Hadd idézzem egyik kedvenc szakaszomat a Kismamák nagykönyvéből, amelyet az első terhességem alatt bibliaként forgattam. „Minden ifjú anyának meg kell küzdenie a kialvatlansággal. Sokat pihenni, amint lehet, időt szakítani az alvásra – ez a megoldás.” Megvilágító erejű gondolat, amely láthatólag azon alaptézisekből indul ki, hogy (1) minden baba ügyesen alszik ágyban; (2) ágyban alszik; (3) alszik. Ami azt illeti, szívesen bemutatnám a szerzőnek a lányomat, aki élete első öt hónapjában kizárólag zötykölődő babakocsiban vagy hordozóban volt hajlandó elbólintani (legalábbis napközben), így kettőnk szimultán nappali alvása az odaadó, hűséges nagymamák és a babakocsi-gyilkos óbudai macskakövek nélkül egész egyszerűen kivitelezhetetlen lett volna.

A fenti idézet továbbá azt sejteti, hogy a kötet valójában egykéket nevelő szülők számára készült − ugyanis nem látszik tudomásul venni, hogy még ha vannak is olyan babák, akik falatnyi feneküket az égnek gömbölyítve, örömmel kucorodnak össze a kókuszmatracon (mint nem szűnő döbbenetemre a tulajdon kisfiam, aki viszont kizárólag a saját kiságyában hajlandó aludni), a szoba sarkában még mindig ott álldogálhat egy (kettő stb.) setét tekintetű nagyobb testvér, aki alig várja, hogy a kis nyirnyogó elaludjon, és anya végre ugyanúgy játsszon vele, mint azelőtt. Hiszen most éppen ráér!

Ennyit a „megoldásról” − most pedig hadd mondjak valamit. Nem akkor művészet pihenni, amikor a gyerek alszik, hanem akkor, amikor ébren van. Ma, a pár hetes kortól ajánlott babasportok, babanyelvleckék, babanemtudommik korában ez talán radikális meglátásnak tűnhet, hiszen arra vagyunk szocializálva, hogy anyaként (rögtön a napi 27 órányi derűs szoptatás után) a legfontosabb feladatunk, hogy a nap valamennyi percét a gyerekre fókuszálva töltsük: idejét hasznos, „készségfejlesztő” elfoglaltságokkal táblázzuk be, mert „nem lehet elég korán elkezdeni” − közben pedig szédeleg a fejünk a magzatkori Mozart-hallgatás és a későbbi IQ összefüggéseit taglaló pofás kis grafikonok adataitól. De arról már alig szól a fáma, hogy mi, anyák, honnan vegyük az energiát a napi 27 órányi derűs szoptatáshoz, a türelmes kommunikációhoz, a párkapcsolatunk ápolásához, az egymillió otthoni teendőhöz, elintézendőhöz és észbentartandóhoz, továbbá a saját munkánkhoz, és hogy miközben „mindent” megadunk a gyereknek, amit „már tegnap is késő lett volna elkezdeni”, hová leszünk mi magunk.

Ezért mielőtt akár egyetlen szó is esne praktikus „alváshelyettesítő” tippekről, tapétázzuk körül magunkat ezzel a kiinduló javaslattal: nem kell évi 365 napunk napi 24 órájának a gyerek igényeiről szólnia. Nem csak azért, mert ez nekünk nem jó, hanem mert a gyereknek sem az (és akkor a párunkról még egy szó sem esett – már megint). Mi ugyan sokáig meghatóan mindenhatók vagyunk a gyerekek számára, de minél hamarabb kezdik kapiskálni, hogy az irántuk érzett szeretetünk ugyan végtelen, az energiáink viszont végesek, s hogy magunkra is időt kell szánnunk ahhoz, hogy nekik legyen egy elég jó anyjuk, annál jobb. Annál jobb – a gyereknek is, nekünk is, a családnak is, a társadalomnak is. Nagy szavak, nem baj.

