Lassan kezdem megszokni, hogy mióta minálunk kitört a demokratikus kapitalizmus, azóta november közepétől egyfolytában karácsony van, főleg a kiskereskedelemben, minden nap betuszkolnak négy darab speciális katalógust a postaládába. Ó, ti drága jó régi vállalati Katalin és Erzsébet napok, hihetetlen mennyiségű Éva vermut kíséretében, régen még ez volt ekkoriban a sláger. De ez már nem üzlet, ki a fekete fenét hívnak az ifjabbak közül Katalinnak meg Erzsébetnek, és különben is, hol van már az Éva vermut? Meg a vállalati kollektíva en bloc. Marad a karácsonyi vásár.
Szóval, karácsonyi katalógusok, novemberben. Műszaki cikkek, konyhai felszerelés, ruhák meg játékok. Ez utóbbiak kedvéért nézegeti őket a lányom. Meg vele kelletlenül én is. Anyaaa, melyik tetszik? Hát, magunk közt, egyik sem. Hercegnők, lilapónik áradata, medencésbarbi kiskutyával, broáf. Hát ez meg micsoda? Elrajzolt, kifejezéstelen arcú figura, a fején két bugyirózsaszín töltött zokni, nyilván az volna a füle, né, egy nyúl. Bénanyúl. Utóbbit már hangosan mondom, oda is néz a lány, jaaaaj de aranyos, kérek ilyet karácsonyra. Vagy Mikulásra. Vagy csak úgy vegyél egyet. Egy ilyen Bénanyulat. Akciós, csak most, csak önöknek, csak nálunk, négyezer magyar fabatkáért.
Ja meg ilyet is. Interaktív macska, tizenhétezer-ötszázért. Dorombol, dörgölőzik, hasára fordul. Édes fiam, a nálunk lakó két interaktív példány ezt mindennap előadja napi egy doboz macskaeledel fejében, és környezetbarát módon nem kell bennük cserélgetni az elemet. Bónuszként ellopják a pulykasonkát és teleszarják a garázst, nyilván ez is interaktív tevékenység.
Akkor csak Bénanyulat vegyünk. Beviszem ezt a reklámújságot az iskolába, körbemutogatom, aztán karácsony meg Mikulás után mindenki megy befelé a suliba majd, a táskában egy-egy ilyen jó kis Bénanyúllal. Meg a nagylányok is veszik majd szerintem, ha a nyolcadikosok meg a Kata az ügyvédi irodából is hordhatnak Hellokitty zoknit meg táskát, ez is milyen aaaranyos.
Ahá. A Bénanyúl tervezői és gyártói meg koccintanak szilveszterkor a magadfajta kis hülyék egészségére, akinek a pénzén elutaztak a Kanári-szigetekre, ahol se hó, se latyak, van viszont pazar tengerpart. Vagy Görögországba? Nem, ott már nincs elég meleg. Akkor hová? Kubába, mondjuk? Igen, ott tényleg meleg van, ülnek a Bénanyúl-forgalmazók kezükben Cuba Librével egy szál gatyában, és röhögnek rajtunk. Miért nem én rajzolok ilyeneket szakmányban?
Anya, és ha megveszed, mit csinál egy ilyen Bénanyúl? Már hogy? Semmit, néz ki a fejéből. Szerintem. Majd én kipróbálom. Megnyomom elöl meg hátul, kettébe hajtom, összenyomom a lábát meg a füleit, kicsavarom a farkát, na akkor mi lesz? Itt nem bírom már tovább, kitör belőlem a röhögés.
Kijön a bele, édes fiam, az lesz. Aztán visszavisszük a boltba a blokkal együtt, ott felhívják szíves figyelmünket, hogy nem rendeltetésszerűen használtuk, aztán kidobjuk a kukába.
Bééénanyulat akarok, bééénanyulat akarok.
Hazajön az apja, a lány produkálja magát, mutatja az áruházi katalógust, ilyen Bénanyulat kérek. Az apja hamar föltalálja magát. Ide azt az üveg vörösbort, megiszom egy ültő helyemben, oszt rittyentek én néked olyan Bénanyulat itten a konyhaasztalon, hogy arról kódul. Meg erről is.
Hát igen, vannak néha pillanatok, amikor az ember szinte nosztalgiával gondol az Éva vermutra. De sajnos annak a bevételéből se mi ittuk a Cuba Librét Varadero tengerpartján.
Vakmacska
