Mivel én nem olvasok női magazinokat, igazából nem tudom, mi a trendi mostanában ezen a fronton, és mi az, ami már az ovitól egyértelmű és túlvagyunk rajta. Csajosmagazin vagy sorozatok híján kénytelen vagyok az általam látott valóságot nézni – és őszintén szólva ott sok fejlődést nem látok környezetvédelem-ügyben. Akármerre nézek.
A vászontáskán túl
Nézem az embereket a városban, és tűnődöm, lehet-e bárkiről ránézésre eldönteni, mennyire környezettudatos. Nem megy. Kétségtelen, több lett a vászontáskás- kulacsos-biciklis ember, de a boltban a többség még mindig az egyszerhasználatos nejlonba szedi az almát meg a hagymát (én is, tucatszor hagyom otthon a hálós többszörhasználatost, pedig van az nekem). Nagyon kevesektől hallom, hogy a fogyasztási döntéseiknél a környezetvédelem kiemelt szempont: ár-érték arány, megfizethetőség, hasznosság, divat…szinte minden megelőzi.
Gyereknevelés: nem kevesebb, csak másféle cuccok
Első megfigyelés: javítsatok ki, ha rosszul látom, de nekem most úgy tűnik, minden innováció, kísérlet, tesztek és érzékenyítés ellenére nem törtek jelentősen előre a mosható pelenkák. Nem lettek előbb szobatiszták a gyerekek. Nem vettek kevesebb új ruhát, nem mosták ezeket kevesebbszer. Akinek pedig erre kevésbé telik – nosh, ott pedig maradt a kevés tudásból is megvalósítható napi túlélés, változatos módszerekkel, de a környezetvédelem ott még szavakban se jelenik meg.
Nem lett kevesebb játék, nem lettek a játékok tartósabbak, nem lett kisebb a plüsstenger – megjelentek viszont egyre kisebb korban az elektronikus eszközök is. A tablet mintha kiment volna a divatból, de egyre kisebb gyerek előtt látunk laptopot, a kezében mobilt, vezetéknélküli hangszórót, elemes-feltölthető játékot.
Hordozunk, de veszünk babakocsit IS. Szoptatunk, de veszünk tápszert és üveges babakaját IS. Máshol termett, különleges ennivalókat, alapanyagokat IS. Biopamutot IS, meg mesefigurás, két alkalomra szóló divatcuccot IS.
És persze, továbbadjuk – mostanában megint megszaporodtak a gyűjtések, a használtruha-forgalom – de nem környezettudatosságból, hanem a szegénység enyhítésére.
Szelektív hulladékgyűjtés: valami van, ha nem is az igazi
Nem mondom, hogy hibátlanul, de mintha a leglepusztultabb környékek kivételével mégiscsak kialakult volna valamiféle kultúrája annak, hogy papírt a papírosba, műanyagot a műanyagba, a többit máshová – az üveget itt, a fővárosi házhoz járó rendszer nem veszi be.
Pénzt egyre kevésbé kapsz bármilyen hulladékért, elvárják viszont, hogy helybe vidd, és bizony te fizess az ártalmatlanításért, miközben a gyártón is behajtják termékdíj formában egy részét.
Közlekedés: van valódi alternatíva? És azt mi hajtja?
A környezetemben kevesen tették le az autót, sőt, most hogy a szállások és nyaralások ára elszállt az egekbe, lehet, hogy valamivel kevesebben utaztak messzire – a többiek viszont egyre inkább számolnak be olyan „nyaralásról”, hogy lementek Zamárdiba reggel, és hazamentek Pestre este, ami valljuk be, nem valami környezetbarát alternatíva.
De az ötvenéves mozdonyok húzta, légkondi ÉS/vagy ablaknyitási lehetőség nélküli fullasztó kocsikkal megrakott, esetlen menetrendű, ötven perceket késő vonatok meg nem ember-és gyerekbarát alternatívák. Már a tavalyi sztorik (órákat késett, elakadt, nem jött a pótlóbusz, bezárták őket a légmentes vonatba, nem kaptak tájékoztatást stb) elvették sokak kedvét, és még az idei olcsó bérletekkel együtt sem lett a vasút-busz elég vonzó.
