csecsemő túlélésnek záloga. A csecsemő életképtelen a szülői gondoskodás nélkül, ezért a létrejött egy veleszületett viselkedési rendszer, aminek segítségével megpróbálja fenntartani az elsődleges gondozóhoz való közelséget. (Azért használják a körmönfont „elsődleges gondozó” kifejezést, hogy ne csak az anyára gondoljunk, hanem szóba jöhessen az apa, a nagymama is, vagy bárki emberfia - de mindenképpen egy meghatározott személy -, aki következetesen válaszkész a csecsemő jelzéseire.)
A csecsemő aktívan részt vesz a gondozóhoz való távolság-közelség szabályozásában sírással, nevetéssel, kapaszkodással, rugdalózással. A kötődési rendszer működése a termosztát működéséhez hasonlítható. A gondozó túlzott távolsága esetén a gyermekben a kötődési rendszer bekapcsol, ami aztán a közelségkeresés folytán visszaállítja az optimális állapotot, így ennek hatására a rendszer kikapcsol. A megrendült biztonságérzet, a szorongás érzése felerősíti a kötődési vágyat, és közelségkeresésre sarkall, ezt követően a kötődési tárgy jelenléte szorongás-csökkentő hatással bír, visszaáll az a nyugalmi szint, mely mellett a figyelem a környezet felfedezésére irányulhat. A kötődés egy önálló motivációs-viselkedési rendszer, melynek célja a biztonságérzet fenntartása.
A kötődéselmélet fejlődésében Mary Ainsworth játszott kiemelkedő szerepet azáltal, hogy megalkotta az „idegen helyzet”-teszt nevű mérőeljárást, mely „láthatóvá” tette a kötődési mintázatokat. A tesztet a gyermek egyéves korában lehet elvégezni, az eljárás a következő: az anya és csecsemője egy szobában vannak, ahová egyszer csak bejön egy idegen, akit a csecsemő nem ismer. Ezt követően az anya kimegy, majd pár perc távollét után visszatér. A kötődési típusba való besorolás a csecsemő viselkedése alapján történik. Megfigyelik, hogy hogyan reagál a baba a szeparációra, majd az anyával való újraegyesülésre.
A biztonságosan kötődő gyermek az anyja jelenlétében nyugodtan játszik, biztonságban érzi magát, a külvilág kihívásaira tud koncentrálni. A belépő idegentől ugyan tart egy kicsit, de anyja közelsége megnyugtatja. Amikor az anya kimegy, a gyermek nyugtalan lesz, sírni kezd, hevesen tiltakozik, viszont ahogy az anya visszatér, a baba gyorsan megnyugszik. Az anya távolléte szeparációs szorongást vált ki, a csecsemő erre sírással reagál, majd a visszatérő anya közelsége visszabillenti őt az egyensúlyba. Az időre született amerikai középosztálybeli csecsemők mintáján a babák 60 százaléka bizonyult biztonságosan kötődőnek.
Az elkerülő típusú gyermek az anya jelenlétében szintén önállóan és bátran játszik, viszont az anya távozása nem vált ki belőle heves érzelmi reakciót. A kisgyermek tovább játszik, mintha mi sem történt volna. Nem sír, nem megy az anyja után, az idegennel is barátságosan viselkedik. A gyermek az anya visszatértét is szinte reakció nélkül veszi tudomásul. Nem keresi az anya közelségét, nem mászik oda hozzá, hanem folytatja megkezdett tevékenységét. Más vizsgálatok kimutatták, hogy az elkerülő babák vérében is megnövekszik a stresszhormon szintje az elválás folyamán, azonban ennek nincs viselkedéses megjelenése, mert a segítségkérés már gátlás alá került a csecsemő korábbi tapasztalatai alapján. A gyermek nem mutatja ki az érzelmeit, mert megtanulta, hogy úgysem érkezik segítség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágyna a közelségre, vagy hogy ne ragaszkodna az anyához. Az elkerülő gyermek „jó gyerek”-nek tűnik, nyugodt és békés. A kisgyermekeknek kb. 25 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.
