Otthon ülő hagyományos szerepben tündöklő asszonyok vagy jó keresetű, a munkába hamar visszaálló nők szülnek ma több gyereket? Miben kellene nekik segíteni, hogy könnyebben mehessenek dolgozni, vagy hogy könnyebben maradhassanak otthon? Mit szól ehhez a gyerek, számára mi lenne jó? Mit gondolnak a kutatások szerint a többiek, akik részben vagy az egyik, vagy a másik változat költségeit viselik? Citabella és Vakmacska piszkálgatja a kérdéseket meg a statisztikákat. Amikből egy kiderül: az átlag feletti termékenységi mutatókkal Európában leginkább a dolgozó skandináv karriermacskák és a muzulmán bevándorlók hagyományos családban élő asszonyai dicsekedhetnek.
Az európai politika minden szintjén visszhangzik a demográfiai vészharang kongása, a fehér nő mégsem szül, eleget, hiába szülesztenék (by Másutt) a közéleti szereplők, a társadalomtudósok, a közgazdászok. Mi kellene ahhoz, hogy a Magyar Nő önszántából szüljön? Anyagi biztonság, stabil párkapcsolat, lakás, családbarát munkahely, olcsó és elérhető gyerekintézmények. Ezeket már kívülről fújjuk. Ha ezek mind meglennének, akkor vajon születne „elég” gyerek? Nem biztos.
Az anyáknak otthon a helye?
(Figyelem, statisztikák következnek, amelyek összesítik, majd átlagolják a válaszokat, szóval ne írjátok, hogy hülyeség, mert ti nem ismertek ilyen embereket. Durva általánosítások, megint.)
A felmérések szerint a magyarok nemzetközi összehasonlításban rendkívül családcentrikusnak mutatkoznak, a férfi és a női szerepekről és a családon belüli munkamegosztásról meglehetősen tradícionális elképzeléseik vannak, amelyek csak nagyon lassan közelítenek a nyugat-európai értékek felé. Hogy mi köze van ennek a gyerekvállaláshoz ? Sok, nagyonis sok.
A magyar társadalomban a gyerek gyakorlatilag életcél, értelmet ad az életnek, míg tőlünk nyugatra a több egyenrangú életcél egyike, az élet természetes része a családalapítás. A tudatosan gyermektelenek aránya Magyarországon nagyon alacsony európai összehasonlításban, a már megszületett gyerekek vélt vagy valós igényeinek pedig gyakran erőn felül igyekszünk megfelelni.
És ezen a ponton kerülnek szembeállításra a vágyak és realitások.
1974 óta vizsgálják a demográfusok, hogyan gondolkodnak a nők a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetethetőségéről. Az említett évben a szülőképes korú nők foglalkoztatottsága 92-93% körül mozgott, mégis kétharmaduk szerint az iskolás korú gyereket nevelő anyáknak otthon volna a helye, ha a férj képes lenne eltartani a családot. 2002-ben a hat év alatti gyerekek nevelése kapcsán a megkérdezettek szintén kétharmada vallotta, hogy árt a gyereknek, ha az anyja dolgozik. Férfiak és nők egyaránt, minimális eltéréssel. 2010-re némiképp változott a helyzet: már csak a válaszadók kevesebb, mint fele (47%) értett ezzel egyet, ugyanakkor épp fordított irányban változott meg az emberek véleménye arról, hogy egy dolgozó anya is élhet éppolyan „meleg és szoros kapcsolatban” a gyermekeivel, mint nem dolgozó társai.
Ugyanakkor majdnem mindegyikük szerint a megélhetéshez két kereset szükséges. A házimunka – akár dolgozik, akár „otthon van” – túlnyomórészt kizárólag a nőkre marad, csak a családok egyharmadában végzik közösen a párok az otthoni tennivalókat. Részben ezért sem vállalnak örömmel munkát a kisgyerekes nők, akik a gyermektelen kortársaikhoz képest sokkal rosszabbnak ítélik az egészségi állapotukat.
