Hétvégén csörgött a telefonom, a barátnőm aggódó hangját hallottam a vonal túloldaláról. Azt kérte, SOS segítsek, hogy mit csináljon. Elmondta, hogy kamasz lánya, aki bár nagykorú, de még gimnazista, tanácsot kért tőle: mit tegyen, mert a barátnője, aki vele egyidős, együtt töltött a barátjával egy rég tervezett együttlétet, ami kisebb balesettel ért véget. Felkészültek, de a gumi elszakadt, és igazán nem is tudja, most mi legyen, terhes lehet? Mit kell ilyenkor tenni? A barátnő tőle kért tanácsot. Mivel erre ő nem tudta a választ, az anyukájához fordult, aki roppant jó fej és segítőkész volt ez ügyben. Az érintett lány a saját édesanyjának nem mert szólni, mert félt a reakciótól, és hogy nem fogja megérteni. Barátnőm is tanácstalan volt.
Azt javasoltam, menjen el az körzetes ügyeletre. A lány el is ment, kivárta a sorát, majd onnan elküldték, mondván nem az ő dolguk, menjen az X kórház nőgyógyászatára. A lány szót fogadott, felkereste a kórházat. Onnan az orvos elküldte, hogy nem tud mit kezdeni ezzel. Nem igazán hatotta meg. Útjára engedte tanács, vizsgálat bármi teendő nélkül. És mellé azt mondta, hogy nem az ő betege, menjen magánorvoshoz.
Jött a telefon megint: most merre? Mondtam, hogy van Y kórházban sürgősségi fogamzásgátlás ambulancia, hívják fel. A telefonban azt mondták, a lány menjen vissza az X kórházba, mert az az ügyeletes. Anyuka jelezte, hogy ott már járt, és elküldték, nem látták el. Okosabbat nem tudtak mondani, segítőkészséget nem mutattak. Közben a lánynak haza kellett mennie ekkor, így nem tudott visszamenni X kórházba. Mondtam a barátnőmnek, hogy menjen be ő és kérje számon a dolgokat. Barátnőm odatelefonált, majd nagy duzzogva mondta egy nővér, hogy menjen be, majd adnak receptet, és nem értette, hogy nem látta el az orvos.
A barátnőm kocsiba ült, majd a lány nélkül bement az X kórház nőgyógyászati osztályára. Bekopogott a nővérszobába, majd megkérdezték tőle: nem tud olvasni? Nem látja, hogy ez nővérszoba? Mit akar itt? Ő megilletődve, illedelmesen válaszolt: Önök mondták negyedórája, hogy jöjjek be. Majd elmesélte a kálváriáját ismét, aznap többedszerre. Ők megint felháborodtak azon, hogy miért nekik kell ezzel foglalkozni, nem az orvosnak. Ránéztek, majd egy nagy kupac előre felirt esemény utáni recept közül hanyagul levettek egyet, és odaadták neki. Anyuka kérdezte: Ennyi? Igen. Recepttel a kezében hazaindult.
Jött az újabb telefon a kocsiból: egyáltalán kiválthatja? Beveheti a lány? Azt tanácsoltam, beszéljenek orvossal, mielőtt bevenné.
Teljesen elkeserít az a tény, hogy van egy olyan kamasz lány, aki valamilyen módon felkészül a szeretkezésre, baj történik, ő mer segítséget kérni, megértő fülekre és segítőkész emberekre talál, erre össze-vissza küldözgetik. Mindenhol felvállalja „tettét”, elmondja újra és újra, de segítséget, megértést nem kap. Hanyagul, rá se nézve elküldik. Kérdem, én: mi van, ha nem mer szólni? Ha nem talál megértő, kitartó, segítőkész emberekre?
Én is arra tanítom a gyerekeket, hogy szóljanak, ha baj történik, csak akkor tudok segíteni. Sőt, nekem a barátnőm száma biztosítéknak ott van náluk, hátha van olyan, amit nekem nem mondanának el, és akkor ő segít. De most mit is gondoljak? Hiába szólnak, a szakemberek nem segítenek? Szerintem ez egy nagy dolog, hogy a lány mert szólni. Nem lett belőle abortusz vagy eltitkolt terhesség. És ezt nem értékelték! Összegezve a „baleset” belekerült egy gumiba, vagy tizenöt telefonhívásba, esemény utáni tabletta árába (6600 Ft ügyeleti díjjal), sok-sok bosszankodással.
Nagyon tanulságos kis hétvége volt. Én három kamasz fiút nevelek, közülük egy már él nemi életet. Leültem és elmeséltem nekik ezt a kis történetet, és megbeszéltük, hogy bármi is van, szólnak, és addig járunk, míg elintézzük. Én, meg mint anyaoroszlán kiharcolom, ami jár nekik. Csakazértis.
A.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