Az ambivalens kötődési stílusú csecsemő az anya jelenlétében is nyugtalan, nem játszik, az anyjába csimpaszkodik, nyűgös, nyöszörög. Addig sem találja a helyét, de ahogy az anya kimegy, még inkább zaklatott lesz, nagyon sír, teljesen kikészül, és hiába jön vissza az anya, a gyerek akkor sem nyugszik meg. Az anya közelsége nem tölti el elégedettséggel, a csecsemő továbbra is keresi a megnyugvást – de nem találja. Ellentmondásos a gyermek viselkedése, mert egyfelől vágyik az anyai megnyugtatásra, de közben indulatos, sértett és dühös is rá. Folyamatosan szorong, de még az anya jelenléte is csak nehezen tudja csökkenteni a benne lévő feszültséget. Az ambivalens kötődési minta 10 százalékos arányt képvisel a csecsemők körében.
A negyedik a dezorganizált kötődésűek csoportja. Ezek a csecsemők nem rendelkeznek koherens stratégiával a szeparációval való megküzdésre, leblokkolnak a kötődési személy jelenlététől és távozásától, mindig máshogy reagálnak, nem alakítottak ki következetes viselkedésmódot az elválás okozta stressz kezelésére. Ez általában a súlyosan elhanyagolt, bántalmazott gyerekeknél figyelhető meg, kb. 5 százalékra tehető az arányuk.
Az anya és a gyermek között a biztonságos kötődés lenne a kívánatos, mert akkor tud zavartalanul működni az a kétirányú, kölcsönös szabályozási rendszer, ami a közelség-távolság, biztonság-felfedezés egyensúlyát hozza létre. A bizonytalan kötődés megnehezíti az anyának, hogy érzékenyen reagáljon a gyermekére, mert a jelzések diszfunkcionálisan működnek.
Mi lehet az oka a nem biztonságos kötődésnek? A kötődési rendszert megzavarhatja az első egy-két életév alatti hosszabb elválás (pl. kórházi tartózkodás). Zavart okozhat az is, ha az anya nem megfelelően reagál a gyermek fizikai vagy érzelmi szükségleteire (pl. anyai depresszió miatt, vagy ha nevelési célból rendszeresen sírni hagyják a babát, stb.). Elképzelhető, hogy éppen az anya „hozott” kötődési mintája akadályozza meg a biztonságos kötődés kialakulását (pl. egy elkerülő anyának nem egyszerű bensőséges intim viszonyba kerülnie még a babájával sem), de számos egyéb ok is hatással lehet ennek a komplex rendszernek a működésére.
Érdemes meghatározni a gyermekünk kötődési stílusát, mert így jobban tudunk neki segíteni a frusztrációkkal való megküzdésben. A fenti kategóriák ismerete hasznunkra válhat abban, hogy megfelelően értékeljük a csecsemő viselkedését. Nem biztos, hogy az a jó, ha észre sem veszi a gyerek, ha otthagyjuk három napra a nagyszülőknél. Sőt, megnyugtató lehet arra gondolnunk, hogy éppen a biztonságos kötődést mutatja az, ha sír az egyévesünk, amikor otthagyjuk a bölcsiben…
A kötődési minta meglehetősen stabil, de tudatos odafigyeléssel, sok testkontaktussal, önismereti munkával megtámogatva mégis alakítható, javítható. Soha nem késő elkezdeni a válaszkész nevelést, a csecsemő igényeire érzékenyen reagáló gondozást. A későbbi jó tapasztalatok felülírhatják a csecsemőben korábban kialakult sémákat arra nézve, hogy érdemes-e segítséget kérni, megbízható-e a külvilág, érkezik-e válasz a jelzésre. A kötődés minősége annál is inkább fontos, mert nemcsak a csecsemőkorra van kihatással, hanem a felnőttkori intim kapcsolatok megélését is meghatározza.
Források:
Bowlby, J. (2009). A biztos bázis: A kötődés-elmélet klinikai alkalmazásai. Budapest: Animula.
Cole, M. & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris.
Goldberg, S. (2002). Attachment and development (Repr. ed.). London: Arnold.
lorella
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
