Az előző írásomat ott fejeztem be, hogy két hét múlva kontroll. Az írás a tegnapi napomról fog szólni, amit most mindjárt meg is osztok veletek. Szombat volt, egész nap semmi dolgom, a szokásos háztartási munkákat leszámítva, így a vekker se csörgött, aludtam, ameddig jólesett.
Mikor megébredtem, még feküdtem kicsit az ágyban, aztán a szokásos napi első dolgomra indultam: pisilni. És itt kezdődött minden, ugyanis véreztem. Nem nagyon, hanem csak éppen hogy, a vécépapíron látszódott csak. Megijedtem. Kezet mostam, szóltam a páromnak. Gondolkodtunk, hogy mi legyen, mert a kocsink a szervizben, az ügyelet két kilométerre van, de ÍGY nem merek se sétálni, se biciklire ülni (amikről amúgy is le vagyok tiltva), maradt a busz, ami 2,5 óra múlva jön. Addig legalább letusolok, valami ételfélét magamba erőltetek, felöltözök, megetetem a macskát, és nagyjából le is telik. Előtte azért felkukkantottam a netre, hogy utánaolvassak, mással is történt-e már hasonló.
Írtak ilyeneket, hogy van, akinek még az első néhány hónapban megjön, mégis terhes, így észre sem veszi… Na, jó, de nekem már az első se jött meg. Aztán volt olyan is, hogy produkálhatja a szervezet a PMS tüneteket a szokásos időben, „megszokásból”… de a vérzés az már nem PMS tünet. Végül írtak olyat is, hogy igen, előfordul a menstruáció „szokásos” idejében némi vérzés – gyors számolás után rájöttem, hogy tényleg akkor lenne az ideje. Meg olvastam még két gyógyszer nevét is, de azokra nem emlékszem. Picit megnyugodtam, hogy nem én vagyok az első a világtörténelemben. Aztán kimentünk a buszhoz.
Az ügyeleten csak egy néni volt előttem, gyorsan sorra is kerültem. Az asszisztens meg mondta, hogy ott se ultrahang, se más eszköz, amivel meg tudnának vizsgálni, úgyhogy AZONNAL menjek a 60 km-re lévő kórházba a sürgősségire! Na, mondanom sem kell, a frászt hozta rám, nekiálltam bőgni. Ugye kocsink még mindig nincs… Kérdezte, hogy mivel jöttünk, mondom busszal. Ok, akkor hív egy mentőt. Na, remek. Felvette az adataimat, írt egy beutalót a sürgősségire, vérnyomást mért, meg pulzust számolt, és próbált nyugtatni, hogy ha a hasam nem görcsöl – nem görcsölt, meg nem vérzek NAGYON, akkor nem biztos, hogy nagy a baj, lehet, hogy csak benn tartanak pár napot a kórházban, hogy megfigyeljenek. Na, remek, anyának még el se mondtam, hogy nagyi lesz, és ha így kell megtudnia, az remek lesz.
Megjött a mentő, beszálltunk – a párom is, szerencsére. Kérdi a sofőr a másik mentőst, hogy kell-e sziréna. Rám nézett, de nem tudom, hogy az arckifejezésem miatt, vagy amúgy se, de szerencsére nem kellett. A mentős útközben kérdezett pár dolgot, hogy hol születtem, anya lánykori neve, van-e allergiám, és hogy tud-e valamit segíteni. Mondtam, hogy ha esetleg van víz, az jó lenne. De nem volt. Nem tudom, hogy beszélgetni próbált-e, vagy minek szánta, de megkérdezte, hogy mióta lakom a jelenlegi városomban, hogy az ország másik végében születtem. Aztán mikor válaszoltam, utána csak csendben ültünk egész úton. A párom néha megsimogatta a vállam, az arcom.
Beértünk a kórházba a sürgősségire, ahol fel se vettek, küldtek egyből a szülészetre. Visszaültünk a mentőbe, és mentünk vele harminc métert. Kiszálltunk, a lift tíz méterre volt, úgyhogy beleültettek egy kerekesszékbe… Mindig is utáltam az ilyet, el tudok menni a saját lábamon is, ettől csak valóban betegnek érzem magam, és kellemetlen, és kényelmetlen is. De nem ellenkeztem, és próbáltam nem pofákat vágni. A lifttel felérve megszólalt a mentős, hogy akkor most talán nem a műtőbe megyünk, hanem az osztályra. Uhh, kössssz… De tényleg… (agyam eldobom) már nem bírtam ki, eleresztettem egy grimaszt, mire kinevettek.
Az osztályra érve jött a doki, bevitt a vizsgálóba. Mondta, hogy vetkőzzek le. Hasi ultrahanggal nem látott semmit (pedig két hete még ott volt!), úgyhogy meg is ijedtem, de csinált egy hüvelyi ultrahangot is. Nem mondott semmit, csak vizsgálgatott. Befutott az asszisztens, latin szavakat diktált neki. Aztán megkérdeztem, hogy most mi van? Aztán mondta, hogy zárt a méhszájam, jó szívhangja van a kicsinek, jelenleg vérzést nem látott. Amúgy nagyon bunkó, vagy inkább pökhendi volt. Mondta, hogy már rég el kellett volna mennem, hogy vegyenek gondozásba, már ha meg akarom tartani, és hogy ilyenért minek hívok mentőt (hogy mekkora egy segg, de komolyan). Mert ha tömegszerencsétlenség történne, nem lenne kocsi, ami kimenjen, mert én mentőzgetek (ja, mert ha nyolchetesen elvetélek, az nem probléma?!), hanem be lehet ülni a kocsiba (és ha nincs?). De ilyenért amúgy se kéne bejönnöm, meg főleg nem a sürgősségire (mintha én találtam volna ki), és csak mondta, mondta tovább… És azzal fejezte be, hogy menjek haza, vegyek ki táppénzt, és 1-2 hétig feküdjek. Aztán kérdeztem, hogy de akkor mitől véreztem, és mikorra múlik el, és ha erősebb lesz, akkor mit csináljak, stb., stb. Annyi volt a válasz, hogy ha több kérdésem nincs, akkor viszontlátásra. És kiment.
Eddig se hallottam túl jókat erről a kórházról, a szülészeti osztályról főleg, és már amúgy is azon gondolkodtam, hogy melyik szomszédos megyébe menjek szülni, mert most már egészen biztos vagyok benne, hogy ide nem jövök! Amúgy a vizsgálat után elmentem pisilni, és a doki jelenleg nem látott ugyan vérzést, de én meg láttam a vécépapíron, ismét. És még ma reggel is, bár annyira halványan, hogy lehet, hogy azt már csak odaképzeltem. (Na, jó, tényleg ott volt.) Remélem, legközelebb jó hírrel jelentkezhetek.
CicaPicur
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
