Fekszik kiterítve, anyaszült meztelen és eszméletlen. Óvatosan pereg, szivárog benne az élet, a keze ujjából indul, és szívében végzi. Nyilak. Tűk. Ébredezik, egyelőre dereng csak, hirtelen egy fénycsík belevilágít a szemébe, örömfoltokat hoz. Végre, kicsit vizes lett tőle a háta. Azért még nem egészen, mintha elölről kezdődne. Újra marja a szemét az álom, foltok keletkeznek körülötte, beleszédül és a szúrós karikák kaparós fejfájást okoznak. Villámok, szikra, az újabb alvás kezdete. Rémek. Látja, pontosabban épphogy érzékeli, ahogy a Doktor ránéz a vérnyomásmérőre, bólogat, odasúg valamit a nővérnek, biztosan hatalmas titkot oszthat meg vele, ami csakis őt érinti, róla szól a sunyi módszer, pont ő nem tudhatja meg a receptjét. Elengedi a kezét és magára hagyja. Mostantól egyedül lebeg. Az ajtóból a szűk hang odabiggyeszti: jól szorítsa, hogy bent maradjanak, becézze őket, akkor megszületnek. Ugrás szakadékba.

Csepeg az infúzió, egészen halkan, csak akkor lehet észrevenni, mikor üres lesz a nejlonzsák a bal válla felett, cuppan egyet,. Jön a nővér, pillanat alatt átcseréli, be van gipszelve a keze, kacag, ez nem altató, ne féljen, fehérje, hogy összemenjenek a petefészkek. Vizesek. Tényleg két lila gömb a hasa, ha odanyúl. Megnőttek, felfújták őket, pedig mikor befeküdt, még kicsi pöttyök voltak. Majdnem hányt is. Időközben beérett. Kér egy fájdalomcsillapítót, bekapja, a nővér műanyagpoharat ad mellé, ásványvízzel leöblíti, és újra elalszik. Zárt pupillák. Ropirágcsálásra ébred, az előtte lévő lány már kiült a székbe, himbálódzik. Hat petesejt, az nem rossz, nekem most tíz lett, annyit szívott le a doki, hajrá babák! Vihog a lány a tehetetlenségén, de bíztatásnak szánja. Doktor Úr szent ember, maguk meg angyalok, kedves nővérek. Tuti megcsinálja neked a gyereket. Ne izgulj. Meg sem érzed, fájdalommentes, legalább nem kell egy ágyban széttett lábbakkal tornáznod. De igen, ő akkor is kettyinteni szeretne, nem így, egy gurulós műtőágyon bekapni a legyet. A biológus most ereszti össze őket. Két sejtből egyhamar zigótát fakaszt. Hajrá lányok, van egy himnusz idebent, hallgasd csak, a fal mögül súgják a füledbe. Meglesz, meglátod.

Lassan felülhetünk, mondja a nővér édes apahangon, aztán meglágyul, mert nincs válasz, anyahangra vált, habszárnyai nőnek,  karja körbefonja, mintha borostyán volna. Szorítja, de nincs mit. Képzeletben letérdel. Zuhanás. Sötét, szürke hamu.

Erős szünetek, kihagyás, bárányfelhők játszanak néhány hamis szólamot. Leszakadnak. Bumm. Csattanás. Síri csend. Mintha pár perc napfogyatkozás volna, elhúzzák a függönyt az ágy mellett. Felkapcsolja a nővér a ledlámpát.

Két infúzió lement, elég lesz, Doktor Úr pont annyit írt elő, annyit és ne tovább. Hall engem? Ébredjen! Fel kellene kelni, hangoskodik a nővér. Tessék megemelni a hátat, húzom a karját, segítek. Nem megy, nem bírok, ne haragudjon, fáj a derekam, meg se tudom mozdítani. Leszakad. Téglák nőttek a hasamban. Képtelen volnék. Megint szürke hamu. Nagymamája templomba vitte adventkor. Egy sovány, csontos férfi szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Az első misén koszorút szenteltek, utána a papos házban négy ezüstgyertyát tettek rá, viaszt, szalagot, lefújták hóporral, dió és toboz díszítette, hazafelé vittek a betegeknek, eltelt a harmadik vasárnap is, szórták a tömjént, és csak várták a fogantatást. Mikor az is eltelt, megszületett a Kisjézus, óriási, lila csecsemő, harmadnapon fiúvá érett, alkonyodott és nemsokára keresztre feszítették. Három bábut faragott, szalmával bélelte a tyúkólat, oda rakta be józsefbabát, máriababát és a csecsemőfáslit. Szarosak lettek, mert a tyúkok rájuk tapostak. Jászolistálló, ide aludni jár a szag, meleg, mint az anyaméh. Szenteste, mikor az angyalok leszálltak, és a három királyok látogatása is véget ért, összedőlt az ól. Mindannyijukat a tyúkok játszották. Kigyulladt a csillagszórótól a szalma, valószínűleg ez a tűz okozta a balesetet. Öregjózsef ágyra cipelte máriababát és a gyereket, szomorú hír volt, mikor nagymama elmesélte, hogy a szemétben végezték, vagy a hideg pöcében, a téli, fagyott fekáliában fürödték át a maradék babák az Újévet. Miért hazudik anyám, ha a gyereket nem a Jézuska hozza, akkor ki a fene szülte? Az angyalok mire valók, ha nincs is fogantatás? Anya apához bújik, lábukat összedörzsölik, úgy születik a baba. Apa bemászik anyába. Jól belakja. Attól nő a hasában a gyerek. Valaki nagyot hazudott az anyák közül. Bedőlt a ház.

