Mint egy korábbi cikkben már utaltam rá, gyerekkel kiszabadulni a négy fal közül maga a megváltás. (Aki nem érti, honnan forrásozik e kijelentés mámora, próbáljon csak egy hétig szobafogságban élni egy, két stb. sétáltathatatlan gyerekkel. Legkésőbb a harmadik nap délutánján garantáltan úgy fogja érezni, hogy a déditől örökölt vekkeróra talán maga is egy másik időzónába igazolt át, mert az egész egyszerűen lehetetlen, hogy még mindig csak fél három, azaz öt kerek óra van hátra fektetésig.)
Mit érdemes „előbb tudni”? Saját tapasztalataim alapján azt, hogy a gyerek netán
- éhes lesz
- szomjas lesz
- tiszta pelenkára, illetve kulturált illemhelyre lesz szüksége
- át fogja pisilni a ruháját / bele fog hasalni valami minimum viszolyogtatóba
- fennmaradó testfelületének további 30-40 százaléka is maszatos lesz
- fázni fog vagy melege lesz
- elunja magát a babakocsiban (esetleg a hordozóban is, de tapasztalatom szerint ez jóval ritkább)
…mi pedig otthon felejtjük annak az elintézendőnek a legfontosabb komponensét, ami miatt (részben) elindultunk: kiváltandó recept, feladandó levél, bevásárlólista stb.
A fentieknek megfelelően közel öt éve változatlan formában dünnyögöm végig a következő önellenőrző listát minden egyes séta előtt:
- kaja
- pia
- pelus
- ruha
- játék
- hordozó
- kéztörlő
- anyának valami
Nem állítom, hogy egy meteor-becsapódást is simán átvészelünk, ha a felsoroltak közül minden van nálunk, de számunkra a legtöbb kiruccanás előkészítéséhez megfelelő útmutató ez a kis mantra, amelyet egyébként már a lányom is velem darál cipőhúzás közben. (Nyilván. Újabb alkalom rá, hogy beszélhessen!)
Mielőtt – összesen hat cikkben − végigzongoráznánk a lista egyes elemeit, hadd adjak egy szívbéli jó tanácsot (elsősorban magamnak, mert még ennyi év után is előfordul, hogy elvétem az üdvös sorrendet). Miután összeraktuk a szükséges cuccot, először ne a gyereket hozzuk útrakész állapotba, hanem magunkat! Annyira hozzá vagyunk szokva, hogy a ded körüli szöszmörgés minden másnál előrébb való, hogy a szerencsétlenre simán ráadjuk a teljes téli túrafelszerelést, miközben mi magunk még a fésűnkig sem jutottunk el aznap. Tartsuk észben: mi garantáltan nem fogunk míniumvörös fejjel ordítani a ránk melegedő anorákban, míg tipegő utódunk berakja a kontaktlencséjét és megkeresi az adókártyáját. Fordítva annál inkább. Öltöztetés céljával tehát csak enmagunk lehető legstartrakészebb állapotában cserkésszük be levegőztetni vágyott sarjunkat. (Akár a cipőnket is felvehetjük előre, ha húzunk rá a kórházból/sóbarlangból ismerős cipővédő fóliát vagy – vigyázat, csúszós! − zuhanysapkát. Így nem fogjuk koszos cipőtalppal összejárkálni a lakást, miközben az „anyaaadeénmégisinkábbahelókittesetszeretném” pulóvert keresgéljük a fregolin.)
Akkor most nézzük sorjában.
Kaja
Ha a kicsi egyelőre csak anyatejet eszik, akkor ez a pont könnyen kipipálható, ugyanis még a legszétesettebb anya sem tudja otthon felejteni a baba bioenergiával üzemelő italautomatáját. A szoptatós melltartó és az esetleges szoptatós felső mellett nyilvános helyen jó szolgálatot tehet egy nagy, vékony kendő, amit vállunkra és a babára borítva diszkrét kuckót képezhetünk akármelyik utcai padon, kávézóban vagy lelátón. (Egyszer láttam egy anyukát kifejezetten erre a célra gyártott ún. szoptatóskendőben etetni, kényelmesnek és praktikusnak tűnt, de végül maradtam a tarkabarka, bahiás óriáskendőmnél.) Ha a baba tartalmasat szokott büfizni, vigyünk magunkkal egy-két textilpelenkát is.