Ezért mindenekelőtt azt javaslom, hogy válasszunk magunknak egy úgynevezett hangyát. Valami olyan (nem veszélyes és nem egészségtelen) mániát tehát, amelynek nincs köze sem a családhoz, sem a szülői munkaközösséghez, sem a világbékéhez, egyes egyedül hozzánk, mert hosszú évek tapasztalata alapján tudjuk, hogy minket ez kapcsol ki / ez izzít be / ez tart pályán, illetve hogy e nélkül nem vagyunk üzemképesek. Nekem a munkám a hangyám, és hálás vagyok a sorsnak, hogy a szakmám, amit ráadásul szeretek is, lehetővé teszi a távdolgozást. De lehet hangya napi egy 5percangol, napi egy nyugodt étkezés, napi húsz perc jóga, napi két híroldal átböngészése – bármi, amit elsősorban magunkért teszünk, és amihez (az ésszerűség legtágabban értelmezett határain belül) tűzön-vízen át ragaszkodunk. Nem éneklünk közben hovámégytekisnyulacskát, nem válaszolunk egy tizenhét elemből álló kérdés-sorozatra, nem keresünk jedi-kardot, nem nyitunk ki kölesgolyós zacskót.

Ennek fényében a hangyázást kézenfekvő lenne arra az időszakra időzíteni, amikor nem egyedüli felnőttként állunk a vártán, de azért ne bízzuk el magunkat. Mert hiába zárkóztunk be a pincébe, hogy tizenkilenc jól megérdemelt percen át vadul tapossuk a szobabiciklit, ha a fülünkbe üvöltő pszichedelikus rockon át is halljuk, amint egy vékony hangocska azt kiabálja: „nem tudom, apa − várj, megkérdezem anyát!”

Ahhoz tehát, hogy hangyánkat megfelelőképpen tudjuk gondozni, a lehető legkorábban tanítsuk meg a gyerekünknek, hogy a napnak van (legalább) egy olyan része, amit úgy hívunk: felnőtt idő. Hogy ez a „legkorábban” mikor jön el, azt nyilván gyereke válogatja, de azt hiszem, hamarabb, mint – netán titkos lelkiismeret-furdalástól gyötörve – el mernénk hinni. (Azért az első születésnapig semmiképp sem próbálkoznék: nem kérdés, hogy egy teljes mértékben kiszolgáltatott kis jószág hozzánk viszonyítva mindenben elsőbbséget élvez.) S ha a kistesó megszületéséig a nagytesóval sikerül elsajátíttatnunk a felnőtt idő tiszteletben tartásának képességét, akkor a másodszülöttünk alvásidejére időzített felnőtt idővel még kétgyerekes anyaként is juthatunk egy-két szabad felhasználású negyedórához – anélkül, hogy ehhez más nagykorú segítségét kellene kérnünk. (Igen, tudom, hogy a nagytesóval amúgy régiszépidősen játszani csak a kistesó alvásideje alatt nyílik alkalom, de egy adagot akkor is lecsíphetünk belőle a magunk számára, pláne, ha a kicsi még többször alszik egy nap.) Hogy három vagy több gyerek esetében mi a helyzet, azt egyelőre még csak elképzelni sem merem.

Nálunk a felnőtt idő elég régóta a nagytesó valahai délutáni alvásának helyébe lépett csendespihenővel párhuzamosan folydogál. A kicsi alszik, a nagy a gyerekszobában olvasgat, mindeközben pedig én a napi első, rosszabb esetben (a hajnali műszak után) a második adagomat dolgozom, s majd éjszaka következik az utolsó dózis. (Mint fentebb említettem, nekem a munkám hangyám, ez jelenti az „átkapcsolódást” egy másik, teljes mértékben felnőtt világba.) A nagytesó „olvasgatását” persze leginkább folyamatos szövegelésként és éneklésként kell elképzelnünk – egyszerűen úgy van huzalozva, hogy amíg nyitva van a szeme, addig beszél. M.I.N.D.I.G. (Tévénk nincs, tehát az a verzió, hogy filmet néz, amíg én hangyázok, nem játszik, kivéve a főként betegség esetére tartogatott, korlátozott mennyiségű dvd-zést.)

