Hétfőn este mindenki izgatottan sikamikálta a cipőjét. PiciLány mondjuk inkább a szájába tömte volna a rongyot. KicsiLány és KicsiFiú viszont lelkesen átvállalták a cipőjének a pucolását.
Nagyon visszafogott kis csomagokat csináltam idén. Mindenkinek vettem egy karácsonyi mintás igazi zoknit és abba került ázsiai gyümipuding, egy miki csoki, egy télijégkrém (nem fagyi, tök jópofi) meg egy ilyen űrhajós gyümipüré. Ja, meg egy cumi nyalóka NagyLány siránkozására.
Nagyon mókásan nézett ki, mikor betettem a töltött zoknikat a cipőkbe. Mintha egy láb lenne benne. Hehe.
Ez a Mikulás dolog nekem agybaj. Mert kapnak a Mamától meg apjuktól egy vödör édességet, aztán még az iskolában is. Na ezen a ponton szokott égnek állni a hajam!
Mi a frásznak kell egy suliba egy kiló édesség meg lego meg mindensz@r is??? Azért fizetjük a bazisok osztálypénzt, hogy a feléből olyat kapjon a gyerek, amit én nem is akarnék neki adni, venni pláne. Ebben a mennyiségben biztos nem.
Így az itthoni Miki csak lájtos. Anyumtól meg csak egészséges dolgokat kapnak, mert mindig ő ér ide utoljára. Ő még nálam is rosszabbul tolerálja a gyerekek cukrozását.
Az adventi naptárba is miki után már csak sós dolgok vagy magok kerülnek.
És láss csodát! A gyerekek így is boldogok voltak. Nagyonis. A zoknit személyre szabottan mindenkinek szeretettel választottam és csak pár különleges nasi volt benne. Ez a ritkaságra rácsodálkozás adta az örömöt.
Írtó cukik voltak a kicsik. A szomszéd gyerekeket úgy lepték meg, hogy a hétvégén kapott Mikicsomagjukból osztottak szét és a játékaik közül választottak meglepit. Lelkesen válogatták meg osztogatták a nasikat, készítették a kísérőkártyákat.
Én annyira hulla voltam este, hogy a bakancsomat se tettem ki. Két nyafi között fogat mostam és belealudtam a visszaaltatásba.
Reggel olyan fáradtan ébredtem és annyira K.O. voltam az elmúlt hetektől, hogy miután a gyerekek elvonultak a suliba és PiciLány délelőtti alvása jött, én melléfeküdtem. Ez úgy fél 9-kor volt. Kedves utolsó szabinapja idén. Ő is mellénk feküdt és így aludtunk fényes nappal két és fél órát. Nem kicsit voltam kimerült.
A világot nem tudtam megváltani így sem, de túlélésre elég volt.
Az a reményem, hogy a fogak kibújásával majd alszunk, teljesen elveszett. Brühühü.
Én tutira alvást kérek karácsonyra!
Imádok minden teliholdat meg szuperholdat. Tényleg. Nagyon csodálatos. Csakhát most nem igazán tudom értékelni.
Hétvége indítónak egy kis sulipszicho?
Köszi, jöhet!
Na ehhez pálinka kellett volna minimum. Vagy rögtön kettő.
A csajszi amúgy aranyos, de úgy beosztotta az életet, hogy szegény KicsiFiúnak meghalni se nagyon lenne ideje, ha követném az utasításokat.
Jelenleg heti két fejelsztésre jár a suliban matek és nyelvtan óra helyett. Még ezen felül fog kettőre egy másik fejlesztőhöz akármilyen óra helyett.
Ez nem elég. Nagyon fontos lenne a TSMT torna, ami heti két alkalom suli után, illetve otthon végzendő feladatot is adnak.
Ezen felül járjon sportra, ami szintén heti kettő. És ha minden nap nem is, de egy órácskát kellene vele gyakorolni a tananyagot.
WTF!?!?
Gyerek fél 5-kor landol. Nálunk szigor van, így 6-kor rendrakás, vacsi, táskapakolás, hegyezés, másnapi ruha kikészítés a feladat. Fél 8-ra kicsik pizsiben, fogmosva várják a mesélést, 8-kor lámpaoltás.
