Mozgalmas héten vagyunk túl, eddig úgy tűnik, hogy igazán eseménydús decembernek nézünk elébe.

Rögtön egy "kötelező" tennivalóval kezdtük a hétköznapokat, kedden délutánra volt időpontunk a fogászatra, hogy a Nagy fogait életében először megnézzék.
Sokáig kerestem a megfelelő fogorvost, aki kellően türelmes ilyen kicsi gyerekekkel is, nem akarja őket egyből leszíjazni az ülésbe és végül sikerült is találnom egy GYESről éppen csak visszatért kétgyerekes anyukát, aki ilyen feltételekkel is szívesen elvállalt minket.

Ovi után rögtön a rendelő felé vettük az irányt, út közben még egyszer átbeszéltük, hogy pontosan mi fog történni, mit fog csinálni a doktornéni, még úgy is, hogy a lányom már kívülről fújta a mondókámat.

Nagyon biztosra akartam menni, hogy jó élményként élje meg az egész fogászati mizériát, hogy később se legyen ezzel gondunk és szerencsére tényleg minden tökéletesen sikerült. Az orvos mindent részletesen megmutogatott neki, együtt játszottak a lámpával, fel-le "utaztatta" a széken és poénkodott vele legalább 10-15 percig, mire egyáltalán eljutottunk odáig, hogy megkérje, hogy nyissa ki a száját. Eddigre a lányom valószínűleg már eléggé unta a banánt, szó nélkül tátott, csak haladjunk már. Annyira azért nem érdekes ez a liftes szék.

Minden foga rendben van és tökéletesen egészséges, bár ezt tudtuk ugyan mi is, de azért jól esett a megerősítés. A bátorságát díjazandó, kapott egy különleges oklevelet és egy matricacsomagot is, de ami a legmeglepőbb volt, hogy egy centet sem fogadtak el a vizsgálatért.

A sors iróniája, hogy ezen a héten hétfőn tették ki a szórólapot és a beleegyező nyilatkozatot az oviban a faliújságra - az intézmény házhozjárós fogorvosi vizsgálatához. Mákunk volt, hogy szerdára volt a lányom csoportja előjegyezve, így előző nap együtt végigcsináltuk a tesztfutamot, mielőtt az oviban is megnézték volna a fogait. Megmondom őszintén, nem egyeztem volna bele a vizsgálatba, ha előtte mi együtt nem megyünk el, mert mindenképpen azt akartam, hogy ott legyek én is az első ilyen élményénél, nehogy véletlenül rosszul csapódjon le a dolog és valami maradandó félelmet generáljon.

Így viszont boldogan írtam alá a papírt és az intézményből is érkezett egy másodvélemény, hogy tényleg minden rendben a gyerek fogsorával.

Jutott azért problémából is a hétre, kiderült, hogy a Nagy újabban lázad a délutáni alvás ellen az oviban, nem akar az istennek se elaludni, hiába ülnek ott mellette az óvónők és próbálnak segíteni, ahogy tudnak.

Azt javasolták, hogy találjunk ki valami szabályt, hogy mi legyen a következménye a szándékos ébren maradásnak és arra jutottunk, hogy ha azokon a napokon nem alszik, amikor sportfoglalkozás is van délután, akkor nem mehet a különórára. Annak ismeretében, hogy mennyire szeret járni, nagyon szigorú büntetésnek tűnik a dolog, de muszáj volt valamit kilátásba helyezni, mert egyértelműen nem azért nem alszik, mert nem fáradt. Azokon a napokon, amikor nem sikerült benn kidőlnie, simán elaludt hazafelé az autóban, pedig még délután négy óra sem volt. Ráadásul hétvégente itthon is alszik bőven 1-1,5 órát is, ebből is látszik, hogy egészen biztosan szüksége van a napközbeni pihenésre. Egyébként is túl kicsi még ahhoz, hogy abbahagyja a délutáni alvást.

Az új "szabály" és a többiektől jobban elszeperált alvóhely eddig eredményesnek tűnik, már másnap sem cirkuszolt, hanem simán lefeküdt aludni a csoporttal együtt. Délután büszkén meg is jegyezte: "Anya, képzeld, megpróbáltam elaludni és sikerült! Jött az alvás!" Ugye, hogy ugye!