Feltápászkodik. Könnyű lebegést érez, de simán megy minden. Lemászik az ágylétrán, lassan, fokonként veszi az akadályt. Hatott a gyógyszer. Üres a hasa, üres a feje. Ezek jó jelek, jó hír, ha nincs semmi, ha nyugalom van, lehet élni, lélegezni, ha úgy dobog a szíve, mint bárki másnak, az a legeslegjobb ezen a világon. Már nem kattog a feje. Kaparni sem kell. Összegyűri a lepedőt, ahogy kászálódik, a nővér ugrik is, hogy igazítsa. Kitolják a következő lányt, aztán hárommal odébb tartanak a sorban, mire visszajön a mosdóból. Kap egy terhestesztet. Többet nem akarom látni itt magát, menjen és ne idegeskedjen. Két zebracsík, előre! Az öltözőszekrényben a helyén találja a ruhát, mint egy iskolaszertár, felhúzza a bugyiját, betétet tesz bele, és felkapcsolja a melltartót. Mikor oldalra fordul, a tükörben látja, hogy nyoma sincs hasán a púpnak, eltűnt a műtét nyoma. Odaképzeli üres méhébe a Szentlélek arcát. Csak a hüvelyét birizgálták, az orvos egy nagy tűvel kidurrantotta a fészkeit. Odaképzeli még egyszer. Ám a lélek egy szakállas, öreg úr formájába bújt, sovány és vérzik, lepedő takarja a csípőjét. Ő egy nagy, rózsaszín csecsemőt szeretne, olyat, mint a reneszánsz festményeken. Ez nem fog összejönni, a rohadt életbe. Meg fognak halni, és még csak nem is éltek. Bezzeg a punci fájni fog. Megfogja a lába között, és nem érez semmit..

De, igen. Egy, kettő, vagy három gyerek, kinek mi, fiúk és lányok, vagy csakfiúk és csaklányok. Mindegy, ott van a hasában, rúg, kapál, hajnalban komoly zajt csap. Pattanásig feszül a perc várakozás, tényleg pillanatok vannak hátra, ki lehet tölteni az üres helyet a kiságyban. Már ordít a rács. Babaágy. Mózes, karám, cumi és csörgő. Míg ki nem bújik valaki onnan, senki sem hiszi el, hogy létezik, odabent, a hasában valóban lakik egy ember. Mindaddig csakis ő tudhatja. Az orvos csak sejti, fogalma sincs semmiről, ő csupán megszerelte. Ultrahangképek bizonyítják létezésüket, ám a puszta képek alkalmatlanok gőgicsélésre. Pár nap, pár óra, vagy perc és megérkezik az első életjel.

Odakinn esik, hó pereg, elég sok, mintha be volna fáslizva az utca, a házakon géz, az ablakok tapaszok. Betakarják a szentestét. Négykézlábra ereszkedik. Puha hely a fa alatti szőnyeg, itt ki lehet bírni az utolsó perceket. Közben meggyullad az első csillagszóró. Szikrázik, villogva üti a szobát, padlót, a plafont. Pontokat vet meleg falára. Gömbök forognak magzatpózban saját tengelyük körül. Világít a lakás, ég, felgyullad, az ebédlőben az adventi koszorú összes gyertyája füstöl már, ránéz, és a megszülető gyerekek arcát képzeli a hamuba. Közel vannak. Halkan gőgicsélnek, sistereg a had, mintha valaki pumpálna, néha abbamarad. Már nem is kicsik. Inkább gyerekek, mindent pontosan tudni akarnak  saját létezésükről. Sejtek, akiket lehet, egyáltalán nem illik majd becsapni másvalaki születésének meséjével. Megígérem nektek, hogy jövőre együtt gyurmázzuk ki az emberpárt. Elmondom, hogyan lettetek. Ósdi trükk, anya.

Karácsony másnapja. Előbújnak. Két sötétbarna hús, a hasfalon kívül éledeznek, foltosak, harsányan visítanak. Ők azok, az ikrek, hordágyon fogantak és a Szentlélek kötötte őket a méh falához, fogta egy katéterrel és odatapasztotta. Sírnak. Folyton szomjasak. Szívnak és sárgát tojnak. Folyik a ragadós nyáluk, arcukon piros kelés. A szerencséseknek van angyali üdvözletük, a többiek hasa néma. Doktor sem tudja, ilyenkor mi történik pontosan, kezei csak az Úr kezét fogták. Érthetetlen ez az egész szeplőtlen fogantatás pedig pontok százait, sőt tízezreit szülte már. Néha azért remeg a kézfeje.

Kiss Noémi
(részlet az Ikeranya című könyvből)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?