gyerek betegség

Invagináció. Milyen jó volt nekem, amíg erről nem tudtam!

Szép nyári napok voltak. Jöttünk-mentünk, játszottunk, már csaknem egy hónap eltelt a kétéves szülinap után. A nagylányomnak is elkezdődött a nyári szünet, annyi mindent terveztünk! Egy séta közben a kisfiam megállt, fogta a hasát, mindez egy percig tartott, és futott tovább. Pár óra múlva megismétlődött, aztán semmi. Gyönyörűen végigaludta az éjszakát, másnap szépen játszott, aztán újra előfordult, hogy egyszer csak a hasához kapott. A délutáni alvásnál simán elaludt megint. Amúgy is kellett beszélnem a gyerekorvosunkkal, fel is hívtam, de ő sajnos szabadságon volt. A helyettes még nem volt bent, így az asszisztensnek meséltem el, hogy ez történt. Azt mondta, ha a kedve jó, biztos nincs nagy baj, így kicsit megnyugodtam.

Éjszaka újra fogta a hasát, sőt, azt mutatta, vegyem le róla a nadrágot, bodyt, mindent. Először olyan volt, mintha megcsípte volna valami. Átöltöztettem, és utána mintha semmi baja nem lett volna. Reggel újra fogta a hasát, ekkor két-három percig is eltartott, ekkor mondtam a férjemnek, hogy vigyük be a klinikára. Bevittük reggel fél hét körül. Megvizsgálta az ügyeletes orvos, de semmit nem talált, a tünetek alapján viszont gyanakodott valamire. Megnézette egy sebésszel, ő sem tapintott semmit, de elküldtek bennünket ultrahangra, ahol egyértelműen kiderült: invagináció! Nyolckor már tolták is be a műtőbe a kisfiamat.

Invagináció

Az invagináció (magyarul bélbetüremkedés) lényege, hogy egy bélszakasz teleszkópszerűen betüremkedve a folytatásába eső bélszakaszba nyomul. A betüremkedett bél így elszorul, vérellátása romlik, ennek következtében a bél elhalva átlyukadhat és hashártyagyulladás alakulhat ki, miközben az érintett szakaszon bélelzáródás jön létre. Mindez heveny hasi tünetek (tünetmentes periódusokkal váltakozó igen heves hasi görcsök ismétlődése) kíséretében életveszélyes állapotot eredményez. Beavatkozás nélkül ez az állapot az élettel nem összeegyeztethető. A betegség a bélcsatorna bármely szakaszán előfordulhat, de leggyakoribb a vékony-vastagbél átmenetnél. Kétéves kor alatt lényegesen gyakoribb, mint később.

Forrás: Kislexikon.hu

Szerencsénk volt, nem kellett műteni, beöntéssel és befúvással tudták kezelni. Ezzel még nem ért véget a rémálom. 24 órán keresztül nem ehetett, nem ihatott, infúzió volt bekötve. Olyan büszke vagyok rá, hogy nem tépte ki a karjából a csövet! Ott ringattam, miközben nem egyszer kérte, hogy adjak neki inni, mutatta a táskámat, hogy biztos ott van az inni, de nem kaphatott. Ami a legrémesebb volt, hogy éjjel nem lehettem vele, mellette, reggelre teljesen át volt ázva, a szemeit nem merte kinyitni, és amikor meglátott, csak sírt. Végre eljött az idő mikor ihatott, 24 órán át csak folyadék. Aztán 48 óra múlva ehetett, de csak folyékonyat. Újra kellett szoktatni a gyomrát az ételhez.

Anyukák, ha úgy érzitek, hogy baj van, menjetek, vigyétek, és inkább nevezzenek túl aggódó szülőnek, mint, hogy nagyobb baj legyen! 

Azóta eltelt három hónap: a mai napig válogat, de legalább eszik és ehet, de amikor csak megvakarja a hasát, megáll a szívem... A betegség újra kialakulhat, megelőzni nem lehet, az okát nem tudják, így csak reménykedhetek, hogy soha nem fordul elő többé.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?