Betti ikernapló orrszívás orrszívó

Gondolatban már többször elkezdtem írni az ikernaplót, de egyrészt lelkileg most vagyok csak abban a fázisban, hogy meséljek erről a meghatározhatatlan életformáról, másrészt felkérést kaptam, hogy teszteljek a babákon egy terméket, és ennek eredményét osszam meg veletek. Jöjjön hát a kecske és a káposzta is.

Az ikrek első fél éve
 

Nem tudom, hová lett az elmúlt fél év. Kimondani is durva, hogy a fiúk hat hónaposak, közben pedig hát annyi mindenen mentünk keresztül, hogy szakmányban írhatnám a posztokat a történésekről, problémákról. Csak címszavakban:

  • két baba szoptatása;
  • két baba altatása;
  • két baba és féltékeny nővérük kezelése;
  • budapesti gyermekkórházak – lelkiismeretes gyerekorvosok kontra közállapotok;
  • családi élet átalakítása;
  • anya szervezetének lepukkanása;
  • a hormonális változások és az alváshiány együttes következményei, majd ennek lelki (fel)dolgozása.

A legtöbb dolog egy négy főre bővült családban is előkerül, nálunk a duplababaság nyújt nem várt helyzeteket. Sokszor a bezzeganyások számára ismert szó, a babagyár jut eszembe rólunk.

Betti ikernapló orrszívás orrszívóAmi biztos, hogy istentelen cukik ezek így ketten, és igazán nagy élmény látni két teljesen különböző kisember párhuzamos, mégis több ponton eltérő fejlődését. Védőnői, orvosi státuszok előtt rendesen össze kell szedni az agyam, hogy melyikük mit és hogyan csinál. Az ember fut maga után a hétköznapokban, és korántsem jut kettejükre annyi figyelem és idő, amennyit szeretnénk, vagy a magunk számára elvárt lenne. Főképp a reggelek bolondok, van, amikor egyszerre ébred a három gyerek, az remek tud lenni, általános, hogy felnézek az órára, és a fél hétből hirtelen délelőtt kilenc lesz. Mégis oldottabbak és bátrabbak vagyunk, teljesebben meg tudjuk élni a velük való együttlétet, mint korábban egy gyerekkel. Egyetlen mumus van számomra, az éjszakázás, ezt bírom a legnehezebben.

Eleinte mindkettőt tudtam szoptatni, egyszerre is, csak az éjszakák okoztak bonyodalmat. Keltsem fel, aki békésen szuszog, csak mert a nyavalygósabb tesója már éhes? Vagy hagyjam meg mindkettejüket a saját ritmusukban? Próbáltam többfélét, a nagy ágyon együtt aludtunk egy bő hónapig. Addigra már egyre többet voltak fenn nappal is, megváltozott minden, és arra tendáltunk, hogy Konrád babát békén hagyom, szeret aludni, éjszaka is többet, mint a tesója. Ő volt a B, azaz a másodiknak érkező baba; nyugodt, de azért huncut manó, aki nagyon sokszor magától elalszik, fejére húzza a nyunnyogtatót, és már be is csukja a szemét. Majd olyan diszkrét dünnyögéssel ébred, hogy alig hallom kispofámat. Becenevei eddig Koni, Koncsi, Konnichiwa, Koni ájlend – értitek, Coney Island (a pihent agyú anyuka…). Zsigmond ellenben nagyon más, izgága kisfiú, jár keze-lába, és ha rázendít, akkor senkinek nincs kegyelem, felháborodottan és hangosan sír, uralkodó típus. Becenevei eddig Zsigiboy, Zsigi, Zsigus, Zsiguli.

Eddig viszonylag idilli volt minden, ha nyugtalanok voltak, be a hintába mindkettőt; aránylag kialakult napirenddel tervezni is lehetett. A hatodik hónap közeledte azonban megváltoztatta őket. Konrád immáron két hete harsányabb lett nappal és éjszaka is, szeretne minél többet belőlem, belőlünk, már őt is karon ringatva kell sokszor elaltatni. Zsigmond pedig megfontoltabb lett, figyel, aprólékosan elemez egy-egy játékot, és imád a cicimen elaludni. Ehhez kiegészítésül, hogy Konrád is szépen szopizott, de nem volt elég a tejem a két babának, és nála a cumisüveges tápszerpótlás cumizavarhoz vezetett. Emellett négy hónaposan kibújtak az első fogai, harapdálni kezdett engem is, és nem tudtam róla leszoktatni. Jó pár kör bőgés és folyamatos lelkiismeretfurdalás után igyekszem elfogadni, hogy ő nem szopizik, és számára igyekszem cumisüvegből pótolni az anyatejet.

A lányunk mostanra imádja igazán a babákat, reggel alig várja, hogy puszilgassa őket; ha elmegy sétálni a mamával, tőlük is elköszön, de amikor bekattan, azonnal kiküldetésbe irányítaná mindkettőt, és az agresszió enyhe jelei is előkerültek nála. Anyám tömbösítve van sokat Pesten, ő a menedék számára, és számomra is; nélküle tutira ovis lenne már, de ezt a projektet most több okból ténylegesen szeptemberre hagytuk.

Anya lepukkant
 

A szülés után eléggé leputtyadtam, a férjem szavaival élve hajcsere-programon megyek át, kis túlzással naponta háromszor porszívózhatnék. Fogaim, körmeim begyulladtak; a szeméremcsontom pedig úgy viselkedik, mint ami eltört, holott nem; megérzi az időváltozást, és elég fura tompa fájdalmat produkál néha. Az éjszakai fennlétek kb. három hónap után pedig olyan dühkitöréseket eredményeztek, hogy magamtól is megijedtem. Most a terhesség alatti magnéziummennyiséget szedem minden nap. Használ(gat).

