16. hét – Végre elkezdhettem a kismama jógát. Nem kismamaként is jártam jógázni, bár inkább csak időszakosan, de aztán a kisnagyfiammal rendszeresen, a 36. hétig. Akkor nagyon szerettem, így most is alig vártam, hogy zöld utat kapjunk és újra gyakorolhassunk.

Tegnap megvolt az első óránk, és most sem okozott csalódást. Számomra van valami nagyon meghitt abban, hogy egy teremben 10+ kismama együtt van, hogy mindenki legalább +1 fővel érkezik, mindenki más, de egy kicsit mégis egyformák vagyunk. Olyan jó a hangulata, a kisugárzása az egésznek, cuki, hogy ott ülünk a matracokon csendben, kisebb-nagyobb pocakokkal, és bár lehet, hogy semmi különleges nincsen ebben, nekem mégis jó érzés ott lenni.

Anno csak „szektaként” hivatkoztam a kismama társaimra, de ezt a legkevésbé sem negatív értelemben értem. Egyszerűen együtt vagyunk egy rendszerben, többé-kevésbé ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak minket, ugyanazokat a köröket futjuk, ugyanazokat a mérföldköveket kell letudnunk, és a vége (remélhetőleg) ugyanaz lesz mindannyiunknál. A dolog akkor vált a legizgalmasabbá, amikor már a CTG-ket jártuk, hiszen ott +/- 1-2 hét, de közel azonos időben voltunk mind, nagyon közel a célhoz.

Valahogy ilyenkor még mindenki békés (vagy legalábbis annak tűnik), mindenki magával és a babájával van elfoglalva, nem a másikkal, és ez még a csecsemős osztályon is kitartott, aztán szépen tova is szállt, és jött helyette a méregetés, a bíráskodás, a versengés. Te mikor mész vissza dolgozni? Olyan hamar? Olyan sokára? Meddig szoptattad a babád? Olyan kevés ideig? Olyan sokáig? Emeli már a fejét? Át tud fordulni? Kúszik? Mászik? Ül, áll, megy, szalad, ugrál, szaltózik, maratont fut? Átalussza már az éjszakát? Szaval már? Szobatiszta már? Tudja már mi lesz, ha nagy lesz? XY ennyi idősen már ezt csinálta, azt csinálta. Hasonló okokból ezúttal már nem is csatlakoztam semmilyen kismamás, ebben a hónapban szülünk majd mind csoportba, első alkalommal is csak pár hétig bírtam.

Olyan kár, hogy a nyugis „szektaság” sokaknak a szüléssel véget ér, de persze szerencsére akadnak kivételek, és eltérő gyereknevelési- és világnézetek ellenére is lehet barátságokat kötni a bölcsődei csoportban vagy a bölcsin kívüli foglalkozásokon – nem csak a gyerekek között – ahol nincs okoskodás, inkább csak sok nevetés és segítő szándék.

Még 5 hónapom van a „szektában”, próbálom kiélvezni minden percét. Hamarosan megszabadulok az egyik nagy terhemtől, a toxikus munkahelyemtől (vagy inkább a toxikus főnökömtől), amely az utóbbi hónapokban nagyon demoralizálóvá vált. Szerencsére ott is ráleltem pár olyan emberre, akit már-már a barátomnak tekinthetek, és hiányozni fognak. Talán az otthonunk is elkészül hamarosan, és az ősz végén már ott lakhatunk, hogy mire rám telepedik a fészekrakó ösztönös köd, legyen hová raknom azt a fészket. Addig pedig jógázunk, mérföldköveket gyűjtünk, és persze vigyázzuk és keressük a többi nyugis „szektást”.

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Anna