37. hét

Egyre jobban közeledik a baba érkezésének időpontja

Múlt héten került sor a 36. heti vizsgálatra, ahol a doki 3275 grammnak mérte a babát. Szerinte mostantól már bármikor érkezhet a kicsi. Ennek gyanánt tartott egy gyorstalpalót is arról, hogy milyen esetekben és mikor kellene indulnunk a kórházba, valamint arról is, hogy mikor húzhatjuk az időt még otthon. Röviden felvázolta, hogy mindenre is lehetőség lesz majd vajúdáskor, illetve szüléskor, amit szeretnék, mert, hogy egy nagyon baba- és anyabarát kórházról van szó (vízben vajúdás/szülés, szabadon választott szülési póz, rengeteg fájdalomcsillapítási lehetőség, a férj jelenléte megengedett minden esetben, kivéve sürgősségi műtétnél, aranyóra stb.).

Mivel itt nincs lehetőség szülészorvost fogadni, majd az az orvos lesz jelen a szülésnél, aki épp ügyeletes. Óriási szerencse kellene ahhoz, hogy amikor majd a baba úgy dönt, hogy megunta és ki szeretne jönni, hogy épp az én terhesgondozós dokim legyen bent. Persze van egy csekély kis esély erre, de nem élem nagyon bele magam ebbe.

Megbeszéltünk még egy időpontot a 38. hét végére, ahol újra megnézi majd az orvos, hogy mit csinál a baba odabent. Ez lesz az utolsó hivatalos vizsgálatunk, amit a doki fog még elvégezni. Ezután már csak az ügyeletre kell mennem hetente, egész a szülésig.

Ahogy egyre jobban közeledik a szülés időpontja, annál több érzés kavarodik bennem. Egyrészt pozitívan állok hozzá és úgy érzem elég erős vagyok ahhoz, hogy jól kezeljem majd a közelgő eseményeket. Másrészt meg néha annyira elbizonytalanodom magamban, hogy azt is kétségbe vonom, hogy majd, hogy fogom tudni ellátni a babát. A kórházban az első perctől a kicsi majd velem lesz, ami szuper jó dolog, de egyben ijesztő is. Belegondolva az egészbe, félek attól, hogy mi van, ha nem állok készen erre. Mármint mi van, ha nem fogom tudni, hogy mikor mit kell csinálni vagy, hogy mikor miért sír a baba, mikor, hogy tudnék segíteni rajta? Sosem járt még újszülött a kezemben, szóval a pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, minden is teljesen új lesz.

Rengeteg hasonló gondolat kavarog a fejemben, egymást váltsák a biztató, pozitív, valamint az ijesztő, pánikot keltő érzések. Próbálok azért erős lenni és csak a pozitív dolgokra koncentrálni.

Megdöbbentő számok

Pozitív dolog, ja mégsem… 18-20 kg-t szedtem össze a terhesség alatt. Soha nem gondoltam volna, hogy én valaha elérem a 80 kilót! De úgy tűnik, hogy mégis minden erőfeszítés nélkül sikerült. Nem mondom, hogy 100%-ban csak egészségesen étkeztem az elmúlt hónapokban, de azért messzemenőleg is sokkal jobban figyeltem arra, hogy mit eszem, mint a terhesség előtt. És mégis úgy tűnik, hogy hiábavaló volt minden, mert azért a 20 kiló az mégiscsak 20 kiló.

Őszintén ledöbbentem, mikor a vizsgálat során ráálltam a mérlegre és megláttam azt a fránya nyolcast. Egyszerre tartottam igazságtalannak ezt, hogy hogy hízhattam ennyit, mikor nem is zabáltam szét a helyet, másrészt meg lelkiismeret-furdalásom is lett, hogy az utóbbi időben a nagy meleg miatt nem mozogtam épp annyit, mint amennyit kellett volna, és biztos azért szaladtak így fel a kilók. Ugyanakkor már azon járt az eszem, hogy hogy fogom tudni ezt majd leadni, hogy vajon mennyi megy majd le a szüléssel, illetve a szülés utáni napokban.

Az orvosom is átnézte újra a cukorterheléses vizsgálat eredményeimet és továbbra is rendben találta őket. Szerinte a nagy meleg miatt lehetséges, hogy jobban vizesedem, és ezért is mutat többet a mérleg, de persze azért azt is hozzátette, hogy próbáljak visszavenni a felesleges szénhidrátokból a következő hetekben. Eddig is nehezen sikerült valamit jó étvággyal enni az elmúlt időszakban, valahogy semmit se kívántam úgy igazán, csak ettem, mert hát kell enni. Na, most még diétázhatok is, hogy még érdekesebb legyen. Persze ez nem a világ vége, de azért a hiúságom a béka segge alatt van (bocsánat a kifejezésért).

Zserbó

Zserbó terhesnaplójának előző részeit ide kattintva olvashatod.