A kisgyerekes nők sikeres munkaerőpiacra vitelének szándéka megihlette a pályázat-kiírókat is: most egyszerre két olyan projekt is indul, amely gyerekes szülőket szeretne eladhatóbbá tenni a munka világában. A két projekt hasonló céllal, de némileg eltérő eszközrendszerrel indul, rövid ideig még mindkettőre lehet jelentkezni, ha valaki megfelel a feltételeknek és a közép-magyarországi régióban lakik.

 

A Munka Kisgyermekkel (MuKi) egy komplex igényfelméréssel indult – mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeit, kívánságait, sőt, előítéleteit is felmérték-felmérik – majd képzések után 100 főt helyeznek el legalább 6 hónapos időtartamra, folyamatosan közvetítve a felek közt, mentorálva a folyamatot, részletesen feldolgozva annak eredményeit. 

 „Tevékenységünk nem minősül munkaközvetítésnek, mert célunk se nem a munkáltatók megbízásából munkaerő felkutatása, se nem a munkavállaló megbízásából munka keresése, hanem egy olyan támogatott kísérleti program végrehajtása, amelynek végén az adott társadalmi probléma megoldására adekvát választ kaphatunk.”- áll a Munka Kisgyermekkel (MuKi) honlapján a bemutatkozó oldalon, a projekt gazdái az az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft.

A program szülői oldala 500 fős, reprezentatív mintán felvett kutatáson alapul, amelyben azt igyekszünk csoportosítani, hogy a munkába való visszatérésnek milyen akadályait látják a szülők és mire van ahhoz szükségük, hogy vissza tudjanak kerülni, illeszkedni és munkahelyüket hosszabb távon megtartani. A kutatási eredményekből alakulnak ki az ún problémaklaszterek (problémacsoportok), és a kiválasztásnak a legfontosabb szempontja az, hogy minden problémacsoportba kerüljenek egyenlő számban szülők, illetve a pályázatban vállalt iskolai végzettség és egyéb szempontoknak is megfeleljenek.

A Victum vezetőjét, Simon Ildikót (maga is ikres anya, tehát van némi tapasztalata arról, hogyan boldogul valaki, ha kisgyerekek mellett dolgozna) régóta ismerem, őt kérdezgettem a program részleteiről – ugyanis nemcsak a kisgyermekes anyákkal, de a TÁMOP-programokkal szemben is jócskán vannak előítéletek.

Az első mindjárt az, hogy a programok a valójában enélkül is „piacképes” és az átlagnál tudatosabb réteget érik el, az igazán rászorultak nyilván nem is hallottak róla. A program eleve a közép-magyarországi régiót célozza a kiírás szerint, ahol messze jobb a munkához jutás esélye, mint vidéken, ez Simon Ildikó szerint is tény. Az viszont a kutatásból és a két éves programból fog kiderülni, hogy akik nem piacképesek, azok eddig vajon megfelelő beavatkozásokat kaptak-e ahhoz, hogy elhelyezkedjenek. Többek között ez is a program célja. Azoknak a munkavállalóknak a problémáit azonban, tette hozzá Simon Ildikó, akiknek óriási hátrányaik vannak iskolai végzettségben stb., azt nem egy vagy több TÁMOP program keretében, hanem állami szintű strukturális beavatkozásokkal lehet megoldani.

A másik közkeletű hiedelem, hogy az efféle programokból elsősorban a képző intézmények fognak profitálni, miközben a résztvevők álláskeresési esélyei minimálisan javulnak csak. Simon Ildikó szerint viszont a munkába visszatérőknek nagyon sokba kerülnének a piacon megvásárolni az OKJ-s szakmai képzéseket, a nyelvoktatást, a többszintű személyiségfejlesztéssel kapcsolatos akkreditált és egyéb képzéseket, amit a program ingyen biztosít számukra, gyermekmegőrzési lehetőséget is felajánlva.

