Ennek a posztnak az elején szeretném megköszönni azoknak, akik az előző posztom alatti igencsak elharapózott eszmefuttatást segítettek elterelni a „azért lőttek le annyi gyereket Norvégiában, mert az anyukájuk nem engedte őket verekedni gyerekként / igazából a nem-beszélő autistának kellett volna tőlem bocsánatot kérni, miután a gyerekem megütötte / egyébként is mi ez a kettős mérce, hogy sérült gyereket nem ütünk meg” vonalról. Az első posztom alatt Tirza megjósolta, hogy valahol be fogok sokallni, akkor azt gondoltam, hogy személyesen engem meghatni nem nagyon lehet (ez nagyjából a várakozásaim szerint is alakult), de azt a fokú idiotizmust olvasva, komolyan elgondolkodtam, hogy mit csinálok en itt tulajdonkeppen. Lássuk be, akik fogékonyak arra, hogy másokra/ egymásra odafigyeljenek, nyitottak legyenek, azok megteszik az en posztjaim nélkül is, akik meg nem, azok ezeket olvasva sem. Mondjuk sosem terveztem világot megváltani, de nem is gondoltam volna, hogy addig tud süllyedni a dolog, hogy le kell betűznöm, miért nem kér bocsánatot a nem-beszélő autista. Szóval köszönöm nektek!
Mivel most nem akarok komolyabb témába belemenni, meglehetősen elvette a motivációmat a fenti cirkusz, nem tudom, ezután fogok-e meg írni… ezért valami könnyedebbet választottam. Nati írta egyszer, hogy olyan szívesen bekukucskálna hozzánk néha. Azóta ez többször eszembe jutott és szórakoztattam magam azzal, hogy vajon aki bekukucskál hozzánk, mit lát.
Reggel (ideális esetben):
7:00 szól az ébresztő, a férjem felkel, kávét főz, kelti Somát és visz neki pontosan „három piros kekszit”. Tabletezni vagy legózni szeret reggelente, így ő ezt csinálja, amíg mi készülődünk.
7:10 én is magamhoz térek, összeszedem magam, elkezdem összepakolni a gyerekek cuccait. Nálunk az iskolában, fejlesztő oviban nem adnak kaját, a gyerekek azt eszik, amit csomagolnak nekik. A bölcsődében kapnak enni, így a kicsinek nem kell csomagolnom. Soma esetében berakom a zsiráfos poharába a tejet (csak a zsiráfosba és csak a saját tetejével) és a pandás dobozba a peperkoekot, banánt. A poharat és a dobozt is együtt választottunk iskolakezdés előtt (közben megbántam, hogy nem vettünk rögtön mindegyikből kettőt, de most már mindegy). Mostanában szoktam egy szelet kenyeret is beletenni, ezzel gyakorolnak. Most ott jár a dolog, hogy eltöri, a szájához emeli, és az utóbbi egy hétben egy morzsát megeszik belőle.
7:30 körül felkeltem Armint is és gyorsan összekészítem. Közben a férjem segít Somának felöltözni és noszogatja, hogy ne felejtsen el enni, közben ő maga is elkészül. Előző este már leosztottuk, melyikünk melyik gyereket viszi. Megetetjük a macskát.
7:50 körül indulás Arminnal, ekkor figyelmeztetjük Somát is, hogy nemsokára indulunk, de még egy „kicsike kicsikét” játszhat. Van, hogy kér homokórát, de általában figyelmeztetés után könnyen abbahagyja a játékot és jön cipőt venni.
8:10 körül indulás Somával.
/Kevésbé ideális esetben: Armin 5:20-kor kelt és azóta ébren van vele valamelyikünk a nappaliban, még kevésbé ideálisban felkelés után ordít 1-másfél órát / elaludtunk és kapkodás meg „haladjunk már” van/
A kocsiban Somával megbeszéljük, hogy melyik nap van, mikor hova megy. Ha van aznap valamilyen foglalkozás (logopédia, fysioterapia, Pszichomotoros torna), akkor azt is számba vesszük. Megbeszéljük, hogy van-e napközi iskola után, vagy rögtön megyünk érte, és hogy KI megy érte. Ez különösen fontos hétfőn és kedden, amikor alvó gyerekhez érünk oda az oviba. Nagyon ki tud borulni, ha nem az ébreszti, akire ő számított. Mióta iskolába jár, az jelenti neki a kihívást, hogy átlássa, melyik nap milyen hosszú, mivel az 5 hétköznap 4 különböző hosszúságú ideig van intézményben (amiből meg 3-ba jár pillanatnyilag).
