Avagy a helyes és szabatos káromkodás kiskátéja magyar szülők (és gyermekeik) számára. Ezt a posztot kizárólag úriasszonyok számára ajánlom továbbolvasásra, alapos szájöblítés után.
Ülünk a nappaliban Kovácséknál. A nagyobbik fiacskájuk, úgy 3 éves lehet, beront a felnőttek közé a nappaliba, beleordítja a beszélgetés közepébe, hogy „PICSAAA (idétlen kacagás: hihihii) PICSAAA!”, majd visszarohan a szobájába. Döbbenten néz mindenki, anyuka ég, mint a rongy. Képtelen kezelni a helyzetet. Na, én akkor határoztam el, hogy ha nekem gyerekem lesz, az mindenképpen meg fog tanulni helyesen káromkodni, ha már a magyar vizek felett dobta le őt az a nyomorult gólya! Hiszen nálunk lehet a legszabatosabb, szörtyögős-cuppogós káromkodásokat megereszteni, még csak nagyon csúnyán sem kell beszélni hozzá…
(Egyszer szó szerint lefordítottam németre egy magyar káromkodást mindenféle anyákra utaló szexualitással orál/anál és prosti vonatkozásokkal megtűzdelve. Idehaza egy ilyen beszólásért egy harsány bazmegnél nem kapnál többet. Ám a két köpködős török kissrác, akit ezzel a verbális ostorral arcon csaptam, totálisan lefagyott, mint egy puha floppyról bútolt ős-PC. Szóval a magyar átoknak minden nyelven komoly súlya van. Egy németnek pedig a majom és a seggluk a legnagyobb sértés. Piha… mi magyarok ebben is nagyok vagyunk!)
Aztán lett egy gyerekem. Nem gondoltam arra, hogy a gyerek egyáltalán tud káromkodni, míg a kiscsoportban azt nem mondta a zebrán előtte tötyörgő haverjának, hogy „csipkedd magad lúzeröcsi”, majd néhány nap múlva ugyancsak „lekisköcsögözte” a pajtását. A bili akkor borult ki, mikor azt találta mondani egy építőkocka-torony lerombolása okán a barátnőjének, hogy „A Krisztus rogyassza rád a kerti budit szarás közben!”
Mivel egészen addig az én csillogó szemű kislányom a jó házból való úri gyermek imázsát keltette addig az óvó nénikben, megkérdezték tőle, hogy honnan szedi ezeket a szavakat. A gyerekem őszintén válaszolt, szénné alázva engem: Anya szokta mondani, vezetés közben!
Pfffffffffffffffffff.
Magamba szálltam, mint afféle bűnös lélek, és rájöttem, hogy a gyermekem viszonylag bőséges szaftos és ocsmány szókincset szedett már magára 3,5 éves koráig tök észrevétlenül. Ugyanis én egyébként, csak úgy, odahaza nem szoktam káromkodni, csak ha vezetek. Akkor stílusosan, akár egy kocsis… (Arról már nem is merek írni, hogyan tanult meg 3 hallás után fejből egy pajzán kuplét és hogyan vettük rá, hogy mégse énekelje el az egyházi óvodában ..)
Elővettem hát a sarjat és végigbeszéltük ezt az egész káromkodás dolgot. Megegyeztünk abban, hogy káromkodni szabad, de csak szépen… (Lőwy Árpád után szabadon; ha nem ismered Lőwyt, kattints IDE)
A dolog bejött. Olyannyira, hogy a gyerek megtanult tökéletesen disztingválni a társaságban, viszont ha arról van szó, hogy egy 10 éves megpróbálja őt háttérbe tolni, vagy hátba vágni a játszótéren, akkor bizony őt sem kell félteni: kiosztja, mint az ultit.
Szinte egyáltalán nem káromkodik óvodai társaságban, nem káromkodik családban vagy ismerősi körben, de ha valami felhúzza, akkor bizony cifrákat mond. Rendesen beszólt például a kerékbilincselős embernek az Állatkertnél. (Megjegyzem, igaza van! Milyen lelkivilág kell hozzá, hogy 2-3 gyereküléssel telirakott, nem rossz helyen parkoló, senkit nem zavaró autókat lebilincselgessenek, s a családok egy halom gyerekkel várakozzanak a „tisztelt urakra” míg azok kegyeskednek egy kisebb vagyonért szabadon engedni az aszfaltig szétvert hangulatú famíliát – de ez egy másik téma.)
Soha nem mond csúnyát csak azért, mert az izgi, vagy mert ezzel próbálja felhívni magára a figyelmet, ahogy az ismerősök „picsát kiabáló” kisfia. A káromkodások egy részét – korának megfelelően – érti is. Nyilván a kisköcsög árnyalt jelentésrétegeivel még nincsen tisztában. Viszont annyit elértünk, hogy nincs tiltás, nincs vonzó figyelemfelkeltés a dologban és ha másoktól ilyet hall, akkor sem ütközik meg rajta, hanem képes tovább lépni a suttyók lelkületén.
Ha felüti a fejét a családban a gyerek által itt-ott fölszedett káromkodás, érdemes lehet helyére pakolni a szókincsben is, na meg az élethelyzetekben is.
- Akkor mondhatod, ha rettentő dühös vagy, ha igazságtalannak érzed a dolgokat… de nagyon fontos, hogy tudd, hasonló válaszra számíthatsz. Káromkodással nem lehet konfliktust megoldani, csak gerjeszteni. Néha ki kell adni a dühödet – de a megbocsátásra és a bocsánatkérésre is képesnek kell lenni, ha éppen megbántottál valakit.
Káromkodni rossz. De sebezhetőnek lenni egy káromkodás által sokkal rosszabb! Ha megtanulod, hogy káromkodj és mikor, és mikor és hogyan NE, sokkal gazdagabb leszel érzelmileg, mintha meg sem tanulod, és ezzel kiszolgáltatod magad azoknak, akiknek a prosztóság a létalap. Ezekkel a népekkel pedig – ha akarod, ha nem, ha elhiszed, ha nem, minden gyermek, minden ember találkozik. Ki korábban, ki később, ki durvábban, ki árnyaltabban, ki többekkel, ki alig.
Szerintem a káromkodás dolog minden családban máshogy van jól. Nálatok?
Utcamacska