Szerdára odáig is eljutottam, hogy elkezdtem készülődni a karácsonyra. Talán az érzékelteti a legjobban, hogy mennyire el vagyok maradva a szokásos tempómhoz képest, hogy aznap vettem le a kiscsirkés ajtódíszünket és tettem fel az ünnepit helyette. Eddig egészen jól megszakértettem, hogy a csirkék nyárra és őszre is remek szezonális dekorációk, de decemberre már csak illő volt egy újat felrakni.

Tudom, hogy nem tartott volna sokáig, de minden teendő közben előkerül valami, ami fontosabb és egy szimpla dekoráció rögtön hátrébb csúszik a listán. Egyszerűen semmi számottevő dologra nem jut kellő mennyiségű idő. (Ezt a posztot is éppen egy jegyzettömbbe pötyögöm fél kézzel, miközben a jógalabdán rugózva altatom Jankát az ölemben.)

A másik nagy tétel a tennivalóim listáján, hogy nagyjából vállalható állapotba hozzam a lakást. Ezen a téren nem sokat haladtam, de már azt is rendkívüli eredménynek éltem meg, hogy sikerült lejutnom a vasalnivalós kosár aljára.
Nincs túl sok felesleges időnk, amit erre áldozhatnánk és nem úgy működik a dolog, mint korábban, hogy „kimosunk egy adag cuccot - kivasalunk egy adag cuccot”, hanem annyit csinálunk meg, amennyire éppen ráérünk, legtöbbször csak 4-5 darabot.

Ez ugye azt eredményezi, hogy időközben jön a következő adag mosás a félig tele kosár tetejére és sosem érünk le az aljára. A héten viszont (az új, kissé még bukdácsoló napirendünknek hála) sikerült megkíséreltem a lehetetlent.

Már el is felejtettem, hogy milyen cuccok voltak legalul. Mindent elmond, hogy annyira régen nem jártunk "odalenn" a kosár alján, hogy az elmúlt hetekben szó szerint kifogytam azokból a nadrágokból, amiket ott találtam. Volt, ami két számmal nagyobb, mint amit most hordok! Teljesen jó, legalább már nem kell őket kivasalni.

December elsejével az ünnepi készülődést is folytatnom kellett. Beszereztem az idei adventi koszorúnkat (nagy fájdalmam, hogy eddig mindig én készítettem, de most tényleg nem volt rá kapacitásom) és kiraktam a már jól bevált rénszarvasos naptárunkat is, a zsebekben lévő titkokat hűségesen őrző karácsonyi házimanókkal együtt, akit stílusosan Dobby-nak kereszteltünk 7 évvel ezelőtt. (Szabad manó, önszántából van itt! Van ruhája is meg minden!)
Maga a naptár elég eklektikusra sikerült, vegyes ajándékok kerültek a zsebekbe. Van olyan, amelyikben csoki van, de olyan is akad, amibe karácsonyi mese vagy valamilyen élmény (játszóház, fürdő, fényfalu látogatás stb.) került. Sőt, mivel a lányom nagyon szeret kézműveskedni és ez nálunk tipikusan anya-lánya program, néhány szám alá olyan képet tettem, amin az elkészítésre váró remekmű szerepel, így adva a tudtára, hogy az adott napi meglepetés az lesz, hogy délután együtt megcsináljuk.

Jankának is van természetesen adventi naptára, csak neki olyan nyalánkságok vannak benne, mint pl. édesburgonya, cékla, sárgarépa, sütőtök - december elsején ugyanis megkezdtük a hozzátáplálást.

Annak tudatában, hogy még hetekig nem fog mennyiségeket enni (értsd: nem fog jobban aludni), egyszerűen már nem bírtam tovább várni, így végülis az ötödik hónapforduló előtt 4 nappal kezdtem kóstoltatni, ezt már nem éreztem túl korainak. Pláne annak tudatában, hogy szemmel láthatóan érdeklik az ételek, figyeli amikor eszünk, nyúl a különböző falatokért, így nagy reményekkel vágtam neki a dolognak.