A hetirendje a következőképpen alakul:
Hétfő-kedd: 9-15 fejlesztő ovi 15-17:30 normál óvoda (ide igazából csak aludni jár)
Szerda: iskola 8:30-12:00
Csütörtök: iskola 8:30-15:00 napközi 15:00-16:30
Péntek: iskola 8:30-14:30
A fentiekből látszik, hogy fontos, hogy mindig megbeszéljük, hogy melyik napnál is tartunk, mert a hetirend bonyolult.
A nap végén összeszedjük a gyerekeket az intézményekből. Mivel a férjemmel egy helyen dolgozunk, így nem ritka, hogy nap közben kocsit / gyerekülést cserélünk, a délutáni tervet legkésőbb reggel meg szoktuk beszélni, hogy Somának előre el tudjuk mondani.
A délután igazából attól függ, hogy mikor kezdődött.
Ha szabad a délutánunk, azt ha az időjárás engedi, az udvaron, játszótéren töltjük. Futóbiciklizünk, trambulinozunk, fetrengünk a fűben. Két hete elültettük az első palántainkat, amik mostanra elkezdtek hajtani (napraforgó és zöldségek – nem vagyok egy kertész alkat, finoman szólva, a lényeg, hogy a gyerekkel együtt csináljuk, ő meg a gyomot is szívesen locsolja) A kint levésben a kihívás a különféle zajok, a fűnyírótól az elhaladó motorokig, kutyaugatásig. Ezeket egyre jobban kezeli, most már nem esik vak pánikba, hanem mondjuk lecövekel és a kezét a fülére tapasztja, de a gyakorlás fontos. Mostanában Soma nem igazan nyitott az új helyekre, így nehéz vele bárhova elmenni, amit nem ismer. Nem is nagyon erőltettük az utóbbi hetekben. Stresszeli, hogy lesznek-e ott kutyák vagy hangos dolgok.
Szoktunk legálabb egy „werken”-t csinálni, ami kb. bármi lehet a rajzolástól, kézműveskedéstől az építésen át a pitypangfújásig. Összesen annyi a lényeg, hogy irányított legyen. Mióta iskola van, Soma kifejezetten igényli ezeket a gyakorlatokat és egyre ügyesebb is bennük. Mivel a kreativitásom határos, ezért egyrészt töltöttem le egy rakás feladatlapot netről (képkereső, képkivágó program a barátom) másrészt rendeltem kreatívkodjunk a gyerekkel csomagot. Ebből havonta érkezik egy, benne 6 feladattal és minden szükséges hozzávalóval. (A posztban lévő képen a farmos csomagból készült állataink láthatók.)
Neki úgy áll össze a nap, hogy szépen sorban van benne játék / beszélgetés, gyümölcsevés, kinti játék és feladatozás és délután ugyanez még egyszer. Igényli, hogy ezt otthon is kövessük. Amennyire a lehetőségek engedik, szoktuk is. (A különböző csoportokban van elpakolós dal is, többször mondta már, hogy otthonra is szeretne.)
Este:
18:30 mire mindenki hazaér. Ha napközben a férjem volt otthon, akkor elintézte a bevásárlást és a mosogatást, meg amit meg sikerül. Esetleg betette a kaját, ha olyan, a sütőbe, hogy készen legyen, mire hazaérünk. Ha én, akkor jó eséllyel megfőzök, mire jönnek, nagy szerencsével ki is takarítottam valamennyire. (Mindketten részmunkaidőben dolgozunk.) Ha mindketten dolgoztunk és tényleg főzés van, azt nálunk én csinálom, amíg ő a gyerekkel foglalkozik. Nekem ez a kikapcsolódás a fektetési körök előtt.
Hazaérkezés után Soma kér 3 piros kekszet és hideg tejet. Armin pedig szinten piros kekszet es „szörpöt” kap. Vacsoráig játék van, kint vagy bent.
19:00 vacsorázunk. Soma eszik egy natúr joghurtot, egy gabonás joghurtot és egy gyümölcsös bébiételt (sárgát), az apja segít neki. Armin általában kb. azt eszi, amit mi is, neki én segítek. Vacsora közben Soma tabletezik és folyamatosan beszél vagy énekel (ezt igazából ébredéstől elalvásig. Ha nem hozzánk beszél, akkor magában, olyankor tipikusan hollandul, vagy énekel, ami csak eszébe jut), Armin mesét néz. Soma a második joghurtnál jár, amikor mi kész szoktunk lenni a kajálással, így ilyenkor a férjem elmegy fürdeni, én pedig megetetem vele a gyümölcsét, miközben a kicsi játszik vagy mesét néz. Soma a natúr joghurtot megeszi kanállal, néha a gabonás egy részét is, de a gyümölcsöt nem kanalazza. (Ha keménykedek, hogy akkor márpedig nem kap gyümölcsöt, akkor közli, hogy ő igazából nem is kér – viszont csak abba tudok neki multivitamint és vasat tenni, így ez nálunk kötelező, úgyhogy én kanalazom.)
