Párommal másfél éve ismerjük egymást, ennek a kapcsolatnak kis gyümölcse kicsi lányunk, Réka. Írhatnám a közhelyeket, de nem lenne értelme. Maga a terhesség teljesen problémamentes volt a 27 kiló hízást leszámítva. Ez a súly bizony kicsit megnehezített néhány dolgot, hiszen 39 kiló voltam, amikor terhes lettem. Megjegyzem, nem terveztünk babát, akkor nem.

Július 1-re voltam kiírva, fogadott orvosom nem volt. Aztán találtunk valakit, aki mások szerint nagyon profi. Így kerültünk Vácra, B. doktorhoz. Ő tényleg profi. A terhesgondozásokon rendszeresen megjelentem, és mindig minden rendben volt. Megbeszéltük, hogy mivel a kiírt időpont péntekre esik, ezért csütörtökön feküdjek be a kórházba, hogy szem előtt legyek. Szóval csomaggal, nagy hassal bevonultam. Az előző vizsgálatok során semmi jele nem volt annak, hogy Réka szeretné feladni a luxusalbérletét. Jött a vizsgálat csütörtök reggel, ahol közölte velem az orvos, hogy az addig fejvégű fekvésben elhelyezkedő babám medencevégű lábtartásos fekvésbe fordult. Az addig elképzelt terveim romba dőltek, nem lesz sima szülés. Császárra készülj!

Párom nyugtatott, hogy nincs semmi baj, szerencsére nem tekeredett rá a köldökzsinór. Elküldtek laborvizsgálatokra, majd a szülőszobára szívhangvizsgálatra. Ott újabb jelentős esemény történt, miközben orvosom elmondta, hogy a fordulásra az esély nulla volt. Éreztem a beszélgetés alatt, hogy nagy a mozgolódás odabent. Kérdezték, is miért nyomogatom a gombot annyira. Gyanús lett a sűrűség, így újabb vizsgálat és ultrahang jött. Kiderült, hogy a kislányom vicces kedvében van, mert visszafordult fejvégű fekvésbe. Párom nehezen követte nyomon a változásokat, egyik percben kétségbeesve sírtam, a következőben még kétségbeesettebben.

Orvosom nem habozott dönteni, méhszájérlelőt adott és közölte, most várunk. Vártam én is a fájások beindulását és jöttek is, de csak lassan. Felvilágosítottak arról, hogy ezen eljárással akár egy napig is ott feküdhetek, ha nem tágul a méhszáj. Úgy döntöttem, nem tehetem meg, hogy hagyjam még odabent ezt a babát. Szerencsére Réka is jött volna kifelé, így fél kettőkor, amikor biztos volt, hogy szülni fogunk, burkot repesztettek. Párom ezalatt kint volt a szülőszoba előtt és várt. Néha kapott részinformációt a bent zajló dolgokról. Kettőkor beengedték hozzám, akkor még megvizsgáltak, de jó hírrel nem szolgáltak, mert nem tágultam.

Nagyjából 3 óráig eseménytelenül telt az idő, fájások jöttek és múltak el. Negyed négykor újabb vizsgálat, a méhszáj teljesen eltűnt. Készen álltunk arra, hogy családdá váljunk. A szülésznő azt mondta, fél négyre itt gyerek lesz! Csodának tekintettük, hogy pontosan 15 óra 30 perckor kezünkben tarthattuk Rékát, a 3600 grammos és 56 centis legkisebb földlakót. Párom kezdetben tartott az apás szüléstől, de így három hónap elteltével élete egyik legnagyobb élményének tekinti. Nélküle nehezebb lett volna, biztatott és fogta a kezem. Köszönöm neki és mindenkinek, aki ott, akkor segített. Már tervezzük a következőt, persze csak később és azt se bánom, ha nehezebb lesz.

Aranka