Nem magamat akarom fényezni, de a Naggyal tényleg pöpecül csináltam a hozzátáplálást. Ahogy az írva vagyon. Három napig csak egyféle ételt kapott, hogy észrevegyük, ha esetleg valamilyen reakciója lenne rá, eleinte csak a délelőtti órákban próbálkoztunk, hogy éjszakára ne zavarjon be az emésztésébe az új menü és hetekig csak szoptatás után kínáltam, mert még elég kicsi volt (4,5 hónapos korábban indultunk orvosi javaslatra). Minden étkezést pontosan vezettem egy füzetben - mit kapott, hány grammot evett -, az utolsó falatig mindent én készítettem, még a glutén bevezetésénél is figyelembe vettem, hogy mekkora adaggal érdemes kezdeni és házilag csináltam meg hozzá mindent, hogy kontrollálni tudjam pl. a liszt mennyiségét. Túlzásba vittem? Valószínűleg igen.

A tökéletességre törekvésnek persze árnyoldala is volt. Amikor később nagyon praktikus lett volna egy-egy üveg bébiételt ennie (pl. utazásnál, egész napos kirándulásnál), akkor már nem fogadta el, így például egy többnapos távollét esetén mindent előre meg kellett főznöm. Beleszaladtunk abba a bizonyos erdőbe a bölcsiben is, majdnem egy teljes hónapig csak üres kenyeret volt hajlandó ott enni, egyszerűen annyira hozzá volt szokva az én főztömhöz, hogy mást nem fogadott el.

Már akkor eldöntöttem, hogy ha lesz még gyerekünk, akkor vegyesen fog házi és bolti kosztot kapni, hogy ezeket a negatívumokat megelőzzük. Be is vásároltam Jankának a legkorábban adható üveges pürékből és igyekszem nem a lelkemre venni, hogy az első gyereknél bezzeg mennyivel több energiát beleraktam a hozzátáplálásba, most meg kicsit "ahogy esik, úgy puffan" módon zajlik a dolog.

A legelső menüt mindenesetre én készítettem - sárgarépa és édesburgonya szerepelt az étlapon -, de még így sem nyerte el maximálisan a tetszését. A csatolt képen láthatjátok a folyamatábrát, nincs túlságosan elragadtatva tőle, hogy ezúttal cici helyett kanalat kapott a szájába.

Már el is felejtettem, hogy milyenek voltak az első kóstolgatós napok a Naggyal. Ő is szopni próbálta a kanalat? Ő is belefújt a pürébe, abban a pillanatban, amikor a szájába került, beterítve ezzel mindkettőnket?

Olyan gyorsan telik az idő! Még csak most született, de már ott tartunk, hogy "rendes ételeket" eszik! Furcsa belegondolni, hogy egy év múlva ilyenkor meg jó eséllyel már egyedül - az evőeszközöket helyesen használva - fog enni.

A hét végét az ehavi magyar kisebbségi találkozó zárta, aminek az apropója természetesen a Mikulás érkezése volt. Magát a műsort egy gyerekzenekar szolgáltatta interaktív, táncos koncerttel, utána érkezett a nagyszakállú, akitől minden gyerek ajándékot kapott.

Adventi naptár, narancs, egy négy darabos kindertojás doboz és hangoskönyv (a nagyobbaknak kis csomag legó) volt a meglepetés. Az ajándékozás után kissé elszabadult a pokol, a lányom arca kész tanulmány volt, ahogy figyelte, hogy a gyerekek többsége barbár módon tépi le az alucsomagolást a tojásról és alma módjára harapva tolja a szájába, de szerencsére elkerültük a hisztit, nem kellett vele vitatkozni, hogy ő miért nem ehet így és ennyi csokit egyszerre.

Összességében mindannyian jól szórakoztunk, Janka is végig ébren, érdeklődve figyelte az eseményeket, csak a vége felé kezdett nyűgösebb lenni a fáradtság miatt.

Az írásom zárásaként fontos megemlítenem, hogy nagyon becsülöm az óvónők, tanárnők elhivatottságát, hogy a hétvégéiket is rendszeresen beáldozzák a hasonló összejövetelek szervezésére és a felkészülésre, hogy a gyerekek ilyen szuper élményekkel gazdagodva kezdhessék meg a soron következő hétköznapokat.

 

Salty