Az iskolakezdés megáll egy százasból?

Idén várhatóan 40 – 50 %-al drágul az iskolakezdés, főleg a tankönyvcsomagon felüli, kiegészítő papíráruk áremelkedése miatt, melyeket főleg importból tudunk megvásárolni.

Érdemes körülnézni lakhelyünk városvezetésénél, mert
„Az önkormányzatok jellemzően 5-20 ezer forint közötti támogatást adnak a diákoknak a tanévkezdés előtt - van, ahol csak általános és középiskolások, máshol egyetemisták, főiskolások is pályázhatnak…” - írja az eduline.hu.

Na meg itt volt az augusztusi duplán utalt családi pótlék, amely egy kietlen szeptemberhez vezet ugyan, és általában jellemzően azért nem / vagy nem kizárólag a gyerek iskolakezdésére költik a nehéz helyzetben lévő, szegénységben élő szülők a hó végén jött „extrát” - mégis itt volt, megkaptuk. 

Kis körséta:

’Tanszerárak az egyes áruházaknál

Aldi: a 32 lapos, A5-ös dizájnfüzet darabját 169, a 40 lapos A4-eset pedig 299 forintért kínálja. A diszkontnál lehet majd venni Licenc iskolai füzeteket is, egy A4-es füzet darabja 499 forint. A 80 lapos prémium spirálfüzet, A4-es viszont már 999 forintba kerül, míg egy A4-es licenc füzetbox 1 799-be. Az A4-es gumis mappa 699, az iskolai kiegészítő szett, amiben vannak ceruzák, radírok és gemkapocs is, 349 forintba kerül.

Auchan: friss iskolakezdési katalógusa szerint az ergonómiai iskolatáska 12 990 forintba kerül, az A5-ös nívó füzet 219 forint, az antibakteriális radír pedig 199 forint. Mindemellett számos más táskát is hirdet a lánc, az egyszerű 2 490 forintos tornazsáktól egészen a 20 ezres Head táskáig. A Herlitz töltött tolltartó ára 2 690 forint, míg az 500 lapos másolópapír (nívó) 2 090 forintba kerül. A hiper kiadványának egyik oldalán hátizsákot és ahhoz 10 terméket ajánl 4 990 forintos áron, amiknek garantálja az árát augusztus 31-ig, itt a táskán felül kapunk temperát, vízfestéket, kis zsebszámológépet, illetve többek között színes filcet, ollót, de ragasztóstiftet is. Itt minden termék sajátmárkás.

Lidl: sulikezdéses kiadványának első oldala szerint Herlitz töltött tolltartót 2 299 forintért, temperakészletet 1 499, míg gyurmát (200g) 499 forintért lehet beszerezni. A diszkontba tornazsákot már 999 forintért is találtunk, de vannak itt drágább táskák 6 999 forintért is. Iskolatáska szettet, ergonomikus táskával, 16 részes tolltartóval, 1 db hengeres tolltartóval és 1 db tornazsákkal 19 999 forintért kínál a bolt. Az A5-ös desing füzetek ára 99 forinttól, míg az A4-eseké 199 forinttól indul. Az A4-es öntapadós tankönyvborító 10 darabja 799, míg az A5-ösé 499 forintba kerül. 12 darab zsírkréta már van 249 forintos áron, míg egy 48 darabos XXL színesceruza-készletet 1 499 forintért lehet hazavinni. Egy rajztábla 499, egy A3-as rajztömb 699, míg egy világító földgömb 8 999 forintba kerül.

Interspar: friss katalógusa szerint tornazsákot már 1 099 forintért lehet majd venni a láncnál, de a prémium táska itt már 21 999 forintba kerül, a két véglet között vannak táskák 2 999, 6 999, de 10 999 forintos áron is. A tolltartók árazása is széles skálán mozog, vannak henger alakúak már 1 149 forintért, de innen felfelé 3 499, sőt 5 1 99 forintért is vásárolhatunk. Vízfestéket találunk 679 forintért, vonalzót 139-ért, míg 20 darabos aszfaltkrétát 1 049 forintért. Az öntapadós jegyzettömb ára 419, a színes ceruzakészlet 889 forinttól indul, miközben tűzött A5-ös füzetet 49 forinttól lehet kapni, de persze A4-es füzetek esetében akár 1 499 forintig is elmehet a dolog egy-egy márkázott spirál esetében.

Tesco: Clubcarddal már 39 forinttól lehet náluk füzeteket vásárolni. Herlitz anatómiai táskát 16 990, rotring írókészletet 2 599, míg famentes írólapot (50db) 119 forintért árulnak. A táskák itt is hosszú intervallumon mozognak az árat illetően, egyszerű tornazsákot 349 forintért lehet vásárolni, de vannak itt termékek 4 299, 7 999, 11 990 forintos áron is. A henger tolltartó 499 forintba kerül, de vannak itt 1 259, 1 949-ért is tolltartók. Az A5-ös gumis mappa 329, viszont a dizájnos füzetbox már 999 forintba kerül, viszont az A4-es változata már 1 299 forint. 50 darabos, A4-es rajzlaptömböt 449 forintért vásárolhatunk a hiperbe, míg kötelező olvasmányok már 399 forinttól elérhetők.”
(forrás: Hellovidek.hu)

A Magyar Közlöny július 29-én, péntek éjjel kiadott számában szerepel a 2022/2023. tanévre vonatkozó belügyminiszteri rendelet. A szabályok szerint az első tanítási nap 2022. szeptember 1., az utolsó 2023. június 15. lesz. Az első félév 2023. január 20-ig tart.

Az iskola utolsó, befejező évfolyamán vagy befejező szakképzési évfolyamán az utolsó tanítási nap középfokú iskolákban 2023. május 4., míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2023. május 31.


Hurrá, mindjárt Karácsony!

A tanítási napok száma általában 183 nap, a nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 179, gimnáziumban és szakiskolában 180 nap lesz.

Szünetek előtti utolsó/utáni első tanítási napok:

Őszi szünet: 2022. október 28. / 2022. november 7.

Téli szünet: 2022. december 21. / 2023. január 3.

Tavaszi szünet: 2023. április 5. / a szünet utáni első tanítási nap 2023. április 12.


Érettségi vizsgák:

Írásbeli: 2022. október 14-27. és 2023. május 5-26.

Emelt szintű szóbeli: 2022. november 10-14. és 2023. június 7-14.

Középszintű szóbeli: 2022. november 21-25. és 2023. június 19-30.

Nagy kérdés volt, részben a háború árnyékában – az elmúlt napok azon hírei alapján, hogy a Belügyminisztérium fafűtésre állítana át köznevelési intézményeket –, részben a koronavírus-járvány őszi potenciális visszatérte fényében, hogy készül-e a kormány bármilyen rendkívüli intézkedésre az iskolákkal kapcsolatban (például "szénszünet" esetleges bevezetése vagy az online oktatás ismételt bevezetése).

Hát, akkor. Kezdjük is el. Sok sikert mindenkinek!
 

(forrás: eduline.hu; hellovidek.hu)