Talán pár hete merült fel az ötlet talán AMK posztja kapcsán, hogy a sok kézzel készült „tőlem csakneked” típusú felnőttek által készített kreatív ajándékok mellé – ami valljuk be, néha nem csak hogy sokba kerül, mire elkészül, de olykor szánalmasan béna is – készíthetnénk néhány hasznos dolgot, amit akár el is ajándékozhatunk, ha nem fogyasztjuk el addig. Mert az is igaz, hogy sok embernek van olyan rokona, ismerőse, akinek a megajándékozása nem egyszerű feladat, vagy mert mindene megvan, vagy mert egy 68-as Ford Mustangra, vagy egy háromhetes meglepetésnyaralásra Jamaicába éppen nem futja így az ünnepek előtt, pedig annak lehet, hogy örülne. Most megosztok veletek néhány egyszerűen elkészíthető, a gyakorlatban is bevált finom és egészséges alkoholos receptet. A csipkebogyó és a kökény tonnaszám terem mindenhol, csak észre kell venni! A receptek egyszerűek, nem macerásak, egyedül az érési idő tart néhány hétig, ezért, meg azért, mert a hozzávalók most érnek, érdemes minél hamarabb elkészíteni őket. Azért nem feledkezem meg a gyerekekről sem, ezért egy szörpreceptet és egy mézes finomságot is leírok, hátha valakinek lelkiismeret-furdalása lenne a szeszfőzés közben.
Csipkebogyó (Rosa canina)
Csipkebogyó bor készítése:
2 kg csipkebogyó (a legjobb, ha a dér már megcsípte, így tapintása puha, az íze pedig lekvárszerűen édes)
5 liter víz
2 kg cukor
A csipkebogyóról leszedjük a szárát és a csumáját (a kis fekete bogyesz a végén), majd betesszük egy nagy üvegbe, vagy egy fazékba. Ezután a vizet felforraljuk a cukorral, majd langyosan a csipkebogyóra öntjük. Na, ez azért fontos, hogy majdan, amikor elkezdjük tesztelni a művünket, nyugtasson minket az a gondolat, hogy áldozunk az egészség oltárán azzal, hogy ilyen tömény C-vitamin tartalmú itókát fogyasztunk. Miután felöntöttük a csipkebogyót, egy ruhával, mondjuk pelenkával, takarjuk le, és szobahőmérsékleten hagyjuk állni 3-4 hétig. Amikor a forrás befejeződik, vagyis a gyöngyözés megszűnik, akkor szűrőpapíron, vagy pelenkán (tiszta) szűrjük le, töltsük üvegekbe és rendesen lezárva tartsuk legalább 1 hónapig. Minél tovább áll, annál finomabb!
Csipkebogyó likőr készítése:
2 kg csipkebogyó (nem baj, ha kemény és nem dércsípte, csak szép érett legyen)
3 liter pálinka
1 kg cukor
A csipkebogyót vagdossuk össze, felébe vágva tökéletes, (a szúrós magját nem kell kiszedni) tegyük egy nagy uborkásüvegbe, majd öntsük rá a 40 fokos pálinkát. Fedjük le, itt használhatjuk az üveg tetejét is, vagy egy kistányért, hagyjuk állni 4 hétig szobahőmérsékleten. Az első héten minden nap rázogassuk meg. Ha letelt a 4 hét, akkor nagyon finom szűrőpapíron szűrjük le. Ez után hígíthatjuk, az 1 kg cukrot főzzük fel 2 liter vízzel, ha ez kihűlt, akkor keverjük a leszűrt pálinkához, tegyük üvegekbe. 2-3 hét után az ital ízei összeérnek, minél tovább áll, annál finomabb!