Gyümölcs után játszik, amíg az apja nem szól, hogy kész a fürdővize, mehet fürdeni. Fürdeni egy „speciális” fürdőkádban szokott, ami egy keretre erősített ponyva tulajdonképp, amit a zuhanytálcába lehet betenni. Nincs fürdőkádunk, ő pedig nem zuhanyozik. Fürdeni is csak és kizárólag ebben hajlandó, ami igencsak megnehezíti a több napra elmenést itthonról. Fürdés után általában legózik. Ezalatt én a nappaliban játszom Arminnal, ilyenkor szoktam 7 percet tornázni, ha épp nyugi van (mostanában nincs). Soma után mi következünk. A kisebb fiam szintén nem bírja a fürdést, ő az én karomban zuhanyozik. Amint a lábát a zuhanytálca felé közelítem, ordítani kezd, a fürdőkádat meglátva pedig ordítva kimenekül a fürdőszobából is.
Kettőjük közül neki van elég kötött fürdős rutinja. A fürdőbe belépéskor a tükörbe nézünk és mondjuk, hogy „kijk”, a zuhany alatt a „visje visje in het water”-t kell énekelni. Amikor kész vagyunk a fürdéssel, szólunk apának, hogy jöjjön és vegye ki a kezemből. Olyankor ránéz és közli, hogy „mama”,amikor kimennek, mondja, hogy szia. (Ő nem beszél, ezeket a szavakat csak itt és csak ebben a kontextusban használja.) Én le szoktam zuhanyozni, miután az apja elvitte szárítani, öltözködni. Amikor felvették a body-t visszasétál a fürdőszobába egy nagy mosollyal. Ez a fürdős rutinjának a vége.
Közben felöltözöm én is, Somának bevisszük a számítógépet és választhat esti mesét / legós videót. Arminnal végigcsináljuk a fogmosás, vitamin, orrtisztítás… köröket. Tipikusan a gyerek hangos ellenkezése közben. Somának hoz valamelyikünk „három piros kekszit és hideg tejet”. Armin és a férjem lekapcsoljak a lámpákat, Soma megsimogatja Armin hátát, így kíván neki jó éjszakát, Armin meg integet Somának, majd megyünk feküdni a kicsivel. Soma az apjával megnéz meg egy mesét, fogat mosnak, felveszik a hálózsákot, választanak egy mesekönyvet. Kis szerencsével eddigre elalszik a kicsi, így itt meg be tudok kapcsolódni a programba és vagy elköszönök vagy én maradok ott vele elalvásig. Lámpaoltás után meg elmeséljük az „ambulance”-os mesét – tipikusan az első 3 percben már alszik. Eddigre kb. 21:45 van.
Armin gyakran kel 23:30-1:30 között, így van valami minimális idő az estéből, mielőtt az éjszakai műszak elkezdődne, de őszintén szólva ez kb. semmire sem elég. Ő rosszabb esetben (mostanában feltűnően gyakran) ordítva kel, amit aztán képes órákon át csinálni – 3,5 óra a rekordja, ilyenkor magán kívül van és veri magát mindenhez, megtartani nem lehet, semmire nem reagál... Legrosszabb esetben kénytelen vagyok autóba rakni és menni vele egy kört, hogy megnyugodjon és újra elaludjon (baromi felemelő hajnali kettőkor… Még rosszabb esetben ez az epizód másfél órával később megismétlődik, de ilyen meg csak kétszer volt). Fel szokott kelni utána még egyszer 5 óra fele, amikor is vagy visszaalszik, vagy nem, ahogy azt mar a poszt elején is írtam.
A reggeli és esti rutinunk minden este ugyanaz. Sosincs olyan, hogy csak az egyikünk lenne jelen, így a felnőtt program mindkettőnknek ki van zárva nagyjából teljesen. Egyik gyerekünk sem töltött még tőlünk távol éjszakát.
Nálunk sokat segít a nyugalmon, hogy nagyon kiszámítható az életünk. Mindenhova kocsival megyünk vagy gyalog/ futóbiciklivel. Nincs pl. a tömegközlekedésből adódó stressz. Faluban lakunk, a szomszédban egy kisváros van, oda járunk bevásárolni, mindig ugyanabba a boltba. Itt sétálni is szoktunk időnként, de főleg csak hét közben, amikor nincs tömeg. Szinte sosem eszünk/ alszunk máshol, vendégeink is elvétve jönnek csak.
Hollandrémület
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