Citabella
http://www.tarki.hu/hu/news/2010/kitekint/20100609.html
http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a966.pdf
http://demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/korfa-2011-3.pdf
http://www.demografia.hu/letoltes/szerepv/156-170Blasko_02.pdf
http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/KorFa%20online_2011_1.pdf
A gyereknek az anyja mellett a helye?
A gyereknek egy bizonyos kor után nem osztanak lapot, mikor arról van szó, menjünk-e dolgozni. Kb. fél évig még az ő érdeke az első – ez az ajánlott időszak a lehetőség szerinti kizárólagos szoptatásra – még első év második felében is viszonylag kevesen mennek teljes állásba Magyarországon. Bár sokan és sokféleképp emlegetünk bizonyos „társadalmi elvárásokat”, bármik is lennének ezek, tegye fel a kezét az a szédült karriercsirke, aki szívesen-örömmel hagyna ott egy párhetes csecsemőt egész napra. A muszáj, az más ügy, kérdés persze, mit tekintünk muszájnak.
Aki nő, gyereket vállal és gondoskodni szeretne róla, az bármilyen társadalmi elvárásrendszer és bármilyen színvonalú és költségű gyerekfelügyelet mellett is bizonyos időre ki fog esni a formális munkaerőpiacról és a karrierje nagy valószínűséggel szünetelni fog. Utána pedig másként kell szerveznie az idejét. A magyar GYES rendszere épp azt használja ki, hogy az anyának nem a pénz az elsődleges motivációja, mivel hivatásos gyemekgondozó csak kacagna a havi 28 ezren, ha egész napi felügyeletért valaki ennyit akarna fizetni neki. A munkanélküliség kezelésének talán legolcsóbb eszközét találták ki ezzel – a mellékhatás persze az, hogy olyanokból is potenciális munkanélkülit csinál, akik gyerek és hosszú otthonlét nélkül kiválóan eladhatóak lennének a munkerőpiacon.
Ami a gyerek fejlődésére gyakorolt hatást illeti, nincs pszichológus, amely ne javasolná legalább az első évben a szinte folyamatos szülő-gyerek együttlétet. „Add nekem a gyermeket az első három évben, és enyém lesz egy életre” – mondta a régi kínai mondás, tehát még tudományos kutatások sem kellettek hozzá. Azt viszont már a tudomány mondta ki, hogy az a gyerek, aki senkihez nem képes tartósan és állandóan kötődni első éveiben, mert folyamatosan cserélődnek az arcok körülötte, annak komoly nehézségei lesznek az életben, főleg ami az emberi kapcsolatokat, érzelmi létet, biztonságérzetet illeti, az állandó személy általában az anya, de megfelelhet az apa, a nagyszülő is, a kéthavonta egymást váltó szitterek viszont nem. A csecsemőotthonban nevelődő kisgyerekek szinte kivétel nélkül hospitalizálódnak, károsodnak, pedig változó gondozóik valószínűleg minden testi szükségletüket kielégítik, és kedvesek is velük. De hiányzik az állandó, személyre szabott figyelem. A kutatások szerint szinte biztos a károsodás, ha az anya vagy állandó gondozó tartós távolléte a gyerek egy éves kora alatt következik be.
Kötődni csak ahhoz lehet, aki ott van
Azok a gyermekek, akik erős kötődést alakítottak ki a szüleikkel gyermekkorukban, magabiztos, empatikus, szeretetteljes kapcsolatokra képes felnőttek lesznek, írják a szakértők. Azáltal, hogy a csecsemő, majd kisgyermek megtapasztalja édesanyja, szülei szeretetét, maga is megtanul szeretni. A kötődő nevelés fogalmát egy amerikai gyermekorvos, Dr. William Sears és felesége, Martha alkotta meg, egy olyan nevelési stílusnak adva nevet ezzel, amely során a szülők a gyermek szükségleteire a legteljesebb mértékben odafigyelnek, és szoros fizikai és érzelmi kötődést alakítanak ki vele. Ha ezt kívánjuk megvalósítani, „távmunkában”, a nap részét a gyerektől távol töltve aligha valósíthatjuk meg, mivel a gyerek akkor Klárihoz, a bébiszitterhez fog kötődni, mint a kísérleti kiskacsa a kísérletvezető tudós cipőjéhez.