A tizenpár millióért kapható elektromos autók se igazi alternatívák, mivel többnyire megfizethetetlennek számítanak. Egyébként meg….az áramot errefelé többnyire gáz, olaj, ilyesmi elégetésével nyerik, szóval adtunk a minek is egy pofont?
A városi tömegközlekedés és a mikromobilitás (bicikli, roller, gördeszka, miegymás) kettőse sokaknak nyújthat költséghatékony közlekedési lehetőséget. De ne feledjük: a viszonylag jó egészségi állapotú, ráérősebb, cekkert-kisgyereket nem cipelők tudják valóban kényelmesen használni. (Próbálj elektromos rolleren hazavinni egy kétévest plusz háromnapi ennivalót)
De nem mondtunk le egyelőre az elutazós nyaralásokról se. Amint enyhültek a járványkorlátozások, megtelt minden addigi divatos nyaralóhely megint. Talán az üzleti utak ritkultak meg, váltak online konferenciákká. De a tömegturizmus köszöni él és virul.
Önfenntartás és élelem: szép, színes illúziók és habok a tortán
Jaj, a covid. Hogy mi mennyire elkezdtünk kovászt, bioparadicsomot, fűszernövényt nevelni akkor. Hogy rácuppantunk a főzésre-sütésre, jobb híján. És igen, valamennyire (mondom: valamennyire) bekúsztak a köztudatba a „vásárolj hazait”, az „egyél szezonálisat”, a „vegyél termelőtől” jelmondatok.
Csakhogy.
A kézműves, kisszériás, nem nagyüzemi ennivaló: drága. Az előre rendelgetős sok tervezést kíván, esetleg bumlizhatsz érte a város másik végébe (kocsival, hehe). Ha te termeled meg: vagy profi vagy, ennek megfelelő módszerekkel és méretekkel, vagy hobbista, aki örül a pár tő paradicsomnak, a pár kiló baracknak, a házi, savanyítani való uborkának, de nem ezt fogjátok főleg enni. (vagy ha igen: akkor szitkozódva gyűritek le szezonban az ötvenkettedik cukkinit, meg megüt a guta, amikor a TELJES baracktermést elviszi egyetlen éjjel a fagy. Próbáltam.) Lehet mindenféle ezoizé instamarketinget keríteni köré (csak Vakmacs fog tőle aznapi hangulata szerint lábrázást vagy röhögőgörcsöt kapni), hobbinak valóban környezetbarát és egészséges – de ne áltassuk magunkat. Valódi önellátásra kevesen képesek – és az bizony nem instakompatibilis, sokkal inkább hasonlít arra, amit Magdi néni a negyvenes-hetvenes években csinált. És amit te úgy már lehet, annyira nem akarnál. Levágni a csirkét, kopasztani a büdös vízben, passzírozni hetven kiló paradicsomot, féléjszaka tésztát gyúrni, minden hétvégén befőzni valamit nyári negyven fokban.
Nem mondom, hogy add föl, de kezeld a helyén – ne rajzolj a fejedre glóriát két tő uborkától, hogy mekkora Természetközeli Istennő lettél, mert kinőtt a földből a kedvedért. És úgy tűnik, komposztálni meg muszáj lesz megtanulni, ha komolyan veszik a szabályozást.
A munka világa: vállalatok, munkahelyek, intézmények
A szemét és szennyezés nagy része nem a háztartások szintjén keletkezik, bár ott se elhanyagolandó. De a valódi überdurva szennyezés mégiscsak a gyártás, a logisztika-közlekedés, a bányászat, az óriási építkezések, hatalmas vegyiüzemek táján keresendő. Abban is mi, emberek vagyunk az irányító főszereplők (nem is az üregi nyulak), és onnan nézve elég röhejes Mancit utasítgatni arra, hogy az ablakos boríték közepéből a celofánt kitépve gondosan dobja a szelektívbe a boríték maradékát.
