photo © 2007 shira gal | more info (via: Wylio)
Arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan éltétek meg a kétcsíkos teszt látványát, illetve (ha nem együtt csináltátok a leendő apával) hogyan mondtátok el neki.
Vakmacska így emlékezik vissza:
"Semmi romantikus vacsora, gyertyafény vagy hasonló nem volt, még a tervezett elsőnél sem. Illetve üveg bor, pontosabban üveg borok igen. Buliba voltunk aznap estére hivatalosak, amikor reggel pizsiben kibóklásztam a fürdőszobából a kétcsíkossal, és annyi kommenttel, hogy na egy darabig nem kell azon agyalnunk, hogy esetleges bulikból melyikünk fog vezetni hazafelé…. Reakció: „ez itt elég halvány, biztos?” De hát a két csík az semmiképpen sem egy, légyen bármely halvány."
Nyina hosszabb lére eresztette a beszámolót:
"2008. július 16-án a franciatanárunk lemondta a délutáni órát. Ez lehetne egy példamondat is valami nyelvkönyvben, de a fiam megszületéséhez vezető út első pillanata volt. Emlékezetes.
A következő két hétben én tagadásban voltam, a pasim sejtelmesen mosolygott. Volt rá oka: zöldültem a húspultnál és fintorogtam mindenkin, aki minimális parfümmel haladt el mellettem az utcán. Július utolsó hetében a Balatonon lihegtünk a kánikulában és hallgattam, ahogy telebeszéli a fejem azzal, hogy terhes vagyok. Nyuszika, az nem úgy megy, hogy az ember egyszer félrenéz és rögtön manócska a pocakban, erre a nők gyúrni szoktak, projektmenedzselnek és terveznek, ovulációs teszteket vesznek, lázmérőket dugdosnak magukba, aztán várnak és várnak és várnak és akkor vegyünk egy tesztet, nem bánom, csak hagyjuk már ezt a lemezt.
Emlékszem a gyógyszertárra, még arra is, hogy odafelé valami kalapos öregúr parasztkodott előttünk, a pasim felkapta a vizet, én meg röhögtem, nem szülni megyünk, hanem bebizonyítani, hogy nem vagyok terhes. Ráérünk. Éjjel persze nem aludtam. Feküdtem a negyven fokban, homlokig húzott takaróval és rázott a hideg. Mert valahol nagyon is akartam, hogy ne legyen igazam, akárhogy megrémített a gondolat. Negyed ötig bírtam a háton fekvést és lábrázást, aztán lelopakodtam a lépcsőn, levettem valami ronda bögrét a konyhapultról és izzadt tenyérrel próbáltam magam alá egyensúlyozni pisilés közben. Tompa hangja volt. Négyszer elolvastam a használati utasítást, hány másodpercig kell beletartani a pálcikát, erősen gondolkodtam, hogy behozok inkább valami órát a vécébe, de még inkább a telefonom stopperrel, nehogy elrontsam. Egymississippi, kétmississippi, hárommississippi, tízmississippi.
Hát ez világít, bassza meg, két olyan piros csík, mintha vér lenne. Bögre koccan a padlón, alsó állkapcsom a felsőhöz, de még mindig csak háromnegyed öt van. Zsebre teszem a tesztet, felmászom az emeletre, bebújok a takaró alá. Nézem az alvó pasim. A gyerekem apját. Gyerekem, mit gyerekem, két csík, annyi. Hétig bírom. Felsimogatom. Nézd! Nézi, látni maximum csipákat lát, ebben biztos vagyok. Most ez mi? A teszt, te. Jó, de mit jelent? A két csík? Hát nem láttál még romantikus filmet, bakker? Terhes vagyok.
Elmosolyodik. Tudtam én. És most örülsz? Örülök. Biztos? Biztos. Jó. Akkor jó. Akkor abbahagyom a remegést. Aznap elmegyünk barlangászni, és az extrém túra negyedik óráján átbújok a szülőcsatorna fantázianévvel ellátott lyukon. Vigyorgunk."