A kötődési zavar korai pubertáshoz is vezethet?
A korai pubertás felé vezető út már az első ölelésnél kezdetét veheti a kislányoknál, állítja egy új tanulmány. Egy vitatott kutatás szerint akiknél nem alakul ki elég erősen a korai kötődés, azoknál általában előbb jelentkezik a nemi érés. Az amerikai Psychological Science nemrég megjelent számában megjelent tanulmány azt szerette volna feltárni, hogy a kora gyermekkori körülmények a fejlődési sajátosságokkal együtt segíthetnek megmagyarázni azt, hogy az Egyesült Államokban miért van egyre több olyan kislány, aki akár már 7 évesen is a pubertáskorba lép. A kutatás szerint a bizonytalan kötődés korai pubertáshoz vezethet. Azt feltételezték, hogy a szülő-gyermek kötelék nem elég erős („bizonytalan kötődés”), ezért a kislány szervezete felkészül arra, hogy korábban kell elhagynia a családi fészket. A korai pubertás és a szegényes csecsemőkori kötődés egyaránt aggodalomra ad okot. A korán érő kislányok kockázata magasabb bizonyos ráktípusokra, mint például a mellrák. Valószínűleg hamarabb kezdik meg a nemi életet is, így nagyobb a veszélye a nemi betegségeknek és a korai terhességnek. A nem megfelelő kötődés miatt gyakrabban szoronganak, depressziósak, vagy más pszichológiai problémák alakulnak ki náluk. A rossz hír ugyanakkor az, hogy kötődési zavar otthon ülő anyák esetében is kialakulhat, az élelmiszerek hormontartalmát pedig valószínűleg a pszichológusok nem vizsgálták, pedig sokak szerint ez is állhat a korai nemi érés hátterében.
Kétéves kor lenne a határ? És napi hány órára?
„Bori kétéves kora után láthatóan unni kezdett engem” – mondta valamikor egy munkatársam. „Mindig unszolt, menjünk játszótérre, ide-oda, jobban érezte magát nagyobb társaságban, főleg ha gyerekek voltak ott. Mondanom sem kell, a bölcsibe is könnyen beszokott és nem bánta.” Több Borit is ismerek – legtöbben nagyok már – de egy rakás olyan gyereket is, köztük saját elsőszülöttemet, akik bizony az első évet nagyjából végigbömbölték reggelente még az oviban is, és fél nap ott bőven elég volt nekik a közösségből. A gyereknek még csak introvertáltnak se kell nagyon lennie ehhez, elég, ha éretlen. A tudományos kutatások legtöbbje viszont azt állítja, kétéves kor után már nem károsodik az egyébként ép gyerek, ha rendszeresen, napi valahány órára közösségbe kerül. Más kérdés, hogy a szülő 8 órás munkaideje gyakran a gyerek 10 órás közösségi létét igényelné – ami viszont egyértelműen káros. Részmunkaidő, otthoni munkavégzés vagy a két szülő eltérő munkarendje híján viszont máris csattan a csapda, mivel teljesíthetetlen elvárások esetén rossz munkaerők vagy rossz szülők leszünk, megúszhatatlanul és reménytelenül. Sokan ezért maradnak otthon a harmadik évben, összeszorított foggal (a GYES összege most már vállalhatatlanul kevés), ha karrierünk már úgy is bizonytalan (több gyerek egymás utáni születése után pedig már úgyis megette a fene), legalább a gyereknek legyen jó. Jobb, legalábbis. Egy évvel később kezdődik a zsonglőrködés a másodpercekkel.
A mostani fiatal anyák sokkal nehezebben adják bölcsődébe a gyerekeiket, mint a szüleik. Ez a magyar pszichológiai ismeretterjesztés bűne, hogy azt sulykolták beléjük, hogy évekig kell szoptatniuk, és minél tovább a gyerek mellett maradniuk. Tökéletes anyák és tökéletes munkaerők akarnak lenni, ami komoly frusztrációkat okoz – véli Tóth Olga szociológus.
