Ahogyan tavaly, PiciLány ebben az évben is meghozta a tavaszt, dehát ez egy valamire való TavaszTündértől el is várható.

A tavasz pedig meghozta az első önálló lépéseket. 

A Dévényes gyógytornászunk még a múlthéten  jött egyszer. Utoljára. Mostmár minden oké. Innentől nincs fizikai akadálya a mozgásfejlődésnek, hát majd beérik idegrenszerben meg minden másban is. Akkor a járás is beindul. Úgy fest, tényleg csak a feszesség volt, ami hátráltatta ebben. Innentől totyogó szintre lépett a csecsemőnk.

A napsütésben már egészen más érzés babakocsiban altatni. Csak lehuppanok egy padra és süttetem az arcom, míg PiciLány alszik egy rövidet. Mert hosszút mostanság nem szokott. Vagy időtlen időkig lehet a játszón rombolni. Pontosabban úszni a homokban, ha valósághű akarok lenni. Ez az új dilije. Hasra vágja magát és néha tátott szájjal belenyomja az arcát a sercegő tengerbe.

Ki érti ezeket a gyerekeket????

A szent szülinapon volt időpontunk oltásra. Picit bedurcázott, de csak egy rövid sírás követte a szurit. A rövid sírást pedig egy rövid szundi követte. Fél óra szemhunyás után, 1 órakor felpattant a szeme és este 7-ig le sem csukódott. 

 A doki néni jóslata szerint a jövőhéten már biztosan kibújnak azok a fogak.

 A próféta szólt belőle! 

Egyik este, mikor éppen a lidocain zselével próbáltam a sírás okát enyhíteni, megkarcoltak a kis fogacskák. Négyből kettő pipa. 

A hétre jutott egy nyílt óra is. KicsiFiút leshettem meg unatkozás közben. Látszott, hogy a tanítónéni aznapra a legszebb mosolyát tette az arcára, és 45 percben bemutatta az amúgy egy hétre eső ötleteit. Nagy kár. Mert a kis mozgásos mondókák nagyon hasznosak... lennének, ha nem csak ritkán csinálnák. Mert nyilván lecsekkoltattam a gyerekkel, hogy a látottak miként is valósulnak meg a hétköznapokban. Persze egy ilyen óra mindig szemfényvesztés. Nekem azért égnek állt a hajam. A legszembetűnőbb, hogy megtudtam ki a két kedvenc gyerek és még melyik az a másik 4-5, aki számításba jöhet a 25 fős osztályban. Hiába volt az óra tele megválaszolandó kérdésekkel, arra csak ez a pár gyerek kapott lehetőséget, hogy érvényesüljön. Szomorú.

Az én gyerekem, aki nem az a szende nyuszi típus, peldául egyszer sem jelentkezett, pedig tudta a válaszokat. Otthon ugyanis ezekkel szórakoztatott a napokban. 

"Minek? Csak a jó gyerekek szerepelhetnek."

Felelte egyszer teljes lemondással, mikor bátorítottam a versmondásra, mert abban nagyon jó. Tényleg.

 A hét második felében offolta a sulit. 

Csörög a telefon, látom a tanárnő. Piros a gyerek szeme, meg duzzadt és ég. Hurrá.

Nyilván a házhoz vásárlás is akkor nyomta a kaputelefont. 

Még szerencse, hogy Kedves éppen jó korán ért haza, mert amint gyermek landolt, már lőttünk is ki a szemészetre. PiciLány pedig apás délutánt tartott.

Mint kiderült, legyünk hálásak, hogy fogadnak. Gyerekeket csak pénteken szoktak. Hálásak voltunk és türelmesen kivártuk a nem rövid sort. A nagy kapkodásban induláskor nem tudtam eldönteni, hogy melyik könyvet vigyem, amit majd olvasunk, így egy kérdezz-felelek kártyajátékot kaptam fel. A célkorosztály a 9-10 éves gyerek. KicsiFiú viszont már régóta nagyon ügyes benne. Ő ugyanis az a fajta, aki a tankönyvekből az apróbetűs részt szóról szóra tudja. Az évszámok, a nevek és a hozzátartozó események beragadnak az agyába. 

A rendelős progit megokosodva zártuk és még azt is megtudtuk, hogy kötőhártyagyulladás címén a héten egy kicsit több figyelem juthat KicsiFiúnak, mint egy átlagos hétköznapon. Ennek pedig mindketten örültünk. 

Ő viszont rettegett, hogy nehogy PiciLányt véletlenül megfertőzze. Akkor kapott csak igazán frászt, mikor valamin elsírta magát, a csöpp Babusz pedig ment hozzá vígasztalni. Ettől mégjobban sírt. Alig tudtam megnyugtatni, hogy abból nem lesz baj, hogy megfogta a nadrágját. 

