A reggeli rutin nálunk úgy néz ki, hogy Imi felkel, kap tiszta gatyát és ruhát, megeszik két pohár gyümölcsjoghurtot, utána ráül a bilire, majd dolga végeztével kézmosás, sapka, kabát és indíccs az oviba.
Az oviban a gyerekek kapnak tízórait, ebédet és uzsonnát is. Szükség is van a négyszeri étkezésre, mert nem mindenkinek jut otthon elegendő és/vagy megfelelő étel. Mivel Imi indulás előtt reggelizik itthon és alvás után hozzuk el, gyakorlatilag háromszor eszik az oviban. Uzsonnát akkor adnak neki, ha később megyünk érte, máskülönben gondosan elcsomagolják neki, amit lelkesen lobogtat a kezében hazafelé.
Az első részben említettem, hogy az épületbe lépőket rendszerint a menzáról terjengő ételszag fogadja. Amikor a férjem először vitte Imit oviba, a kérdésemre, hogy „naaa, milyen volt?”, röviden így felelt: kajaszagú.
Aki régóta olvassa a kommentjeimet, és rendelkezik némi helyismerettel, az már bizonyára kisakkozta, hogy Imi abba az intézménybe jár, aminek a kb. egy hónapja felfüggesztett vezetője nemrég még éhségsztrájkolt. Nos, az említett hölgynek nemcsak emiatt nevezhető sajátosnak az étkezési kultúrához való viszonya, hanem azért is, mert az óvodás és az iskolás gyerekek egy időben és egy térben való étkeztetését preferálja. Aki látott már óvodást, akinek az is elvonja a figyelmét a saját tányérjáról, amit a szomszéd asztalnál ülő gyerekek művelnek, vagy kisiskolást, akin a felsőbb osztályosok szórakoznak, az el tudja képzelni, hogy a háromtól a tizenakárhány éves sérült gyerekek és fiatalok egyazon időben és helyen történő tápoltatása tééényleg olyan flottul megy, mint forró kés a vajon.
Ez alól az „ésszerű” rendelkezés alól egyetlen kivétel van: Imiék csoportja. Ők is csak azért részesei ennek a különös kegynek, mert többen közülük súlyosan mozgáskorlátozottak és/vagy táplálkozási zavarokkal küzdenek.
Amikor táplálkozási zavarról beszélek, akkor első sorban nem valamiféle emésztési problémára, ételallergiára vagy pszichés zavarra gondolok, pl. hogy csak dínóhusit hajlandó enni kechuppal, hanem fizikai akadályokra. Ami ott kezdődik, hogy tudja-e tartani a fejét, tud-e ülni, képes-e passzívan tűrni, hogy táplálják, netán mutat-e némi érdeklődést az evés iránt. Tudom, ez most így meredeken hangzik – és az is: van olyan kisgyerek, akinek az etetéséhez ketten kellenek, egy, aki fogja és egy, aki eteti. Mert szegényke ellenkezik, ahogy csak tud (mondjuk most már kevésbé, mint az elején) mert idegen neki minden íz – ki tudja, min tartották idáig – és még mindig cumisüvegből nyomja… De olyan kisfiú is van, aki ül szépen az óvó néni mellett, és kissé komótosan ugyan, de egyedül elfogyasztja, amit elé tesznek.
Imi valahol a középmezőnyben van: darabos ételt eszik, tud rágni, harapni, ha kedve van (nem sűrűn), kanalaz, amúgy etetni kell –, de nem kis hendikeppel indult és nem kevés munkánkba tellett, hogy ide eljusson, és természetesen van még hová fejlődnie.
Az ő története ott kezdődik, hogy születése után 28 napig volt lélegeztetőn, és szondán át táplálták. Háromóránként kapott 2 ml anyatejet. (Nem, nem elírás: 2, azaz kettő millilitert.) A lélegeztető tubus és a szonda tönkrevágta a garatreflexét, a szopóreflexe amúgy is renyhe volt, így nemhogy szoptatásról nem lehetett szó, hanem még a cumiból történő táplálás sem ment eleinte. Három hónap alatt jutottunk el odáig, hogy szó szerint nyögve-nyelve meg tudta inni a napi előírt adagját. Háromnegyed óra alatt negyven millit. Ekkor jöhettünk haza a klinikáról. Két kiló húszdekásan.
Felsorolni is hosszadalmas, mi minden következett ez után: huszonnyolcféle cumi kipróbálása. Ugyanez kanalakkal, csőrös poharakkal, majd a kanál végű cumisüveggel megtoldva. Szájkezelés á lá DSGM terapeuta. Gasztroenterológia, evésterapeuta, cérnabeültetéses akupunktúra echte vietnámi főorvosnővel. Anyatej sűrítése nutritonnal, bébikaja hígítása anyatejjel. Tökörészés a kívánt állag elérésével. Kaja turbózása kalóriával. Natúr fagyasztott gesztenye betározása. Ugyanez vilmoskörtével. Nem, köszönjük nem kérünk kölesgolyót, nem tudja megenni. Jééé, ilyen is van? Ja.
Két és fél éves volt, amikor útban az ország másik felébe (rehabra), az apja a benzinkútnál vett egy Sport szeletet, a gyerek pedig kicsomagolta és a háromnegyedét rendesen elmajszolta.
És akkor elbőgtem magam. Hogy ezt is megértük. Eszembe nem jutott, hogy jaj-összekeni-a-gyerekülést vagy, hogy jaj-édesség-tönkreteszi-a-fogait. Csak ültünk az autóban, suhant velünk a táj, a férjem vigyorgott a visszapillantóba és örültünk, hogy Imi csokit eszik. Mint bármelyik más gyerek.
Mspoppy