Szerencsére a szervezőknek sikerült a munkáltató körben is számos résztvevőt találni: Jelenleg közel 50 olyan munkáltató szervezet jelentkezett be a programba, akik kifejezték komoly elkötelezettségüket aziránt, hogy kisgyermekes szülőket tudnak, akarnak foglalkoztatni, és kérik ebben a program szakmai segítségét. A cégek számára a bejelentkezés folyamatos, és nemcsak vállalati, hanem állami, kormányzati és nonprofit munkáltatókat is várnak a programba.

 A www.munkakisgyermekkel.hu  portál a program ideje alatt, illetve utána is alkalmas lesz arra, hogy a munkáltatók ezen a portálon ajánljanak kifejezetten kisgyermekes szülőknek munkalehetőséget, a szülők pedig akár naponta jöhetnek nézelődni a portálon új munkalehetőség után.

Aki szülőként szeretne részt venni, szeptember 30-ig van lehetőség regisztrálni a www.munkakisgyermekkel.hu portálon, de előtte mindenki olvassa el a feltételeket. Az eredmények, egyes képzések részletei a nem regisztráltak számára is a tervek szerint elérhetőek lesznek. Azoknak a szülőknek, akiket nem tudtunk kiválasztani, illetve regisztráltak a portálon, de nem szeretnének képzésbe kapcsolódni, számukra is elérhető lesz letölthető formában minden olyan anyag, teszt, elektronikus tananyag, ami a képzések alapját szolgáltatják, tehát a személyes képzésen kívül több szülőhöz is eljut mindaz, amit a program „termel”.

A programban a képzés viszonylag rövid idő alatt lezajlik, és a bevont szülők 18 hónapig havi alkalommal találkoznak a mentorukkal, amely folyamatot szakmailag is dokumentálják. A programban született minden szülői és munkáltatói oldalon történt jó gyakorlatot gyűjtenek, rendszereznek, megosztanak, és adaptálhatóságát a bevont 60 munkáltató szervezetnél tesztelik.

Szintén uniós finanszírozású a Tudatos Életért Egyesület, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a SEED Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Gyere vissza! programja, amiben  szintén  képzésekkel, mentorálással és egyéb támogatással segítenék azon kisgyermeket nevelő szülők - nők és férfiak - munkába való visszatérését, akik az elmúlt 12 hónapban illetve jelenleg is gyermekgondozási ellátásban részesülnek és a Közép-Magyarországi régió területén laknak. Itt azonban választható az is, hogy a munkába visszatérő saját vállalkozás keretében folytatja pályafutását, és ehhez igényel segítséget.

A projektbe kétszáz kisgyermeket nevelő szülőt tudnak bevonni, akik a jelentkezést követően egy háromnapos kiválasztási program után kerülhetnek be a projektbe.  A programok ingyenesek, de feltételhez kötöttek, amelyek a program oldalán olvashatóak. Azok jelentkezését is várják, akik  csak fél év múlva tudnak vagy szeretnének bekapcsolódni a programba. Erre van lehetőség, de amint betelik a 200 fős létszám, a jelentkezéseket  a szervező lezárja.

A körülbelül 3 hónapos programok során valaki vagy az alkalmazottként való elhelyezkedéshez kap segítséget, tréninget és mentorálást (egyéni vagy páros karriertervezés, önéletrajzok és állásinterjúk, személyiségfejlesztő, kommunikációs modul, illetve akkreditált e-learning alapú EU pályázati és projektmenedzsment ismeretek képzés vagy projekt adminisztrátori képzés). A vállalkozási ismereteket választók választhatnak, hogy „tantermi” vagy e-learning formában szeretnék  az akkreditált vállalkozói ismeretek képzésanyagot, emellett választható (korlátozott létszámban) a családi napközi üzemeltetői képzés, vagy időgazdálkodás, ügyfélszolgálat, tárgyalástechnikai, kommunikációs vagy konfliktuskezelési tréning modul is. A részletes program itt található.

És még egyszer: ezek a cuccok nem arra valók, hogy száz százalékban megoldják valakinek az élethelyzetét vagy munkaerőpiaci problémát – azokat nekünk kell megoldani, de sokaknak nyújthat jó fogódzót, ugródeszkát, segítséget. Akit érdekel, és megfelel a kiválasztási kritériumoknak, mihamarabb jelentkezzen, ha van még hely.

Vakmacska