Felnőtt időben elméletileg csupán katasztrófahelyzet fennforgása esetén vagyok mozgósítható; ha téves riasztást érzékelek, korrekt, de semmiképp sem lelkes viselkedést tanúsítok. (Viszont természetesen azonnal a gyerek mellett termek, ha hallom az átkiabálásából, hogy fél, vagy valami óvodai érthetetlenséget próbál megemészteni. „Anya, a halottaskocsinak olyan tiszta a kereke, hogy bejöhet a szobánkba?” Jézusom.) Nem mondom, hogy a lányom ugrál örömében a felnőtt idő alatt (ez nem is elvárás), de megtanulta legalább nagyjából tiszteletben tartani azt – ahogy én is az ő azon óhaját, hogy ilyenkor (az ebéd utáni alvás helyett) inkább könyvet szeretne nézegeti, „de most már mindig, Anya”. S persze azzal is tisztában van, hogy a munkámért járó pénzből lehet venni Túró Rudit meg bábszínház-jegyet, de ha a mi hangyánk történetesen a napi negyed óra manikűrözés, akkor is el tudjuk magyarázni (és szerintem szükséges is, hogy megtegyük), hogy mi a jó ebben szemünk fényének: az, hogy anya örülni fog a szép körmeinek, és ezért vígabb kedéllyel fog nekiveselkedni a hiszteroid természetű golyópálya negyvenkettedszeri összeszerelésének.

Most, hogy az alapozáson túlestünk, lássuk a konkrét javaslatokat. Nyilvánvaló, hogy az alvást semmilyen tevékenység nem pótolhatja, ám mint az eddigiekből is sejthető, a pihenés, felfrissülés fogalomköre korábban elképzelhetetlen módon tágul ki az anyává válással. Az alábbiakban erre nézve gyűjtöttem össze néhány családilag tesztelt és bevált módszert. Legelöl néhány kimondottan gyermekágyas tipp van; a későbbieket a konszolidáció beköszönte előtt vagy után is lehet alkalmazni. (A konszolidáció kezdetét onnan ismerjük fel, hogy ilyeneket mondunk a telefonba: „délelőtt valamikor 9 és 11 között szokott aludni, délután meg kábé 3 és 4 között, utána jó nektek?” Szokott. Szokott. Igen, vége az ősrobbanást követő őskáosznak, végre van valami ritmusa az életnek. Azért ne bízzuk el magunkat: ez a ritmus nem marad így a szalagavatóig, lehet, hogy két hónapig sem, de nagyon valószínű, hogy csupán egy másik rendszer költözik a helyébe a kezdeti káosz visszatérte helyett.)

1.

Ha nem alszunk egy szobában a babával, hamar megtapasztalhatjuk, hogy elgyötört tagjaink éjjelente semmire sem vágynak kevésbé a kiságy felé vezető úton, mint a hideg parketta és a fagyos járólap érintésére. Jól jön tehát egy puha bélésű papucs vagy csúszásgátlós (boka)zokni (ha csak nem kánikulában gyermekágyazunk – de talán még akkor is). Mivel a paplan áldott melegéből aznap éjjel ötödször előbányászott, szánalmasan kapirgáló lábaimmal én egy idő után képtelen voltam beletalálni a papucsomba, egyenesen tappancsos zokniban aludtam, méghozzá szigorúan azon az oldalamon, amerre vészjelzés esetén le kellett szállnom a franciaágyról – van az a szintje a fáradtságnak, amikor már megfordulni sincs ereje az embernek. Az ágy végébe (vagy ágyba bújás előtt egyenesen magunkra) készített, vigasztalóan puha köntös szintén jól eshet, ahogy egy termoszra való előre megcsinált (gabona)tejes gabonakávé vagy vörös tea is, amelyből néhány kortynyi lélekerőt meríthetünk, mielőtt útnak indulunk. (A szoptatós teától mindkét gyerekem hasfájósabb lett, mint volt – pedig eleve magasan állt a szintjelző −, úgyhogy azt személy szerint nem ajánlom.)

(Közbevetés. Én most nem [most sem] nyúlnék bele abba a darázsfészekbe, hogy együtt kell-e aludni a gyerekkel, vagy inkább külön – tapasztalatom szerint ez [megszámlálhatatlanul sok egyéb témával együtt] sokkal inkább temperamentum és hit, semmint tények kérdése. Akkor is, ha „amerikai tudósok kimutatták” bármelyik oldal „igazságát”. Mi kiságyaztunk és különszobáztunk, mert én a baba minden egyes nyelésére és szusszanására felébredtem, amíg mellette aludtam, s így éjjel még azokat az órákat is egy neurotikus német juhászkutya éberségével töltöttem, amiket a gyerek véletlenül átaludt. Ez döntött, kész, passz. Mindenki csinálja úgy, ahogy a párjával együtt (!) a leginkább kibírhatónak találja.)

