Kalimpa lehetett vagy 16 éves, amikor szülei odaálltak elé és azt mondták neki: „Már nagy vagy, meg minden és mi szeretünk nyaralni kettesben. Te és az öcséd meg jól itthon maradtok, ez mindenkinek jó lesz így!” Aztán összepakoltak és hamarost beszálltak a CO-56-61 rendszámú kék Vilmába, ami egy Skoda 100 MB típusú majdnem újonnan, 10 évesen vásárolt, és azóta is sokat megélt személygépkocsi volt. Két hétre elegendő pénzt hagytak nálunk. Nyár volt és iskolai szünet, június volt s ujjongtunk!
Mindent jól átgondoltunk: bevásároltunk egy vacsorányi májkrém konzervet, ha hazajönnek az ősök, ne gondolják, hogy nem tudjuk beosztani a pénzt, hogy nekik vacsorára már nem jutott. Jól eldugtuk a spájzban, megesküdtünk, hogy EZEKET nem esszük meg, inkább, ha már nagyon nincs mit enni, meghívatjuk magunkat valakihez (számtalan barátunk egyikéhez).
Nagyon takarékosan gazdálkodtunk, de hogy, hogy nem, a pénz hamarost elfogyott. Számtalan barátunk inkább hozzánk jött, ahelyett, hogy otthon jókat ettek volna. Ha jól rémlik (javíts ki, Gábor, ha nem), egy vízipisztoly is szerepelt a történetben, piros színű, az a klasszikus típusú. 31 forintba került, amin igen sok kenyeret és párizsit lehetett volna venni, vagy több ebéd is kijött volna belőle az Alkotás utcai Velence önkiszolgálóban, ami törzshelyünknek számított a hetvenes évek elején.
Az utolsó almákat reszeltük és ettük cukorral (hogy minél táplálóbb legyen), amikor anyu belesuttogott a telefonba:
- Van még pénzetek?
- Öööööööööö, vasunk sincs – vallottuk be mi is suttogva, pedig minket nem hallott senki.
- Nyissátok ki a Tőkét a háromszázadik oldalon! (Ezt a könyvet igen jól ismertük már, mert Gábor kiskorában bajlódott a gerincével és egy időben ezzel húztuk a lábát, vagy mi, már nem emlékszem jól, valami zsinóron lógott az öcsém lábán.) …és kinyitottuk! Egy ötvenest találtunk benne! Dőzs volt megint, lett párizsi, tej és kifli is! Marx tiszteletére még valami meleget is főztünk, szerintem rakott káposzta-, vagy babkonzervet. Hétvégén megint jöttek, kopogtattak. Számtalan barátunk megevett mindent, amit talált.
Ráadásul felbosszantották szegény K.-t, akit az élet azzal sújtott, hogy alattunk lakott. Ügyész volt és soha nem volt gyereke. Ma már mélyen megértem K.-t, de bevallom, akkor nagyon utáltuk. Mindannyian, apu és anyu is. Szóval telefonhívást kapott apu, nyáron, egyenesen K-tól. (Ki tudja, hogy nyomozták ki, hol vannak az őseim, de nem is akarom tudni. Jobb ez így!) A rövid bemutatkozás után az alattunk lakó azt gondolta mondani apunak:
- Szerintem többen vannak abban a lakásban, mint azt elképzelni képes.
- Számoljunk egy kicsit – válaszolt apu –, a lakás nincs több mint 70 négyzetméter. Egy négyzetméteren jó szorosan max. 2 kölök fér el. Ennél többen vannak?
Az ügyész soha többet nem fogadta a köszönésünket, majd irtó hamar elköltözött.
Anyu még jó párszor suttogott a telefonba, hol az egyiptomi maszk mögött, hol a matrac alatt találtunk további segítséget.
Az utolsó hívásnál kicsit elbizonytalanodott: „Pedig öt helyre dugtam pénzt, volt már Marx, a maszk (egyiptomi), tatatam, tatatam… Elfelejtettem, hol van az utolsó!” – hiába törte a fejét, nem jutott eszébe.
Eléggé szemrehányó hangon kérdeztük magunkban: Milyen anya a zilyen???
Hamar rájöttem, ahhoz, hogy megtaláljuk, alaposan ki kell takarítani. Le kell venni az összes könyvet, leporolni a polcokat, áthúzni az ágyneműt, rendbe tenni a saját íróasztalainkat is, mert anyu lehet annyira felelőtlen, hogy oda is dugott.
Ekkora takarításhoz segítségre van szükségünk, jöttek is, a tesóm és a saját barátaim is.
Hófehérke takarítása a mienkhez képest semmi sem volt. A szőnyeget levittük a porolóhoz egyenként, egész nap zúgott a porszívó, estére minden csillogott-villogott, de a pénz nem került elő.
Többen zúgolódtak, hogy éhesek, és mint tudjuk, így nehéz dolgozni. A hűtőszekrény egész tartalmát felajánlottuk nekik. Akkor még nem tudtuk, hogy a kiló zsíron kívül, (no meg lilahagyma, és némi párizsi) sajnos megtalálták a spájzban elrejtett tartalékot is.
Délutánra tiszta volt a lakás, és töküres a hűtőszekrény. Két szelet kenyér (az egyik a sercli) és egy csöpp zsír maradt. Megettük, főztünk hozzá teát. Jól laktunk és arra gondoltunk, egy napot már fél lábon is kihúzunk kaja nélkül. Csak azt sajnáltuk, hogy a „nagy, bebiztosított vacsorának” annyi.
Elmosogattam a kenőkést, visszaraktam a helyére.
Akkor találtam meg a pénzt.
Másnapra ünnepi vacsora és kitakarított lakás várta anyuékat.
Kalimpa
