Münchhausen a fényképezőgéppel.
Szerettek fényképeket nézegetni? Akkor gyertek fotókiállításra! Fényképet nézni egészen más, mint festményt, vagy más képzőművészeti alkotást. Van benne valami kétértelmű, valami csiklandós. Az ember tudja, hogy a valóság egy szeletét látja, kicsit voyeurnek érzi magát, miközben elgondolkozhat azon, hogy a fotós gondolkodása mit tett hozzá a valósághoz. Kezelheted tisztán képzőművészeti alkotásként, kezelheted dokumentumként, de a legizgalmasabb az, hogy szerintem a fotó egy keverék.
Különösen igaz ez Munkácsi Mártonra, aki ugyan egész életében alkalmazott fotós volt, főleg magazinok számára készített fotókat, de látásmódja, képszerkesztési tehetsége, újító hajlama miatt a képei bátran tekinthetők művészfotónak is, annak ellenére, hogy készítőjüknek ez nem, vagy nem elsősorban állt szándékában.
Munkácsi 1896 májusában Marmelstein Márk néven született Kolozsvárott. A család 1911-ben Budapestre költözött. Már 1913 és 1917 között rendszeresen tudósít sporteseményekről, úttörő lépésnek számít, hogy ezeket fotókkal illusztrálja. 1918-tól már keresett fotóriporter. ’23-ban elkészíti legendává vált képét egy katonatiszt és egy civil vitájáról, amely a katonatiszt halálával végződött. A kép állítólag bizonyítékként szolgált a civil felmentéséhez. Ettől a soha be nem bizonyosodott esettől kezdve karrierje felgyorsult. 1927 végén Berlinbe utazott, ott 1934-ig az Ullstein médiabirodalom alkalmazottja. Németországban azonban egyre kevésbé érzi magát biztonságban, 1934 májusában végleg az USA-ba költözik. Itt is bámulatos karriert futott be. Remekül élt, bőkezűen költekezett, és nem takarított meg semmit. Nagy mesélő volt, valóságos Münchhausen, ami igencsak megnehezíti az életrajzírói dolgát. Nemcsak élete, de művészi hagyatékának sorsa is pikareszk regénybe illő. Halála után az életműve szétszóródott és elfeledve hányódott, hiába tett meg mindent az ügy érdekében egyetlen örököse, harmadik házasságából származó lánya, Joan. 2007-ben mesebeli körülmények között került elő munkásságának egy hatalmas része, mintegy negyven üvegnegatív, és ez nagy lökést adott, ahhoz, hogy életműve végre az azt megillető helyre kerülhessen a fotóművészet panteonjában. Ennek a munkásságnak a legnagyobb részét láthatjátok most a Ludwig múzeumban.
A bejárattal szembeni teremben az életrajzát illusztráló képek láthatóak. Itt függ az egyik olyan kép, ami leginkább szíven ütött. Kislányát, Joant ábrázolja, amint az egy verőfényes nyári napon a babakocsijával játszik. A gyerek a néző felé tolja a kocsit, a válláról lecsúszik a napozó pántja, és kissé hunyorog az erős napfényben – szívbemarkolóan esendő.
A bejárattól balra kezdődik a kiállításnak az életművet bemutató része. Íme, egy ember, akit minden érdekelt. Akinek minden témára volt szeme. Akinek minden modelljére volt érzékenysége. Aki minden feladatot ugyan azzal a kíváncsi, invenciózus, okos nyitottsággal oldott meg, legyen a kép témája világhírű művész, bérkaszárnya udvarán táncoló gyerekek, macska. Aki minden expozíciójában hű tudott maradni a saját hitvallásához: „Gondolkodj, miközben exponálsz!”
Valahol középtájon látható a másik kedvenc képem, egy kettős portré, Frida Kahlo festőművész és szerelme, Diego Rivera, festő, költő. Diego a nézővel van szemben: húsos arca, erős, szuggesztív tekintete megragadja a figyelmünket. Jobbján Frida. Nem néz se a szerelmére, se ránk, balra kinéz a képből, feszült és mégis higgadt. A kép egyszerre beszél a modellek személyes sorsáról és egymáshoz való viszonyáról. Akár egy vers. Rövid, tömör, pontos.
Az utolsó teremben a művész tervezett, de soha meg nem valósult albumának oldalpárjai, ahogy ő maga egymás mellé ragasztotta és kézírással alájuk kanyarította a címet. Mindig izgalmas, ha a művész maga értelmezi a műveit. Itt különösen, hiszen az értelmezés a képek egymás mellé rendelésének logikájában rejlik.
A kiállításhoz számos program kapcsolódik:
Játékos alkotó foglalkozásokat tartanak szombat délelőttönként a kiállítás során október 9-én, 16-án, 23-án, valamint november 6-án, 13-án, 20-án és 27-én 10.30-tól 12.30-ig
Minden nap ingyenes tárlatvezetés van 18 órakor.
Lesznek exkluzív tárlatvezetések kortárs fotóművészekkel, és szabadegyetem a huszadik század fotóművészetének történetéről, valamint szakmai előadásokat is lehet hallgatni.
Nézegessetek fotókat. Nézzétek meg ennek a különös, ellentmondásos embernek az életművét, akiről Robert Capa és Henri Cartier-Bresson is azt mondták, sorsdöntő szerepet játszott az életükben, aki Hollywood dédelgetett kedvence volt, és aki mégis magányosan, szegényen, és csaknem elfeledve halt meg egy futballpálya lelátóján.
Lapis Lazuli