 2.

Mindig nagyon irigyeltem azokat az anyákat, akik tudnak fekve szoptatni (és közben aludni); én képtelen voltam erre, ezért az ülve szoptatást (amely a lányom esetében alkalmanként 40 percet vett igénybe, hónapokon át) igyekeztem kétcsillagos wellness-programmá alakítani. Innen tudom, hogy szoptatás közben – éjszaka a könyvre csíptetett, mini ledes olvasólámpa fényénél – kiválóan lehet olvasni, egy fülhallgató segítségével pedig zenét is hallgathatunk, vagy élvezhetjük valamelyik hajnalban is sugárzó, nívósabb rádió műsorát. A könyvet tartó kezet egy jó szoptatóspárna alkalmazásával tehetjük szabaddá − praktikus puhafedelű, nem túl vastag köteteket, illetve magazinokat választani, mert azokat egy kézzel is könnyű fogni. (Persze az e-könyv-olvasók is részét képezhetik a túlélő-felszerelésnek.) Kézenfekvő lenne a mobil nyomkorászása is, de az ezzel töltött időt nem vinném túlzásba (nekem legalábbis kellemetlen volt a tudat, hogy a sugárzó izé delejezné a naposcsibémet.) A lényeg az, hogy az „ezt nem lehet kibírni” állapotba süllyedés helyett próbáljunk meg ötletelni, hogyan tudnánk a magunk számára a lehető legkellemesebbé tenni ezt a brutálisan nehéz időszakot. (A lányom öt hónapig volt hasfájós, és előfordult, hogy tizennégy órát sírt egy nap, úgyhogy tudom, miről beszélek.) Esetleg írhatunk a párunknak egy listát arról, hogy mit készítsen össze nekünk az éjszakai műszakra (pl. a termoszba meleg italt) – tapasztalatom szerint a konkrét kéréseket nagyon szívesen teljesítik az apukák, célozgatással viszont a gyermekágy idején ugyanúgy nem megyünk sokra, ahogy máskor sem.

3.

Szintén frissítőleg hat, ha a nap első olyan etetését követően, amely után egy kicsit ébren tudunk/szándékozunk maradni, felöltözünk. Egyelőre hagyjuk a múltkori cikkben vázolt praktikus-de-csinos vonalat; a lényeg az, hogy lehetőleg ne töltsük az egész napot hálóruhában (kivéve, ha titkon egész életünkben erre vágytunk). A napközbeni pizsamázást valahogy a betegség levegője lengi körül (én legalábbis így éreztem), és erre most nagyon nincs szükségünk.

4.

Ha már úgyis felöltöztünk, megfelelő időjárás esetén menjünk is ki a lakásból! (A babát ne felejtsük otthon.) Akármilyen furcsának tűnik is, hogy a séta pihentetőbb lehet, mint a fotelben gunnyadás, a tapasztalat(om) ezt igazolja (persze csak abban az esetben, ha a gátseb vagy a császármetszés hege már nem okoz túl nagy fájdalmat). A nagyobbik gyerekem már jól benne jár az óvodás korban, és még most is azt veszem észre magamon, hogy séta közben mindig türelmesebb, belehelyezkedőbb és kreatívabb vagyok, mint itthon. Mozogni, pöttöm babánk helyett más embereket bámulni, gondolataink és teendőink mókuskerekéből kiszabadulni még akkor is jó, ha olyan környéken lakunk, ahol az egyetlen változatosságot a választási plakátokra rajzolt újabb és újabb fazonú bajuszok jelentik. Ráadásképp néhány őszinte „jaj, ezek a talpacskák − de irigylem magát, fiatalasszony!” annyira jól tud esni a hormonokkal felütött anyai szívnek, hogy az újult erővel kezdi pumpálni a vért rogyadozó testünkbe.

Ha azt hisszük, hogy csak az első hetekben leszünk kialvatlanok, nem árt, ha felkészülünk rá, hogy egy kiadós, hónapokig tartó fogzás, egy minden gyerekünkön végigszaladó hányós-hasmenős vírus vagy az óraátállítások azért bőven fognak még napi háromszor másfél óra alvással abszolválandó időszakokat előidézni. Jöjjön ezért most néhány általánosabb „alváshelyettesítő” ötlet, bármilyen korú gyerek mellé.

