Gólya, Gólya, Gilice
mitől véres a lábad?
„Számomra az ember legsúlyosabb bűne a kegyetlenség. Ha elfogadjuk, hogy egy élőlénynek vannak érzései, amik között a fájdalom is szerepel, s ha ennek tudatában mégis szándékosan bántjuk őt, minden esetben bűnösök vagyunk. Legyen szó akár emberről, akár állatról, ha megtesszük, magunkat aljasítjuk le vele.“ (Jane Goodall)
A fehér gólya ( Ciconia ciconia) védett madár. 1999-ben az év madara volt. Népi elnevezései a gilice, cakó, koszta, gagó és az eszterág. A gólyapár együtt építi a fészket a gallyakból, amit aztán évekig használnak. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek 33-34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják a fiókáikat.
Ebben az évben már a második sokkoló hír, amely állatkínzásról tudósít. Az egyik elkövető a deteki alpolgármester fia, K. István egy kiskutyát vert agyon, a másik kettő, 15 éves kamasz Jászapátiban gyilkolt le egy áramütött gólyát. A madár minden évben hazatért, ugyanabban a fészekben landolt. Labdával lerúgták, eltörték a lábait és szétverték a fejét. Azért jött haza, hogy itt meggyilkolják. Átrepült a tenger felett, sok-sok kilométert megtett, mert ragaszkodott az otthonához. A deteki gyilkos ellen aláírást is gyűjtöttek, mégsem történt semmi. Valószínű ugyanígy fognak járni a jászapátiak is. Felháborodás pár hétig, aztán csend. Levélben megkerestem Jászapáti polgármesterét is. Azóta sem válaszolt.
Miért tették mindezeket? Mert őket is bántalmazzák? A neurológus-pszichiáter szakember látens agressziót, dühöt és frusztrációt diagnosztizál. Az otthoni bántásokból fakadó elkeseredett gyűlöletet, ami sok esetben mozgatja a szálakat. De nem mindenesetben: lehet, hogy csak meg akarták mutatni ők milyen „fasza gyerekek”, ahogy a hírhedt 12 éves sváb DM (Deutsche Militz) legénykék, akik a legkegyetlenebb módszerekkel vertek agyon, aláztak meg munkaszolgálatosokat. Magasról tettek arra, hogy a szerencsétlenek apáik lehettek volna. Kisfiúk akkor lettek újra, amikor a partizáncsapatok megásatták velük sírjaikat és belelőtték őket. Végigcsorgott nadrágjukon a pisi, ahogy a gödörbe dőltek.
Egy holokauszt túlélő asszony visszaemlékezéseiben számolt be a következőkről, amikor egy német gyárba hajtották őket, a munkatáborból helyiekkel találkoztak. Velük volt egy négy év körüli kisfiú is. Az anyja kezét fogta és sokáig nézte a nyomorúságos menetet. Egyszer csak odarohant melléjük az SS felügyelőnőhöz. Puskát formált kis kezeiből, majd csengő hangocskájával utánozta a gépfegyver kelepelését és képletesen „beléjük eresztett egy tárat!” „ Lövöm a zsidókat!” felkiáltásokkal.
A nyilas suhancok szadizmusáról, aki fiatal koruk ellenére anyjuk korabeli nőket gyaláztak meg, már ne is beszéljünk, de nyugodtan a borzalmas kategóriába sorolhatjuk a különböző afrikai országok véres törzsi háborúiban és az Iszlám Állam vagy a Palesztin ellenállás soraiban edzett gyerekkatonákat. Ők a legtöbb esetben áldozatok. Elragadják őket szüleiktől, és brutális módszerekkel, pusztító agymosás alá vetik valamennyit. Mindezek ellenére belőlük sem válik mindenki szörnnyé. Ezeknek a kivételeknek az emblematikus alakja: Osama bin Laden fia, Omár, akit apja és udvartartása egész életében bántalmazott, önkéntes merénylőnek akarták kiképezni. Nem sikerült. Megrendítő vallomásában többek között arról a traumájáról is beszámol, amikor a szeme láttára végzik ki kedves állatkáit, egy mókás kis majmot meg egy kutyust. A halálosztagok kiképzői először állatokon gyakoroltatnak, bevált módszerük.
Csáth Géza kitűnő ideggyógyász. Iszonyodtam az Anyagyilkosság című elbeszélésétől. A Wittmann fiúk kísértete újra közöttünk jár, feléledtek, akcióba lendültek. Virginia Woolf az „állatokat néma társainknak” nevezi, akiknek nem adattak szavak. Kiszolgáltatottak és törékenyek. Empátiára nevelnek, ha hagyjuk, úgy látszik, nem mindenkit sikerül.
K. István és a jászapáti madármészárosok élvezettel ölnek. Vajon hány és hány élőlényt gyötörtek már halálra pályafutásuk során, amire soha nem derül fény? Mit csinálnak ezután? Mitől változnának meg? A deteki alpolgármester fiát senki sem bántalmazta családjában. Mondhatjuk, hogy vérszemet kapott a „Mama pozíciójától”, felvette és közzétette, amint örömmel öl. Milyen vezető az, akinek ilyet követ el a fia? Anyaként természetesen meg lehet bukni, de a deteki alpolgármester asszony nem pusztán csak egy anya, társadalmi pozíciót is betöltött a településen. Nem mondott le azóta sem.
Évekkel ezelőtt egy szellemi fogyatékos lányt tartott elzárva egy család. Lassú kínhalálra ítélték, egy véletlen folytán derült ki aztán, hogy mi folyik a lepusztult házukban. A szerencsétlen nő így menekülhetett meg. A rabtartók korábban már kegyetlenkedtek állatokkal. Ez olyan természetesnek tűnt szomszédaiknak.
Szabó Imola Julianna író. A kinőtt szív című felnőtt mesekönyve két kislányról szól. Az egyikőjük, Zsilike lassan vakul meg. Hollók a barátai. Egy beszélgetés során megkérdeztem Imolát, miért pont hollók? Elmesélte, hogy egy vasárnap esti sétájuk során kislányával, Lilussal találtak egy sérült hollót. A madár többször nekirepült a közeli banképület fotocellás ajtajának. Végül teljesen legyengült és ki akart szédelegni az úttest közepére az autók közé. Ekkor kezdett visítani Lilus, hogy mentsük meg. A madár kartondobozban lakott náluk. Lilus Karcsinak keresztelte el, amikor felépült, szabadon engedték.
„Nézett rám, amikor megérintettem. Tudtam, hogy megcsíphetne, de nem tette.”
–emlékezett vissza Karcsira Imus.
Amikor elolvastam a jászapáti 15 éves mészárosokról szóló hírt, megkerestem Szabó Imolát.
Nagyon hamar válaszolt.
„Téves dolog, ha az ember azt hiszi, hogy bármilyen más élőlénynél jobb. Ahogy telnek az évek, és figyelem a természetet... az embert egyre kevesebbre becsülöm. Az embert, aki olyan „dolgokat“ pusztít el, amit képtelen újrateremteni. Az embert, aki erőszakkal akar egyensúlyt, hatalommal és pusztítással. Ha a gyerekeinket az állatok szeretetére neveljük, olyan tudást adunk nekik, amivel a Földet menthetjük meg. Olyan mély és megmagyarázhatatlanul értékes kapcsolatot adunk nekik az állatok közelségével, amit semmi sem pótolhat. Itt az ideje, hogy újra megtanuljuk, amit elfelejtettünk, vagy talán sosem tudtunk: együttélni.”
Petíció az állatkínzás ellen
Németh Ványi Klári
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
