Tünde jótékonyság

Tavaly októberben tettük közzé egy beteg nagymama levelét, aki szívhez szóló levelet írt unokájáról és mindennapjaikról. Megtudtuk, hogy a fiúnak tanulás mellett dolgoznia kell, hogy ne haljanak éhen, és az is kiderült, hogy a félárú  iskolai menzát sem tudják befizetni. A Bezzeganya olvasói egy emberként fogtak össze, és utaltak pénzt a családnak egy szervezeten keresztül. Január hetedikén a szervezet elküldte az adományok tételes elszámolását (bárki számára megtekinthető), melyből kiderült, hogy közel 900 ezer forint érkezett hozzájuk a nagymamának és unokájának, valamint jelezték, hogy a gyűjtést lezárják. A lezárást követően küldött adományokat visszautalják, így kérünk titeket, hogy ne utaljatok több pénzt a nagymamának és unokájának.

A nagymama tájékoztatása szerint a beérkezett pénzekből kiegyenlítették a hitelkártya tartozásaikat, rendbe tették a kertet és kisebb felújításokat is végeztek a házon. Az unokának több ideje van tanulni, mert kevesebbet kell dolgoznia, és több, jobb minőségű ételt is tudnak vásárolni. Úgy tűnik, a nagymama és unokája élete sínre került, júniusig egy nagylelkű adományozótól igen magas összegű fix támogatást kapnak havonta, és személyes kapcsolat is kialakult közöttük.

Még egyszer nagyon köszönjük mindenkinek, aki segíteni próbált, nagycsaládost pedig külön köszönet illeti a rengeteg szervezésért és segítségért.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?