1. Miután a kicsit biztonságba helyeztük, igyunk meg egy nagy pohár vizet egy olyan helyiségben, ahol senki más nincs rajtunk kívül. Ha lehet, az ajtót is csukjuk magunkra. Tudatosan élvezzünk ki minden egyes kortyot és pillanatot. Ez a szertartás egy-két percet vesz igénybe, élettani és pszichés hatása viszont felbecsülhetetlen. Naponta többször ismételhető.

2. Szemcsés arcradírral és meleg vízzel mossunk arcot, a végén hideg vízzel öblítsünk. Felpezsdíti a vérkeringést és feléleszt − egy kicsit.

3. Viszonylag nyugodt körülmények között vegyünk egy gyors, forró zuhanyt (akkor is, ha már fürödtünk aznap). Felpezsdíti a vérkeringést, és felébreszt – nagyon! Ha az imént felröhögtünk a „nyugodt körülmények” kifejezés láttán, hiszen a gondjainkra bízott ded azt az egy percet is üvöltős fetrengéssel tölti, amíg pisilni merészelünk nélküle, próbáljunk ki valamit az alábbiak közül (gyerekünk életkorának és ülési, csippentési stb. képességeinek függvényében):

(a) Fekvőszékbe tesszük a babát, és úgy helyezzük el, hogy rálásson a kádra. Időnként kidugjuk a tusfürdős flakont a zuhanyfüggöny mögül („kukucs”). A módszer hátránya, hogy addiktív tüneteket válthat ki a gyerekből, ezért a kukucsolást csakis akkor vessük be, ha a kicsi már felocsúdott a kezdeti bámészkodásból, és valamilyen produkcióra vágyik. (Ez egyébként valamennyi gyerekszórakoztató helyzetre igaz.) Ha felakasztott fürdőköpenyünknek a gyerek keze ügyébe himbálódzó övére néhány ruhacsipeszt teszünk, azzal is elbabrálhat egy darabig. (Nem tudnék nyugodtan aludni, ha nem írnám ide: ez – az öv miatt − elhanyagolható mértékben ugyan, de azért fulladásveszélyes helyzet lehet!)

(b) A habtapi-szerű fürdőjáték (Stickers in the tub) elemeinek hátoldalát előre benedvesítve készítsük a kád elé egy lavórba. A kicsi a kád csempéjén kirakózhat vele, amíg zuhanyozunk. (Ugyanezt persze falicsempén is lehet.) Ez a módszer leginkább akkor hatásos, ha ezzel a fürdőjátékkal máskor nem, vagy csak nagyon ritkán játszik.

(c) Fogjunk egy kupac (lenyelhetetlen méretű) hűtőmágnest, és tegyük őket a mosógép oldalára. Az ismerős mágnesek megszokott tartózkodási helyének megváltoztatása épp akkora kulturális sokkot idéz elő a gyerekben, amelynek kiheverése alatt le tudunk tusolni.

(d) A fürdőszoba (tiszta) padlójára helyezzünk egy tálka vörösáfonyát vagy mazsolát: a gyerek baromfi-üzemmódba kapcsol, mi tusolunk. (Vigyázat: fulladásveszély!)

4. Próbáljunk meg tornázni egy kicsit. Néhány óvatos nyújtózás, fej-, váll- és karkörzés, guggolás, ez-az hihetetlenül élénkítő tud lenni. Játszóterezés közben például nyugodtan lophatunk magunknak néhány tornázós percet a friss (?) levegőn: egy lökés a hintán több ide-oda lengésre is elegendő, s a következő lökésig pont meg lehet csinálni 1-2 lassú fejkörzést. Homokozó szélén ülve szintén. Nálunk emellett hónapok óta működik az a rendszer, hogy (amennyiben a párom időben hazaér) esténként két esti mesét mesélünk a lányunknak: az egyiket a férjem, a másikat én. A mesék alatt a felolvasóval ellentétes nemű szülő tornázik. Mivel az esti mese elmaradására körülbelül ugyanannyi esély van, mint arra, hogy csúcsidőben, babakocsival feljussunk a 7-es buszra, a módszer remekül működik.