A kétéves kor praktikusan nézve: a legtöbb gyerek ilyenkorra már megtanul beszélni, egyre többen lesznek szobatiszták, és Magyarországon az is ritka, hogy egy két év körüli gyereket még szoptat az anyja. Elvileg ott lehetne hagyni tehát valahol valahány órára. Ha lenne hol.
Otthon se csak a gyerekkel foglalkozol
Tessék leülni egy kockás füzettel és számolni. Pillanatok alatt dől meg a mítosz, hogy mennyi jut a gyereknek a „minőségi időből”, főleg ha több gyerekünk is van, hiába vagyunk otthon. Főzünk, takarítunk, felmosunk, vásárolunk, ésatöbbi – a gyerek persze végigtéblábolja ezeket is velünk, ha ébren van, ha van türelmünk, ideig-óráig játékossá is tehetjük az efféléket, aztán szinte mindenkinél elérkezik a pillanat, amikor szaranya vagy nem, lenyomjuk a gyereket a kisvonat vagy a Kisvakond elé, mert különben holnap estére se lesz meg az az ebéd, a vasalás, a porszívózás meg az adóbevallás. Ennyi erővel lehetnénk akár a munkahelyünkön is.
A gyereknek ugyanis minőségi időre van igénye, amit tényleg rá figyelve töltünk, „hagyjuk a dagadt ruhát másra”, bár van pár kivételes tehetség, mint valaha nagyanyám, aki valahogy répapucolás, csirkefőzés, meszelés közben is tudott minőségi időt nyújtani nekünk. Hogy hogy csinálta, fogalmam sincs. Talán erre kéne tanfolyamokat indítani, sajnos nagyanyám már rég odafentről figyeli, hogy próbálnám néha a magam botor módján utánozni (ha nem megy, még mindig próbálkozhatunk Vekerdy ajánlott módszerével: Magyar anya, ne vasalj!)
Otthon maradva látszólag könnyebb a gyerek első éveiben megadni a szakemberek szerint is nélkülözhetetlen törődést. Csak az a kérdés, mennyibe kerül ez nekünk – pénzben ÉS mentális állapotban. A „régi idők” lányait ugyanis gazdasági helyzettől szinte függetlenül önfeladásra, alázatra, mások szolgálatára kondicionálták kisgyermekkortól. A mai lányok többségét viszont önmegvalósításra, önálló életre, önálló jövedelemre. Lássuk be, ez nem feltétlenül a legmegfelelőbb útravaló ahhoz, amit egy kisgyerek elvár tőlünk élete első hónapjaiban és éveiben. A szellem viszont ma már aligha gyömöszölhető vissza a palackba, gerjesztve a feszültséget az alig-alig összeegyeztethető elvárások és feladatok közt. Ahogy öregszem, egyre inkább úgy érzem, ezt a két lovat nemcsak azért nem lehet egy fenékkel megülni, mert kevés a pénz vagy a gyermekintézmény. Az ellentétek sok esetben valahol bennünk feszülnek.
Vakmacska
http://babafalva.hu/biztonsagos-kotodes-az-egeszseges-fejlodes-alapja/
http://babafalva.hu/korai-bizonytalan-kotodes-korai-nemi-eres/
http://www.econ.core.hu/file/download/ktik10/ktik10_2_gyermek.pdf
(24. Bálint M. – Köllő J.(2008): A gyermekgondozási támogatások munkaerőpiaci hatásai. Esély, 1. sz. p. 1-21.
http://www.nol.hu/belfold/20100809-osszel_ujra_napirendre_kerul_a_gyes
http://www.vitalmagazin.hu/index.php?szam=80&id=14
Bálint Mónika* – Köllő János: Gyermeknevelési támogatások a munkaerő-felvételben (www.econ.core.hu/file/download//balintkollo.doc )