A hét második fele ilyen régi feelingben telt, mikor két gyerek van velem. Egy a babakocsiban magyaráz, egy pedig mellette.

KicsiFiú kitalálta, hogy tartsuk meg itthon az órákat. Tesinek jó lesz a vásárlás, majd segít hazahozni. Technika? Répa pucolás, szeletelés és palacsintatészta kikeverése. Az olvasásnál nem lehetett kikerülni a tankönyvet, de szépen olvas, hát elsőnek elolvastam én. Énekórára PiciLányt hintába tettem és nekiálltam kisütni a palacsintát. A tavaszi gyerekdalos lista tele van népdalokkal. Énekeltünk, tapsoltunk, míg a leányzó lengedezett. Így egy picit izgisebb volt a nap. 

KicsiFiú nagyon cukin viselkedett. Igazi kis lelkes segítőm volt ebben a két napban.

Hétvégére jött a nagy átverés. Vártuk az esőt és benti progit terveztünk. Az eső viszont szombat reggel búcsút intett. 

Nekem meg bizsergett a vérem, hogy hív a természet! Csak gyorsba legyen egy Vadaspark a Margitszigeten. Meglátjuk mit szól MusziNyuszi az igazi nyuszihoz. Olyat még sosem látott. Egyenlőre a kutyánál járunk. 

A szőrös kis ugribugri nem jött annyira közel, hogy lehessen neki örülni, de a kacsák és a gólyák produkáltál magukat.

Én meg vágyakozva néztem a fűben fetrengőket, a Japán kertben andalgókat, hogy egyszer.... talán... valamikor a távoli jövőben majd mi is fetrenghetünk meg andaloghatunk kettesben. Nem instantban, mert azért az megoldható, hanem olyan igazán andalgósban, mikor kicsit végtelenebb az idő, mint 1-2 óra.

Az alvással töltött perceket lassan mínuszban számolhatom. Tiszta szerencse, hogy vasárnap szikrázóan sütött a nap. Gondoltam feltölt majd a tavaszi meleg és lementem a gyerekekkel az udvarra. Kezdetben sütkéreztem és figyeltem, ahogy PiciLány birtokba veszi az udvari játszót. Ez ilyen családi szent hely. Itt hintázott, homokozott anyukám, aztán én, most pedig a gyerekeim. Van ennek egy ilyen kis finom bája számomra.

Az ücsörgés valahogy nem megy nekem. Egy kis gyomlálás, egy kis lombseprű. A homokozóban is rendet vágtam. Igazán ráfért ez a tavaszi nagytakarítás. 

Kedvet kaptam a bringázáshoz is. Na majd ha alszik a Babszem Csacsi.... Mire összekaptam magam, már ki is csapódott a pillája. 

Akkor nosza jössz velem!

Előkotortam a bringásülést és igazán hálás voltam Kedvesnek, amiért pár éve karácsonyra begurította a fa alá álmaim biciklijét! Ami gyönyörű. Akkor még csak ez volt a szempont, de mostanra hasznosnak is bizonyul. Ugyanis biztonsági kitámasztós és fix csomagtartós, szóval gyereküléssel is letámaszthatom. Nem kell rettegnem, hogy felborul, míg félrepillantok, ajtót támasztok stb.

Nem volt nagy túra. Nekem viszont tanulságos. Egész rendesen elfelejtettem, hogy mennyire más is egy bébivel a hátam mögött tekerni, mint mondjuk egy nagy szatyor bevásárlással. Nem ritkán volt meg ott is a 10kg, épp csak az nem ficergett.

PiciLány jobban élvezte a Dunaparti kavicsozást, mint az utazást. Szerette volna fényesre szopogatni az összes kavicsot és belegázolni a vízbe, de én iszonyú undok voltam és ez utóbbit nem hagytam. Azért így is jól szórakoztunk.... addig, míg valami damil nem tekeredett a kezére. Akkor frászt kaptam, ugyanis a madzag végén horog is volt! Ami pedig az én kis pihipuhi kezű hableányom ujjacskájába -szerencsére éppencsak- beleállt. Ő nem is vette észre, csak én kezdtem pánikolni. Szerencsére tényleg egy laza mozdulattal kiszedtem, épp csak a bőrbe kapaszkodott a hegye. 

Ennyi izgalom nekem elég is volt.

 Felpattintottam magunkat a járgányra és irány haza. A kis Babszem Csacsim pedig annyira elfáradt, hogy a hátamnak dőlve pillázott. Elég vacak dolog a gyereked fejét a derekadnál érezni tekerés közben...

Szinte aludt, mire hazaértünk.

Eközben Kedves a Kicsikkel végre be tudta fejezni a filmezést, amit családi mozinak terveztünk. Dehát egy totyogó mellett az élet kalandos és tervezhetetlen.

 Nanta