5. Amennyiben meg tudjuk oldani, egy jó szakember segítségével lehetőleg már a terhesség alatt tanuljunk meg relaxálni. Ez a tudás valódi kincs: ha ugyanis a gyerek alvásidejéből mondjuk húsz percet relaxálással tudunk tölteni, utána úgy érezhetjük magunkat, mint aki egy-két órát aludt.

6. Ugyanez a helyzet a talpmasszázzsal. Egy képzett és tapasztalt (lehetőleg házhoz járó!) reflexológus 40 percnyi talpmasszírozással olyan szinten képes feltölteni a szervezetünket energiával, mint több órányi alvás. Emellett a talpmasszázs az ellenálló-képességünket is javítja, amire ugyancsak szükségünk van a terhesség, a szülés és a gyermekágy megpróbáltatásai után. Nagyon fontos viszont, hogy mindenképpen tájékoztassuk a reflexológust arról, ha babát várunk vagy még szoptatunk, mert lehet, hogy ezekben az esetekben nem vállalja (nem vállalhatja) a kezelésünket.

7. Egy rendszeresen szedett, jó minőségű vitamin vagy más táplálék-kiegészítő szintén nagyságrendeket javíthat az energiaszintünkön addig is, amíg éjjelente ismét hosszabb és meghittebb együttlétekbe bonyolódhatunk a kispárnánkkal. (Nálunk a Flavon vált be nagyon, de vigyázzunk, mert a termékpalettának csak néhány tagja szedhető terhesen vagy szoptatósan!)

8. A legfontosabb. Valahányszor elönti gyomrunk táját az a meleg, körvonalazatlan érzés, ami verbális síkon leginkább a „mindjárt elolvadok” szavakkal ragadható meg (s amelyet például a hozzánk simuló, mindenütt gömbölyű, selyempuha baba nyakunkba szuszogása válthat ki), csukjuk be a szemünket, és merüljünk bele ebbe a meditatív állapotba, ameddig csak jól esik. Nincs az a forró zuhany vagy étrendkiegészítő, ami ennél többet érne.

Amikor az első gyerekemmel végre eljutottunk a fentebb konszolidációnak nevezett állapotba, megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogok olyanokat mondani egyetlen aláárkolt szemű anyatársnak sem, hogy „ugyan már, meglátod, idővel könnyebb lesz!” (Amikor pedig a fiam beköltöztére vártunk, akkor azt fogadtam meg, hogy soha, de soha nem fogok olyanokat mondani egyetlen babára vágyó nőtársnak sem, hogy „ugyan már, nem kell annyira akarni, és akkor majd sikerül!” – de ez egy másik szál.) Efféléket úgyis eleget hallunk a zöldségestől, a volt osztályfőnökünktől meg a vízvezeték-szerelőtől (lefolyószűrő, ugye, ugye?). Senki sem tudja elhinni, hogy könnyebb lesz, amíg nem tapasztalta meg a saját bőrén; és kit érdekel, mi lesz majd, ha ma a nemalvástól olyan mértékben vagyunk agyhalottak, hogy a védőnőnek nem tudjuk bediktálni a saját gyerekünk születési dátumát, terítéshez készülődvén pedig egy preparált guppi élettelen tekintetével meredünk a konyhaszekrény tartalmára, és egyszerűen nem jut eszünkbe, hogy mit is kell ilyenkor csinálni (a példák valósak). Bennem az állandóanennikérős-sokatnyekergős időszakban éjszakánként és hajnalonként sokkal inkább az tartotta a lelket, hogy egy közepes nívójú Benetton-reklám képi világának megidézésével arra gondoltam: a világon hány százezer anya közül vagyok most egy, aki borzas hajjal, a fáradtságtól félájultan, de hűségesen caplat a kiságy felé, hogy megetesse a babáját. S ezen merengeni már csak azért is hasznos, mert megóv attól a kísértéstől, hogy egy különleges mártírt vagy szentet lássunk magunkban – márpedig egy magára mártírként vagy szentként tekintő nő tudja csak igazán pokollá tenni az egész család életét.

Folyt. köv.

 Anna

Sorozatunk előző részei itt és itt olvashatóak.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?