Ebbe ugyan hová tuszkoljak be ennyi mindent?
És mikor lesz gyerek? Vagy csak szabad? Amikor ugrándozik meg játszik kedvére. A napnak melyik része lesz az, ahol nem irányítja valaki nonstop?
Én meghalnék (meg is szoktam), ha ilyen kötött lenne a napom. Ő sem hiszem, hogy bírná. Az a másfél óra szabadság is kevés neki. Sokszor nyafog emiatt.
Majdvalamilesz. Vagy nem. Vagy mittomén.
Én már NagyFiúval végigcsináltam egy sor ilyet. Szuper tanár, szuper fejlesztőpedagógus, szuper pszichológus. Itthon is odaraktam magam.
Nem láttam eget rengető változást, csak azt a hegynyi energiát, amit belefektettem.
Szóval szörnyen fárasztó egy nap volt ez nekem lelkileg a sok, számomra összességében teljesíthetetlen elvárástól.
Irigyeltem Kedvest. Én is inkább vele meg barinővel söröztem volna egy koncerten. Mondtam is neki, hogy hamár ilyen sz@r napom volt, feltétlen igyon helyettem is!
Mikor éjjel nyögve hazaért és mesélte milyen jót pogózott, eskü nekem is jól esett. Már hallgatni az élményeit is felüdülés volt.
Másnap reggel arra keltem, hogy
"Boldog évfordulót!"
Boldog is volt.
Szépen kicsicsáztam magam és megkérdeztem Kedvest:
"Bakancs vagy csajos bokacsizma?"
Gondoltam a csajosra szavaz. Olyat nem lát rajtam soha. Najó, ez már volt rajtam talán háromszor is az életben.
"Legyen bakancs!"
Hát jó.
Beleugrottam a bakancsba és mentünk a lovag étterembe kézzel-lábbal enni.
Én már egyszer voltam itt még otthonlakós koromban, szóval nem tegnap.
A hely most is egy varázslat!
Kb. halálra zabáltuk magunkat finoman szólva is. A hely hangulata pedig simogatta a lelkünket.
Mindent kipróbáltunk.
Semmi evőeszköz, a falikútban mostuk a kezünket és vagy tíz percig ücsörögtünk a trónon, nézelődve ahogy a "pórnép" fogyasztja az ebédjét. Írtó jó érzés volt!
De nem csak az urak élete érdekes, hát a kalodába is becsukattam magam.
Nem valami kényelmes. Na nem is volt a célja, tudom.
Kedvesnek volt egy extrameglepim.
A kedvenc mém oldalán kértem neki személyre szóló filmes poénokat.
Jó döntés volt, elnézve az arcát!
A vicc az, hogy látta ő a képeket feszbúkozás közben, de a köszöntő szöveget már nem olvasta el. Így én fedtem fel a titkot, miközben vártuk a lakománkat.
PiciLány annyira nem élvezte a proginkat sajnos. De egész könnyen megbocsájtotta, hogy már megint egy boltozásnál több időre hagytuk otthon.
Szegény Mama szíve megszakadt. Az enyém csak utólag. Persze tudom, hogy nem halálos és nekünk is jár egy kis kényeztetés, de ettől még....
Vasárnap pedig megint elmentem. Igaz, Kedves maradt vele otthon, de a helyzet vele sem volt másabb.
KicsiLány gimnasztikai bemutatója volt. Ezt nyilván nem hagyhatom ki. Oda babát vinni meg... Hát az senkinek sem lett volna jó.
Épp csak megnéztem KicsiLány előadását és már lőttem is ki. Pedig szívesen maradtam volna a többi csoportra is, a végéig.
Ez van. Szeparációs szorongás indul. Eddig legalább Kedvessel elvolt, ő bele tudta lőni a kaját. Most azt is visszaköpte.
Illetve beléptünk az "este 10-11-ig vagyok ébren, mindenki örüljön" szakaszba.
Még jó, hogy emlékeztem erre az utálatos korszakra, másként lifteznék a tizedikre fejest ugrani.
De siránkozni nincs okom, hiszen mindjárt karácsony!
Brühühü.
De legalább minden ajándék megvan! És ez is valami.
Aludni meg majd jövőre fogunk.
Lesz rá 365 nap. Hahahahaaa
Nanta