Ha a kicsi tápszeres, akkor be kell készítenünk egy termosznyi megfelelő hőmérsékletű vizet, cumisüvegeket (kupakkal) és az előre kiadagolt port. Amennyiben a termosz mellett vagy helyett elpattintós ételmelegítőt használunk, egy adag nem meleg vizet eleve a cumisüvegben tegyünk a meleg zselétakaróba. A tápszerpor szállításában és cumisüvegbe juttatásában nagyon jó szolgálatot tehet egy több rekeszes tápszeradagoló (nekünk egy három részre osztott, kerek dobozkánk volt, amelyen el lehetett forgatni a kupakkal fedhető lyukkal ellátott tetőt − szerettük). Fontos! Amíg a baba kizárólag tápszert eszik, „sosem lehet tudni” alapon ügyeljünk arra, hogy a csomagba mindig eggyel több adag vizet, tápszert és cumisüveget tegyünk, mint amennyire számításaink szerint szükség lesz. Ez különösen akkor lényeges, ha a tápszeres babánknak van egy nagyobb testvére is, aki miatt olykor rugalmasan kell kezelnünk a napirendet: amellett, hogy a nagynak (is) meg kell tanulnia alkalmazkodni a kicsihez, azért szerencsés, ha nem azzal szakítjuk félbe az összes alulról szerveződő játszótéri ovistárs-találkozót, hogy „nekünk viszont most azonnal mennünk kell, mert a kistestvéred éhes”.
Amikor végre beköszönt az áldott pürékorszak, a tartalék tápszert kiválthatja egy üveg tartalék bébiétel – én mindig olyat táraztam be, ami megmelegítve főzeléknek, hidegen gyümölcsnek is eladható, pl. alma-krumpli. Az üveg mellett legyen állandó, bejelentett lakhelye egy partedlibe csavart kiskanálnak is. Amikor pedig már kibújtak a gyerek fogai, vegyünk bensőséges búcsút makulátlan, katalógusba illő babakocsinktól, és igyekezzünk hidegvérrel viszonyulni az innentől kezdve mindent elborító nyálas-homokos kiflimorzsához.
Egyszer olvastam egy használtbabakocsi-hirdetést, amelyben az állt, hogy az eladásra kínált darab rendkívül jó állapotú, mivel a gyerek sosem evett benne. Létezik ez? Hogy létezik ez? (Nemrég jegyezte meg a piacon a fiacskámat szemlélő háztartásivegyiárus srác amolyan Pitagorasz-tételt felmondó hangon: „Minden Kisbabánál Van Egy Kifli.”) Az enyémek ettek/esznek a babakocsiban – igaz, megválogatjuk, hogy mikor mit. Délelőtt, ha a tízórai-idő az utcán ér minket, gyümölcsöt (alma, banán, körte, mandarin stb.). Alkalmanként szintén gyümölcs-funkciót láthat el a bukfenctálban szervírozott aszalt vörösáfonya vagy mazsola. Szoktam adni nekik ostyás gyümölcsszeletet is (két vékony, bélyeghát-ízű ostyalap közé töltött tömör gyümölcspép-szerűség, Rossmannban, Müllerben kapható), időnként pedig azt a „csupasz”, aloe verával megbolondított gyümölcsszeletet, amit a DM tart (sajnos drágán). Vésztartalékként is ezen tartós, kis helyigényű, viszont a gyerekeim körében jelentős örömforrásként számon tartott szeletkék két példánya szokott készen állni a pelenkázótáska egyik zsebében.