Csipkebogyó szörp
1 kg összetört csipkebogyó,
4 liter víz,
1,5 kg kristálycukor,
1 liter léhez 10-g citromsav
A friss, érett, dércsípett csipkebogyót megmossuk, összezúzzuk, húsdarálón egyszer ledaráljuk. Én úgy is szoktam, hogy ha semmi kedvem húsdarálót takarítani, akkor a csipkebogyót egy kevés vízzel feleresztem és egyszerűen botmixerrel kicsit megtöröm. Egy kg összetört csipkebogyóra 2 liter meleg (50-60° C-os) vizet öntünk, és másnapig állni hagyjuk, közben többször fölkeverjük. Ezután a levet leszűrjük egy pelenkán, a visszamaradt törkölyre egy liter vizet teszünk, fölmelegítjük 70° C-ra, másnapig állni hagyjuk, és ismételten leszűrjük. A leveket összeöntjük. Az egy liter vízből a cukorral szirupot főzünk, ezt hozzátesszük a leszűrt léhez. Végül a citromsavat belekeverjük (de használhatunk helyette aszkorbinsavat is, ami a gyógyszertárban kimérve kapható). Ez utóbbit én nem nagyon szoktam pontosan mérni, inkább menet közben kóstolgatom, hogy kellően bolti kamuszörp ízű-e már a termék, nálunk ugyanis az minősül finomnak. Ha kész, gyorsan üvegekbe töltöm, az üveg tetejére dupla celofánt, közé tartósítószert teszek, vagy a celofán, tartósító, kupak változatot alkalmazom. Nem áll el nagyon sokáig, 2-3 hónapon belül fogyasztandó, de így legalább nem kell főzni és a gyümölcs vitamintartalma nem vész el.
Kökény (Prunus spinosa)
Erdőszélek, cserjések növénye, 1-4m magasra nő, ágai szürkék, tüskések, levelei aprók, termése kékesfekete, hamvas, csonthéjas gyümölcs, a szilva rokona. Késő ősszel a levelei már rég lehullanak, az ágakat csak a termés díszíti. Ha megkóstoljuk „összehúzza a szánkat”, még éretten is, ha már megcsípte a dér.
Kökénylikőr
2-3 kg kökény
2 liter pálinka
75 dkg cukor
1,5 liter víz
A kökényt magostól összezúzzuk (én kézi krumplinyomóval szoktam), és egy üvegedénybe téve ráöntjük a pálinkát. Naponta többször rázogatjuk, éppen ezért a konyhában tartjuk kb. egy hónapig. Egy hónap múlva szűrőpapíron vagy dupla vászondarabon átszűrjük, és hozzáadjuk a cukorból a vízből főzött, kihűlt szirupot. Egy hétig állni hagyjuk, utána újra átszűrjük szűrőpapíron vagy dupla vászondarabon, palackozzuk, és minél tovább hagyjuk állni, annál ízletesebb lesz.
Kökény mézben
kökény
méz
A kökényszemeket egy éles késsel két-három helyen bevagdossuk az üveget kb. a feléig vagy a kétharmadáig töltjük kökénnyel, majd feltöltjük az üveget a mézzel és jól lezárjuk. Kicsit összerázhatjuk, hogy a gyümölcsszemek közé rekedt levegőt kiszabadítsuk.
Félretesszük a kökénymézet és néhány naponta újra megrázhatjuk, vagy megfordítjuk az üveget. Legalább egy hétig állni hagyjuk, de inkább tovább. A méz sötétpiros lesz és átveszi a kökény finom ízét, a kökény pedig igen finom csemege lesz! Látványnak sem utolsó.
Pikáns kökény
1 kg kökény
75 dkg cukor
2 dl víz
6 dl almaecet
2 darab fahéj
6 szem szegfűszeg
3 ek mustármag
A cukrot egy edényben karamellizálom, felöntöm az ecettel és a vízzel, míg a cukor fel nem oldódik. Hozzáadom a fűszereket és a kökényt. Rövid időre felforralom, majd azonnal előmelegített üvegekbe töltöm és lezárom. Körülbelül két hónap múlva fogyasztható, kiváló köret vadhoz, vadszárnyashoz és kacsához.
Ha a készítményeinket szép üvegekbe tesszük, egyedi kis címkével, vagy kártyával öltöztetjük, érdekes, hasznos és nem mindennapi ajándékkal kedveskedhetünk.
RR