Információhiány, és gyakran rossz beidegződések jellemzik a szülőket a gyerekek (és a sajátjuk) fogápolásában. Sokan kerülik a fluoridos fogkrémet, pedig fontos lenne használni; hagyják, hogy a gyerek maga mossa a fogát, pedig tízéves korig elengedhetetlen a szülői segítség a fogak tisztításában, mert a felnőttnek ügyesebb a keze, mint a kisgyermeknek - és fogmosás után a hosszas öblögetés sem javasolt. Dr. Szendrő Zsófia fogorvossal beszélgettünk, aki megpróbálja eloszlatni a tévhiteket.

Sokan vélik úgy, hogy elég öblögetni a kicsik száját. Kiváltja az öblögetés a fogmosást?

Dr. Szendrő Zsófia: Sokan azt gondolják, hogy öblögetők használatával meg lehet előzni a fogszuvasodást. Sajnos nem. Mechanikai tisztításra minden esetben szükség van, így tudjuk eltávolítani a lepedéket és a bakteriális közeget a gyerek fogairól.

Ki tisztítsa a gyerek fogát? Ő maga, vagy a szülő?                                           

Dr. Szendrő Zsófia: Általában féléves kortól 10-12 éves korig vannak tejfogak a gyerekek szájában, hatéves kortól pedig már elkezdődik a fogváltás. A tejfogakat tehát nagyjából tíz évig meg kellene őrizni épen és egészségesen, a maradó fogakat pedig lehetőleg életünk végéig. Féléves kortól, amikor kibújik a kisgyermek első tejfoga, tisztítani kell azt, mégpedig a szülőknek. Három-négyéves kortól a gyerek már egyedül is próbálgathatja a fogmosást, hiszen meg kell tanulnia a helyes fogmosási technikát, de mi felnőttek, nem várhatjuk el, hogy ez a tisztítás alapos is lesz. Ezért szükséges a szülőknek mindezt kontrollálni és átmosni a gyermek fogait, egészen addig, amíg a gyermeknél kialakulnak a kéz finommozgásai (körülbelül 10-12 éves korig).

Sokan fluoridmentes fogkrémeket használnak a gyerekek fogmosásakor, a mi gyerekkorunkban pedig kifejezetten a fluoridos fogkrémeket javasolták. Melyik a jó?

Dr. Szendrő Zsófia: Tapasztalataim szerint egyre több olyan gyerek van, akinek az elmaradt fluoridbevitel problémát okoz, ilyen például a fogszuvasodás, a fogak sérülékenysége, törékennyé válása. A homeopátia térnyerésével sokszor fluoridmentes készítményeket használnak a gyerekek, de én ezt nem javaslom, mivel a fluorid nagyon fontos a fog zománcának felépítésében, illetve abban, hogy az épen maradhasson. Fluorid tartalmú fogkrémeket javasolt tehát használni, már a fogápolás kezdetétől, így tudjuk megfelelően fluoridálni fogainkat. A fogkrémek fluorid tartalma (ún. ppm értéke) maximalizálva van, 1450 ppm a legmagasabb megengedett érték. Kicsi gyermekeknél (hatéves korig) általában 500-1000 ppm a jellemző, hatéves kor fölött már közel a felnőtt mennyiséget használjuk. A fogkrémekre egyébként rá van írva, hogy tartalmaz-e fluoridot és mennyit.

Nagyon fontos információ, hogy ha egy fogkrémmel hatást szeretnénk elérni, akkor ezt a (borsónyi mennyiségű) fogkrémet bent kell tartanunk megfelelő ideig a szánkban (lenyelni viszont nem szabad!), mivel a fogkrémek csak helyileg képesek hatni. Ez a gyakorlatban sajnos nem így szokott történni. Nem elég, ha a fogkrém addig érintkezik csak a fogainkkal, amíg fogat mosunk (3 percig). Ha alaposan kiöblítjük a szánkat vízzel, ahogy szoktuk, akkor a fogakon sem marad hatóanyag, ami kifejtse hatását. Tehát a nagy habot köpjük ki, de utána lehetőleg már ne öblögessünk hosszasan!

Puha vagy kemény fogkefét használjunk?

Dr. Szendrő Zsófia: Inkább a puha sörtéjű fogkeféket szoktuk javasolni.

Hogyan lehet jól megtanítani a gyerekeket fogat mosni?

Dr. Szendrő Zsófia: Rendkívül fontos a jó technika ismerete, mint ahogy az is, hogy a szülők, a gyerekeknek már a helyes módszert adják át. A gyerekek nagyon fogékonyak, főleg ha a fogmosás technikáját játékosan próbáljuk nekik előadni.

Milyen a jó technika?