Édes isztenkém, mi Manci borítékja egy jókora vegyiüzem napi produktumával összevetve, vagy egy lebontott toronyház sittje, amit jobb is néha, ha nem tudunk, hova és hogy rekkentenek el nem is tudjuk, kicsodák. Amikor egy nagy kereskedelmi-logisztikai központban látjuk, mennyi zsugorfóliát használnak, hirtelen súlytalanná válik, hogy mit vacakolunk Gyöngyike tegnapi félliteres kóláspalackjával, amit óvatlanul a vegyesbe hajított már megint.
Nem mondom, hogy ne csináljunk semmit, de innen nézve talán mégicsak ezekkel a hatalmas dolgokkal kellene a megfelelő szinteken kezdeni valamit, és az talán jobban látszana, mint a mi görcsös igyekezetünk, amivel kiskefével súrolgatjuk a macskaeledel alutálkáját, hogy szép tisztán a fém-műanyag gyűjtőbe tehessük.
Szabályozás egyébként van vagy lesz rá, de egyelőre a legtöbb intézkedés papíron, látványos vállalati stratégiák és vállalások szintjén zajlik csak.
És akkor most..? – hát a pénzügyi kényszer, az működik
Tavaly ilyenkor benyögték, hogy drága lesz az energia – minél többet fogyasztasz, annál inkább. Hát, ez jobban működött minden környezetvédelmi érzékenyítésnél. Én első körben a csendre figyeltem fel: az összes szomszéd elrakta gondosan a szokásos őszi berregőket, megadóan söpörték a dolgos két kezükkel az avart, nem mostak félóráig kocsit a magasnyomásúval és a többi. Nyárra megjöttek a statisztikák: a többség letekerte a termosztátot, mint a kisangyal, ha volt rá lehetősége, és szigetelt, mint a kisangyal, ha volt rá lehetősége. Én is. Jé, nem halsz meg, ha nincs 24 fok a lakásban télen.
A Fölösleges Hülyeségek meg nem vételére még mindig nincs jobb módszer sajnos, mint hogy nincsen rá forrásod. De sajnos ez esetben a környezetet kímélő, tartós, vagy Tényleg Fontos Dolgokra sem lesz – amiből elégetett ruhák-bútorok, nem korszerűsített ablakok és kazánok, fekete füstöt okádó huszonéves autók lesznek, meg egy rakás olcsó-színes-divatos műanyag, mert arra telik. Még.
A covid otthonülős hónapjai alatt sokan reménykedtek, hogy na, talán elindul a fejekben valami, amiből CSELEKVÉS lesz, aminek LÁTHATÓ EREDMÉNYE lesz majd. Bevallom, én is reménykedtem. A számok egyelőre ebből nem sokat igazolnak vissza – majdnem semmit. És ez aggasztó. Ahogy az is, hogy a gyerekeinknek ellentmondásos példát mutatunk, vagy már nem is próbálunk valamiféle következetes és hatékony nevelést nyújtani a témában. Sőt.
Duma persze van dögivel - sok itt az írás, kevés a fej, ahogy B.T. barátom írta egyszer. Én is itt írogatok, holnap meg kocsival indulok dolgozni, hat-nyolc év tömegközlekedés+ otthoni munka kombó után. Amit meg "mélyalkalmazkodásnak" neveznek egyes kutatók, hát, attól egyelőre én is visszaborzadok, mert hatékonynak hatékony lenne, de kellemesnek aligha nevezném. Az aktivizmus nem kenyerem, de valamit mégis kellene tenni, ami látszik.
Ti hogy látjátok a helyzetet? A külföldön élők meglátásaira külön kíváncsi volnék.
Vakmacska