A hasam érdekesen néz ki, a köldököm elcsúszott, még félig kifelé fordul, és a megnyúlt bőr mókásan ráncosodik, mintha önmaga paródiája lenne. Annyira nem láttam magam kívülről a terhesség alatt, hogy csak nézek, te jó ég, mekkora volt a hasam, akkor teljesen normálisnak tűnt az egész. A megváltozott fizikai állapotomat és külsőmet nem tudtam elfogadni, meg hát mozgás nélkül nem vagyok jól, úgyhogy beiratkoztam egy népszerű online anyukás tornára. Azt hittem szeptemberben, hogy az első sokk után az ember belerázódik ebbe a háromgyerekes történetbe, de még mindig nehéz őket folyamatosan és párhuzamosan ellátni, figyelni, reagálni rájuk, a türelem mellett erőnlét is kell hozzá. Egyelőre mázlisták vagyunk, a babák fürdés és kaja után rögtön elalszanak, és a nagylány is maximum fél kilenckor, úgyhogy utána van idő tornázni, házimunkázni, kibontakozni, ketten lenni. Azt nem mondom, hogy energia is van mindig, de a remény hal meg utoljára. A minap azon kacarásztunk kínunkban, hogy a gyerekek előtt egész estés filmeket néztünk, aztán egy gyerek után sorozatokat, most meg megnézzük az előzeteseket.

Változtatnunk kellett sok mindenen, és fel kellett ismernem, hogy nem megy minden úgy, mint korábban. Ennek egy ékes példája, hogy kerestem egy szimpatikus takarítónőt, inkább takarító csajt, aki hetente jár hozzánk, és ha úgy adódik, társalkodónői szerepet is ellát. Jókat tudunk beszélgetni, ha itt van, tudok töltekezni belőle, ráadásul nem vagyok frusztrált a poros szekrények látványától.

Visszatérve a babákra, hatalmasak már most. Persze apjuk-anyjuk sem kisnövésű, de már lassan a 74-es ruhákat veszem elő, bőven túl vagyunk a nyolc kilón fejenként, és kinőtték a babakocsi mózes részét. Jelenlegi mindennapjaink a fogzás és az értelmi változások jegyében telnek. Konrádnak elég nagy, de rövid szenvedéssel jött ki az első két foga, aztán nagy csönd lett. Most viszont napok óta a klasszikus füldörgölés, nyáladzás, ettől kiütések az állakon, szájban turkászás, mindent szétharapás megy. És a folyamatos dünnyögés vagy sírás, ha leteszem őket, és nem a kezemben/kezünkben vannak függőleges pozícióban. Ehhez Zsigmondnál kis köhögés társul, Konrád pedig gyakorta meg akar fulladni a saját nyálától.

Az orrszívás nem szívás
 

Pár napja az orruk is szörcsögni kezdett, és csak bízom benne, hogy ez is a fogzás okozta megnövekedett váladék, nem pedig megfázítottam őket. Az biztos, hogy benn hagyni nem szabad, jött hát a porszívós orrszívás. Ekkor volt szerencsénk kipróbálni a Nosiboo Go nevű terméket. Kapva kaptam az alkalmon, mert egyik baba sem kedvelte meg a porszívóba bedugott orrszívó hangját, és akkor finom voltam és nőies. Megkaptam a pingvin alakú hordozható orrszívót, ami teljesen beilleszkedik a játékok sorába, a fejét a tisztításhoz levéve pedig egy formatervezett, design vázára hasonlít. Merthogy megáll a talpán. Ami tetszik benne, hogy könnyű fogni akkor is, ha egyedül van az ember, és nincs segítsége ülni még nem tudó babák esetében. Illetve őszinte leszek, volt, hogy feküdtek a babák, és úgy szívtam ki vele az orrukat, habár ezt a használati utasítás nem javasolja.

Betti ikernapló orrszívás orrszívó

Zsigmondnak egyik alkalommal folyós váladék jött ki az orrából hason fekve, akkor előzetes nedvesítés nélkül is szépen kiszívta a maradékot. Volt, hogy sűrűbb váladékot kellett eltávolítanunk, ebben az esetben alapos nedvesítés kellett a kiszíváshoz (mi tengervizes sóoldatot használtunk). Voltak kételyeim az eddig megszokott porszívós változat után, a szívóereje nem tud olyan erős lenni, mint egy jobb minőségű, állítható porszívó maximum fokozata (állítólag az már nem is egészséges), de az kifejezetten jó benne, hogy viszonylag kicsi, és utazásokra is magunkkal vihetjük. Így elkerülhetjük, ami egy alkalommal megtörtént velünk, hogy nyaralás alatt az éjszaka kellős közepén a szánkkal és a klasszik orrszívóval próbáltuk kiszívni a váladékot a lányunk orrából. A művelet röhögésbe fulladt, a gyereken viszont vajmi keveset tudtunk segíteni. Egy ilyen kütyü segítségével azonban tökéletesen megoldhatók a hasonló problémák. A hangja nem ijesztő, kellemes dünnyögéshez hasonlít, Konrád baba nagyon együttműködően még meg is fogta, amikor felültetve kihúztam a sűrűsödő trutyit az orrából.

Betti

Betti ikernapló orrszívás orrszívóAz ikernapló előzménye: Megszülettek az ikrek!

Szeptember 12-én kora délután megérkezett Zsigmond és Konrád, mindketten kicsivel három kilogramm fölött, bő 50 centiméterrel, egészségesen. Hét perc különbséggel csusszantak ki, úgyhogy az attrakciót, jelentem, végrehajtottuk, de ilyen kimerültnek még soha nem éreztem magam utána.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>