Az Alkotmánybíróság februári határozata szerint a kötelező óvodáztatás nem ellentétes az Alaptörvénnyel, így 2014-től minden háromévesnél idősebb kicsi előtt meg kell, hogy nyíljon az óvoda ajtaja, illetve azon muszáj lesz belépniük a kicsiknek. Az óvoda tehát kötelező lesz minden háromévesnek. Ha beférnek, ha nem.

Ugyanis a rendelkezés megvalósítása némi életszagú akadályba ütközik. Férőhelyhiány van. No, nem mindenhol, de hiába kanyarog a köztévé archívumában a ksh diagramján a két csík, mutatva, hogy több a hely, mint a gyerek, ha az élet már csak olyan zavaros, hogy ez a gyakorlatban sajnos pont semmit sem jelent. Azok a beste kölkök nem átallanak oda születni többen, ahol pont nincs elég hely.

Korábban is írtunk már róla, hogy a szülő eszi, nem eszi, nem kap mást, mint a lakhely szerint körzetes (esetleg munkahelye szerint körzetes) intézményt. Sok helyen (Budapesten és az agglomerációban tudomásom szerint zömmel) a helyi óvoda jelenleg – a hároméves kortól kötelező felvételi nélkül is – átlag harminc-harmincöt fős csoportjainak valamelyikébe eddig sem volt egyszerű bekerülni. Az óvodák szükségcsoportokat állítanak fel, a tornaszobákból óvodai csoportokat barkácsolnak, tágítják a négy falat, hogy majd kidurran az ovi.

Hogy tud vajon ezeken a helyeken megfelelően foglalkozni egy óvónő harmincöt óvodással? Mit fognak kezdeni, ha az újonnan beíratott kicsik esetleg ennél is többen lesznek? Lesz mondjuk elegendő csoportszoba? Érdekes kérdést vet fel, hogy ha kötelező lesz felvenni minden hároméves gyereket, akkor vajon képesek lesznek, felvesznek-e még nem teljesen szobatiszta gyerekeket is, illetve mihez kezdenek az ilyen problémákkal az óvodák (agyonterhelt csoportjaiban). A valamilyen területen lemaradt, fejlesztésre szoruló gyerekekre vajon jut majd idő, energia, figyelem a tömegben?  

Sok helyen a szülők eddig magánóvodába, csanába vitték gyermeküket. A jövőben az utóbbira viszont már biztosan nem lesz módjuk, mert - habár a meglevő családi napközik nagyjából háromnegyede megfelelne ennek a kritériumnak - kikerült a köznevelési törvényből, hogy az óvodapedagógust alkalmazó csana kiválthatja az óvodát.

2014 szeptemberéig országosan mintegy 20-25 ezer férőhely létesítésére lenne szükség, amelyre nincs reális esély. Az egy gyermekre jutó terület három négyzetméterről kettőre csökkentése sem jelent valódi megoldást: ugyan elvileg több gyermek fér el az óvodában, mivel azonban a csoportlétszámok kötöttek és a csoportszobák száma is adott, ez a lazítás sem hozhat érdemi változást.

Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete (MANTE) közleményében, melyet Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez jutattak el, az áll, hogy a helyhiány miatt az óvodák pedagógiai vezetőinek azt kell mérlegelniük: az iskolába lépésre még nem teljesen érett gyerekeket küldjék-e el, hogy fel tudják venni a hároméveseket, vagy fordítva, a kicsik felvételét utasítsák-e el, hogy a nagyobbak számára biztosítani tudják azt a felkészítést (adott esetben még egy, ritkábban két nevelési évig), amely a későbbi sikeres iskolai tanulás, előrehaladás alapfeltétele.

Jöjjön végezetül a szokásos mantrám óvodáztatás kérdésben: a magam részéről azt tartanám jónak, ha kötelező lenne felvenni három éves kortól óvodába a gyereket (és ennek meg is lennének a tárgyi feltételei), de óvodába járatni csak négy- vagy ötéves kortól lenne kötelező őket.

Center

Ertsey Katalin független országgyűlési képviselő az alábbi felhívást tette közzé tegnap a téma kapcsán: A fokozódó helyzetre való tekintettel (kötelező ovi miatt kidagadó ovifalak, 32-es létszámra módosított iskolai osztályok) szeretnénk egy rövidfilmet forgatni a helyzetről. Arra vagyunk kíváncsiak, tudják-e az anyák, mi lesz az 1 év múlva esedékes bevezetéskor a gyerekükkel. Egy év múlva ilyenkor lesznek a beiratkozások, és egyelőre 25 ezer hely hiányzik az ovikból, amiket részben a felsősök iskolába küldésével próbálnak megteremteni, amitől meg az iskolákban lesz tömegnyomor. A Csanákat viszont kivették a rendszerből, pedig ha óvónő van benne, lehetne ott is letudni a kötelező ovit. Ezt is próbáljuk elmagyarázni a filmmel.
Kérem, jelezze, aki arccal vállalna egy nyilatkozatot, ami elsősorban kérdésekből állna, nem állásfoglalás, pláne nem politikai megnyilatkozás, hanem az anyák kérdéseinek, kétségeinek, bizonytalanságainak bemutatása. Sok ilyen levelet kapunk, és most arccal együtt szeretnénk bemutatni, hogy milyen információhiány van.
Az archoz nem szükséges név, csak mondjuk "Bence mamája" vagy ilyesmi. Persze, aki névvel is vállalja, az még jobb. Ezt az anyagot szeretnénk az EMMI és a nyilvánosság felé bemutatni és választ kérni az anyák kérdéseire.

Ha valakit érdekel a téma és szívesen beszélne erről, levelét a katalin.ertsey@parlament.hu e-mail címre várják.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?