Dr. Szendrő Zsófia: Nem a vízszintes „sikálást” szoktuk javasolni, mint az a köztudatban van, sőt, ha lehet, akkor kerüljük ezt a mozdulatot, kivéve persze a rágófelszíneken. Helyette inkább függőlegesen mozgatva a fogkefét tisztítsuk meg fogaink külső és belső felszínét. Körkörös mozgással esetleg kiegészíthetjük a mozdulatsort. Ezeket azért jobb megmutatni, mint elmondani.

Mi a jobb: a manuális vagy az elektromos fogkefe használata?

Dr. Szendrő Zsófia: Én nagy híve vagyok az elektromos fogkefének, mert alaposabb, egyszerűbb a használata, és sokkal kevésbé lehet elrontani vele a fogmosást. Ezt is már gyerekkortól lehet használni, kb. 3 éves kortól (szülői felügyelettel). Az elektromos fogkefe esetében is a puha sörtéjű fogkefefejet szoktam javasolni majdnem mindenkinek, illetve gyerekeknek természetesen a nekik megfelelőt. Elektromos fogkefével máshogyan kell fogat mosni, mint a hagyományos fogkefével. Fontos, hogy az elektromos fogkefe nem helyettesíti teljesen a manuális fogkefét, azaz mindkét fogmosási technikát meg kell tanulni, hiszen vannak olyan élethelyzetek, amikor esetleg nem lehetséges az elektromos fogkefe használata.

Hányszor kell fogat mosni egy nap? Elég reggel és este, vagy minden étkezés után tisztítsuk meg a fogakat?

Dr. Szendrő Zsófia: Étkezés után nem mindig van alkalmunk fogat mosni, illetve minimum fél órát várnunk kellene az étkezés és a fogmosás között, mert a szánkban keletkező savak hatása nagyjából ennyi idő alatt cseng le. Ezek a savak felpuhítják a fogzománcot. Ha evés után közvetlenül jó alaposan megdörzsöljük a fogat, akkor a fogzománcot mechanikailag károsítani tudjuk.

Tehát amikor az óvodában ebéd után fogat mosnak a gyerekek, az nem jó?

Dr. Szendrő Zsófia: Nem a legideálisabb. Minimum fél órát várni kellene a fogmosással, de tudjuk, hogy erre általában nincs lehetőség. Azonban az már fontos tanulás a gyermeknek, hogy a rendszeres fogmosás a mindennapok része kell, hogy legyen.

Akkor azért elég a napi két fogmosás?

Dr. Szendrő Zsófia: Napi kétszeri helyesen kivitelezett fogmosással tökéletesen egészségesen és tisztán lehet tartani a fogakat. A reggeli fogmosás az, ami sietősebb, az estire kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Az esti fogmosás után már ne egyen, ne igyon a gyerek, maximum vizet. Csecsemőkorban is ezt szoktam javasolni, csak akkor még elég egy tiszta textilpelenkával finoman átdörzsölni a fogakat. Az anyatej és a tápszer ugyanis különféle szénhidrátokat tartalmaz, melyeknek szinte állandó jelenléte a szájban fogszuvasodás kialakulásához vezethet. Ezért a szuvasodást megelőzendő, érdemes naponta egyszer (lehetőleg este) az említett módon megtisztítanunk a baba fogát.

Mennyi ideig tartson a fogmosás?

Dr. Szendrő Zsófia: Felnőtteknek legalább három perc a javasolt fogmosási idő, kisgyermekeknél még általában elegendő a két perc. Kicsi, direkt erre a célra gyártott homokórával le lehet mérni az időt. Itt is be lehet csempészni a játékosságot. „Addig mosd a fogad, amíg újra meg tudod fordítani a homokórát!” 

Ha nem szeret egy gyerek fogat mosni, hogyan tudjuk rávenni a fogtisztításra?

Dr. Szendrő Zsófia: A riogatástól óvnám a szülőket. Nem szabad megijeszteni a gyerekeket. Játékos, meseszerű példákat érdemes felhozni. Meséljünk nekik gyerekekről, akik rendszeresen mosnak fogat, stb. A fogak tisztítása közben meg is számolhatjuk a fogaikat, amivel kissé eltereljük a figyelmüket, de annyira azért figyelnek ránk, hogy kivitelezni tudjuk a fogmosást.

Mi a helyzet a kamaszokkal? Őket mivel tudjuk motiválni?

Dr. Szendrő Zsófia: A kamaszokat nehezebb rávenni a rendszeres, alapos fogmosásra. A mosollyal, beszéddel összefüggésben hozhatunk fel példákat: mennyivel jobb benyomást tud kelteni valaki, akinek szépek, egészségesek a fogai és ez által megnyerő a mosolya. Érzékeltetni lehet, hogy nem csak a haj, a ruha fontos például, hanem a mosoly is. Azt gondolom, hogy a kamaszokra sok esetben a hiúságukon keresztül lehet talán hatni.

Köszönjük a válaszokat!

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?