A délutáni street food lehet például a babydream márkájú tönköly babakeksz (már amikor a Rossmann leárazza, mert az eredeti ára igencsak húzós) − a kis, kerek kezekbe szánt kis, kerek puffasztottrizs-kekszeknek viszont ellenállok, mert a péklapát-kezekbe szánt nagy, szögletes puffasztottrizs-kekszek széttördelve pontosan ugyanúgy megfelelnek a célnak, és sokkal kevesebbe kerülnek. És persze ott van még a világ nyolcadik csodája, az olcsó, kiadós, egészséges és (a gyerekeim szerint legalábbis) finom kölesgolyó. Ezen paraméterek együttállása számomra legalább annyira felfoghatatlan, mint az, hogy az Oroszlánkirály zenéje Oscar-díjat kapott, ezért tartok tőle, hogy kedvenceim, az „amerikai tudósok” előbb-utóbb úgyis „ki fogják mutatni”, hogy a kölesgolyó rendszeres fogyasztása magatartászavarhoz, krónikus fülkürthuruthoz és dislexiához vezethet. Egyébként utcai használatra szerintem a kölesgolyónál praktikusabb a jól megmarkolható (igaz, ránézésre inkább cementporos hungarocellre emlékeztető) buláta.
A fentieken kívül uzsonnaidőben alkalmanként Győri Édes Jó Reggelt, egészen ritkán pedig Dörmi szelet is elő szokott kerülni a táskámból – de a legjobb az, amikor úgy egy-két havonta hozzájutok, hogy a lányom közreműködésével mindenféle olajos magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, zabpehellyel telenyomott kekszet süssek (dupla adagban, fele megy a fagyasztóba), amit aztán boldogan falnak a gyerekek babakocsin innen és túl.
Extra tipp 1: Spanyolviasz. Nem olyan régen jöttem rá, hogy ha hétvégére kölcsönkapjuk anyósoméktól az autót, és nagyobb délutáni kiruccanást teszünk, az uzsonna összekészítésekor érdemes előre megcsinálni és magunkkal vinni a gyerekek vacsoráját is: tartalmas szendvicset, benne a kötelező zöldséggel. Hazafelé tehát nem kekszen tengődnek, hanem rendesen megvacsoráznak a hátsó ülésen, s az autóból már mehetnek is a kádba, onnan meg az esti mesébe. Így nem húzódik-nyűgösödik el az este – mi pedig kettesben vacsorázhatunk a férjemmel (maradék bor, ledes viaszgyertya)! Hasznos egyébként a szendvics mindkét összeborítandó kenyérszeletét megsajtkrémezni, hogy a gyerekek könnyebben tudják egyben tartani a beltartalmat.
Extra tipp 2: ha kiflivel kínáljuk a babakocsiban üldögélő gyereket, mindig legfeljebb a felét adjuk egyszerre a kezébe! Így kisebb a méreg, ha csak annyit ejt/dob le, és ő sem ordít, hogy nincs több. (Kivéve, ha a második felét ejti le. Vagy azt is.)
Pia
A cumisüveg eleinte kéz(b)enfekvő, bár tudom, hogy van, aki idegenkedik tőle. (A lányom pár napos korától minden nap evett anyatejet mellből és üvegből is, és nem lett cumizavaros, így aztán én könnyű szívvel használtam.) A 6 hónapos kortól ajánlott, 100 %-osan csöpögésmentesnek hirdetett itatópoharak tapasztalatom szerint közel 100 %-os biztonsággal csöpögnek valahol (legalább négyfélével kísérleteztünk az évek során), bár az igaz, hogy a széles szájú, füles fazonokból cuclimentesítés után remekül lehet almakockát falatozni (és így tényleg nem csöpög). Itatópohár helyett a sportkupakos ásványvizes üveg lehet jó választás, de ebben az esetben a baba üvege mellé készítsünk be egy nedvszívó partedlit vagy konyharuhát is, amit a kicsi álla alá tarthatunk ivás közben. Nagyobb gyereknek a sima fél literes ásványvizes üveg is megfelel, de ha tartunk tőle, hogy a novemberi 2 fokban hason önti magát, tegyünk az üvegbe egy a „harmonikás” nyakánál meghajlított, leszegett fejű szívószálat – így simán be lehet csavarkupakozni az üveget, és a kihajtogatott szívószál segítségével inni is biztonságosan lehet belőle.
Folyt. köv.
Anna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
