Fotó: Lantos P. István
A múltkor a közösségi gyerekjátékokról mondtam, hogy van azoknak egy univerzális nyelve, amit az egész világon megértenek. Van még pár ilyen, feltétlenül ide tartoznak bizonyos régóta játszott csapatsportok és táblajátékok is, és persze a zene meg a tánc. Akárhonnét jöttünk, ha tudunk együtt zenélni, táncolni, sakkozni vagy focizni, akkor már nem lehet baj.
Azzal az itt olvasgatók elég nagy hányada tisztában van, hogy kedvelem a KFT zenekart, talán azzal kevesebben, hogy mindig érdekeltek az egzotikus hangszerek és a rajtuk játszott különleges dallamok – még ha jómagam a sima zongorával is csak birkóztam gyerekkoromban. Ha nem is mindenevő, de sokminden-evő vagyok zeneileg: hallgattam már érdeklődéssel afrikai dobokat, indiai rágákat, bolgár sokszólamút, ausztrál didgeridoo-t, egyformán szívesen hallgatom hangulattól függően Bachot és a Beatlest, kemény rockot vagy mindenkori kedvencemet, az Újvilág szimfóniát, nagyapám-nagyanyám jóvoltából a magyar nótáktól se idegenkedem. Talán csak a tuc-tuc, a hetvenes évek hagyományos táncdalai, vagy pár borzalmas prozódiájú nóta töri kerékbe a fülemet, a többi jöhet – igyekszem a gyerekeknek is mindenféle hangszert, stílust bemutatni, sőt néha kipróbálni, ha lehet, van itthon xilofon, népi furulyák és nádsípok, tilinkó, triangulum és gyerek-szintetizátor.
Ezzel együtt a világ valamennyi hangszerének megismerésére egy élet nem elég: én például múlt héten hallottam először „guembri” vagy „oud” nevű hangszerekről, illetve a marokkói gnawa zenéről, pedig a Müpa májusi műsorában Saïd Tichiti marokkói előadót már a KFT zenekar nélkül is lehetett hallani. Görögország közelebb van, mint Marokkó, mégis októberben hallottam először kanun nevű hangszert, amelyet Sofia Labropoulou görög kanunjátékos és zeneszerző akkor is a KFT zenekar vendégeként mutatott meg nekünk.
A Müpa nem a egy-kétszáz embert befogadó A38, de megtelt ez is nagy örömömre: a közönség egy része tán zavarban is van, az eseményre vagy a helyszínre tekintettel öltözzön, hoztak gyerekeket is, akiknek a szülei is tán csak oviba jártak, amikor ez a zenekar elindul, fene gondolta a kis koszos klubokban akkortájt, hogy idővel meglesz az Operaház, az Aréna, és most másodjára a Müpa is, ami a közhiedelemmel ellentétben messze nem csak klasszikus zenei programokat kínál. Ki lehet használni a remek akusztikát és a naaaagy helyet, kivetített hatalmas „glóbuszon” látunk hol animációt, hol fényjátékot. Tíz éve Cakó Ferenc élő homokanimációi mentek a zenekar mögött, nem győztem kapkodni a fejem, mint valami bólogató kutya a kalaptartón, hogy hova is nézzek. Most hasonló a helyzet néhány szám alatt, amikor azonban a vendégek színpadra néznek, akkor vetíthetnek akármit, inkább figyelem a különös zeneszerszámokat és művelőiket.
Sofia jön elsőnek: fellépett már korábban Sebestyén Mártával is, de azért azt nem hiszem el, amit állítanak, hogy az ezüstös hangszeren Sex Pistols-feldolgozást játszana elsőnek, aztán megtalálom ezt a Youtube-on, no nézd már. A Hókirályt meg a Fodrászt már együtt játsszák a KFT zenekarral. Sofia hazájában igen-igen ritka vendég a hó (a haja meg szép fodrászati bűvészkedések nélkül is), de a próbákon már igyekeztek megtalálni a „havas” hangulatot.
Bál van az operában: most ugyan nem az Operaházban vagyunk, mint pár éve (páholyból néztük az akkor még nem kamaszodó Naggyal), de opera van azért: jön a második vendég Zhang Yu (Carolyn) kínai származású koloratúrszoprán, az Éj Királynőjének áriájával (egy fél pillanatra lepapagenázom szegényt, aztán elszégyellem magam, még jó, hogy nem látták a gondolataimat a gyerekek...) Fiatal nő hagyományosnak tűnő kínai selyemben (a szabása már nem olyan hagyományos), tizenéve Magyarországon él, már azt is tudja, mit ért egy magyar azon, hogy „ez nekem kínaiul van”! Neki is van egy naaagy, citeraféle hangszere, amin hagyományos kínai népdalt énekel, de ahogy utánanéztem, lépett ő már fel Somló Tamással is, énekelt Lehár-dalt. Végülis, négy oktávba elég sok minden belefér. És ha már Müpa, legyen benne némi klasszikus zene is! Klasszikus európai vagy klasszikus kínai....
És a harmadik vendég Saïd Tichiti, a Magyarországra nősült marokkói zenész, „a világ legrégebbi, négyezer éves rock'n'rolljával”. Őt a Milyen kegyetlen a szerelembe, valamint a Balatoni nyárba hangszerelték bele, amit néha unnék már, ha nem csinálnának időről időre valami érdekeset belőle.
„Szeretném, ha az ilyen jellegű koncertjeinknek lenne folytatása, beleszerettünk abba, hogy bejön egy ember a próbára, és egyszer csak a dalunk átalakul. Nem unjuk a számainkat, de az új színek pozitív töltetet adnak nekünk”
- nyilatkozta Bornai Tibor még a koncert előtt, és tényleg, minden vendég és hangszere beleillik a dalokba, talán kicsit csak az hiányzik a pörgősebb zenéknél, hogy hagyományos rockkoncerthez illően ugráljon-integessen a főleg nem ugrálós-integetős korúnak tűnő közönség, akik elég kevés helyen tehetik ezt anélkül, hogy kamasz gyerekeik szégyenkező rosszallással ne nézzék ezt (legalábbis az én gyerekem mindig felölti az ilyen kísérletekre az „anya, ciki vagy” arckifejezését, ha együtt vagyunk). Persze van Bábu meg Afrika (az már egészen A38-hangulatú) meg Jójszakát meg Vonat, sőt van a koncerten talán sose elő nem adott, de általam igen kedvelt páréves dal is, a Csak az ágyban legyen jó. Közben elgondolkodom, mire a mostani kölykök felnőnek és számítógéppel bármilyen hangszín előállítható, lesz-e még aki játszik kanunon, szitáron, oudon, djembén, tilinkón?
Hazafelé véletlenül rácsapok az autórádió gombjára, nézd már, a Dankó rádiónak kiváló világzenei műsora van e késői órán, adnak latin-amerikai, francia zenét is, utóbbinak csak a refrén utolsó két szavát értem, na, mondom, megvan a poszt végére a zárómondat. Aztán felröhögök: négy pár láb igyekszik előttem át az úttesten, ahogy az utcánkba fordulok. Az első kettőhöz tartozó jószágot igyekszem hazazavarni (nemméccberögtöncirmi!!!!), a második pár láb tulaját látva meg a világzenék után a régi-régi, gyerekdallá fordult „norvég bevándorlódal” utolsó sorai ugranak be: azleszámajóvilág, ha égig ér a szarkaláb, és az utcán sündisznócska....
Fényévnyi távolságba, egy másik bolygóra kerülnek a napi bosszankodások. Carpe diem, mondja a francia énekes a kocsi hangszórójában.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
