Nem vagyok egy nagy matematikus, de azért könnyen összeadom, hogy húsz óra, bár soknak tűnik, mégis csak két és fél munkanap. Ha eljátszom az ötlettel, hogy ennyi idő alatt kellene megtanulnom valamit, akkor mi is lehetne az, amit ha tökélyre nem is, de valamire vihetnék. Mondjuk, lehetne az origami. Origamiban gyenge vagyok, már azt is elfelejtettem, hogy kell kishajót hajtogatni. Ilyenkor jó lenne egy gyerek. De egyelőre nincs.
Szóval, lehet, hogy origamizni akár már húsz óra alatt megtanulnék. De vajon mit tennék, ha egy nyelvet kellene megértenem ennyi idő alatt? Milyen eredménnyel járnék? Gyanítom, épp eljutnék addig, hogy megvegyem az összes kezem ügyébe kerülő könyvet, aztán rájönnék, hogy a lehetetlenre vállalkoztam, az összeset a sarokba hajítanám, és a húsz órámat origamizással tölteném. Ez a könnyebbik verzió. Mert mi lenne, ha én lennék a tanár? Mit kezdenék ezzel a húsz órával?
Tegyük fel, hogy van három gyerekcsoport, különböző korú gyerekekkel. A legkisebbek 5, a legnagyobbak 8 évesek. Nekem pedig a feladatom írni-olvasni, de legfőképp érteni tanítani. A helyzet igazán speciális: egy külföldi hétvégi magyar óvoda és iskola nebulóit okítom. Saját helyzetem még rosszabb: korábban csak felnőtteket tanítottam – szerencsére legalább magyar diplomám van (bár tudjuk, hogy ez nem jelent semmit) –, s gyereket is csak messziről láttam. De ettől függetlenül, mivel kedvesen hívtak, elvállaltam.
Mielőtt az okításnak nekivágtam volna, tisztázni akartam magamban, mi is az, amit elvárhatok (???) egy ilyen korú gyerektől (és magamtól) – elővettem hát a NAT-ot. Ami leginkább kiderült belőle, hogy egy iskolaérett gyereknek képesnek kell lennie arra, hogy a saját gondolatait érthetően és logikus rendben (korának megfelelően) kifejezze, lehetőleg tisztán, „beszédhibamentesen” beszéljen, képes legyen rövid történetek tartalmának emlékezetből való elmesélésére, ismerje a térérzékeléshez kapcsolódó általános fogalmakat, valamint felismerje egyes hangok hosszúságának, ritmusának váltakozását. (Sokat kérnek vajon, vagy ez teljesen normális akár már kisebb korban is?) Miután ilyen szépen kiokosodtam a gyerekekből, nagy lelkesedéssel, de azért remegő térdekkel léptem be az oskolába. A helyzetet csak néhány hétvégi alkalom után sikerült megállapítanom – amit olyan szépen elterveztem, nem fog sikerülni.
Mi is a helyzet nálunk, Hollandiában?
Az itt élő gyerekek már négyéves korukban bekerülnek egy ún. iskola-előkészítőbe, ami azt jelenti, hogy mire iskolába mennek, már nagyjából ismerik a betűket. A baj az, hogy nemcsak egy iskola- és oktatási rendszer létezik, mivel a holland iskola mellett van angol, nemzetközi, német és más iskola is, ezért már 5-6 évesen eltérhet a gyerekek tudása. Később pedig még inkább differenciálódik.
Ez azt jelenti, hogy a hétvégi magyar iskolában nincsenek homogén csoportok, például minden gyerek máshogyan ír (nemhogy a vonalas füzetet nem ismeri, de nem tud folyóírással írni, mert az iskola nem követeli meg). A betűket az aktuális iskolának megfelelő kiejtéssel társítják, nem beszélve azokról, amelyek hiányoznak az általuk tanult ábécéből. A csoportokban lévő gyerekek nemcsak az iskola szerint különböznek, de eltérő családi környezetből is érkeznek. Vannak közöttük magyar szülők gyerekei, két-háromnyelvű családból jövők és négy nyelvet beszélők is. Vannak, akik folyékonyan beszélnek magyarul és van, akiknél már ez is nehézséget okoz. Csak annyiban egyformák mégis, hogy szeretik azt a magyar közeget, amelyet az iskola nyújt nekik.
Nekem pedig megmarad a fejtörés. Egy ilyen csoportban, ahol ennyi különbözőséggel kell szembenézni, mi lehet a legfontosabb, amire meg kell őket tanítanom, amit nem kaphatnak meg otthon, és enélkül csak félkarú óriások lesznek a világban? Ti mit tartanátok fontosnak a gyerekeitek tanításában? Mi az, amiről szerintetek nem szabad, hogy lemaradjanak, és amit ti otthon nem biztos, hogy meg tudtok nekik adni?
Pannacotta
