Márton egyéves lett (születésnapi beszámoló)
Terv: Legkisebb első születésnapjának levezénylése, előtte tortát sütni, főzni még ezt-azt (a főfogás már készen előrelátólag), rendet rakni, vendégek fogadására felkészülni, miegyéb. A felkészülésre rendelkezésre álló idő: 4 óra. Kellékek: én és a statiszták, úgymint férj és három gyermek (1, 3, 5 évesek). Zene: vokál – Márton, Hanga, Gergely, András apa, én.
Napsütéses reggelre virradtunk. Szokásos öltözködés („Petőfi Sándor, gatyába táncol…”- G), reggeli, fogmosás, a szokásostól eltérően alig fűszerezve visítással, hisztivel, kiabálással („Gyere fel anya a galériára!” „Negyerefelanyaaaa!”„Én jövök le először az ágyróóól!”, „Gyerevissszaanyaaa!”, „Nem akarok felöltözni!”, „Nem akarok reggelizni!”, „Hanga ráám csapott!”, „Nem akarok fogat mosni!”, „ Ajaa gyejee!!!”, „De Hanga azt mondta, hogy buta vagyook!”, „Nem akarok…!!!!”, „Most már aztán elég!”). A kezdet bizakodásra ad okot.
Játsszunk bűnös módon (milyenszülőmárazilyen) egy kis mérges madarasat a kölkökkel, hogy levezessük a feszültséget, és kedvet csináljunk az utána következő feladatokhoz, eközben hajítsuk a pirosan fogó, még az este kimosott és ázó ruhákat a mosógépbe centrifugálni. Rendrakással folytassuk, hogy a vendégek beférjenek a lakásba. Örüljünk, hogy Gergely szorgosan berakja a dobozba a kisautót, majd mivel kissé sajnálatos módon a dobozon még volt kettő másik doboz, és a tető felemelésekor erre az aprócska tényre a gyermek nem figyelt, szedjük össze a félmázsányi szétgurult legót, s vigasztaljuk a hangrobbanás miatt pánikszerű visításban kitört legapróbbat.
Örüljünk, hogy a másik kettő nem pakol épp szét. (Kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök…” –H.) Rakjunk ki néhány üres dobozt, és kérjük meg a gyerekeket részletesen elmagyarázva, hogy segítsenek szelektálva belepakolni a dobozokba a játékokat, ezalatt rohanjunk el a tulivörösesnarancssárgásan extrém mértékben fogó blúzt kézzel kimosni, majd kicentrifugázni, az előbb mosott pirosan fogó cuccokat kiteregetni. Rakjuk fel a rizst. Gyönyörködjünk az egy szem dobozba púposan belehajigált bizbaszokban, állapítsuk meg, hogy így nem fér a polcra, majd kezdjük előröl közösen a szét- és összepakolást. („Oooo” – M.) Ne kezdjünk el kiabálni a közben felmerülő nehézségekkor. Eközben felejtsük el a rizs alatt kislángra venni a tüzet. Takarítsuk le a tűzhelyre kiömlött és odaégett cuccost. („Szexi lédii, hooop, hoop hoppa gengnem sztájl…” – G.) Mossuk ki az új fehér ingünket is, majd centrifugáltassuk ki azt is a géppel.
Szaladjunk el a piacra gyorsan egyedül virágért, mert épp elhervadt mindhárom meglévő csokor egyszerre reggelre. Vagyis majdnem egyedül, kettő kölök velem akar jönni. Szép idő van, kavicsozzunk, biciklizzünk, érezzük jól magunkat, ránk fér egy kis lazulás. („Szép város Kolozsvár…” – H.) Reménykedjünk, hogy a manók otthon közben rendbe teszik a lakást és megsütik a tortát. Biztos, ami biztos, azért telefonáljunk haza, hogy András porszívózza fel legyen szíves legalább a folyosót, mert valaki kekszet ültetett el rajta kissé korábban. Felmosással ne bajlódjon, legalább barátságosan cuppogó hang fogadja majd a vendégeket belépéskor és a négykézláb közlekedő csemete sem tud olyan gyorsan csínytevésre indulni, ha odaragad.
Hazaérve konstatáljuk, hogy kreatív otthon maradt kölök egy polcnyi könyvből várat épített a szoba közepén. Pislogjunk és dicsérjük meg, hogy ügyes, mert valóban igen szép lett. A kisszobát elfoglaló vasútrendszer is különösen jól sikerült, gyermek igen büszke, az apja csak alig segített az elkészítésében. Összepakolással idővesztés nincs, a torony és a vasút természetesen maradhat, végül is nem olyan sok vendég jön, nem is kövérek. Ne essünk össze, amikor a teregetésre felkért férjünk hozza az anno fehér inget, hogy piros pötty került rá magányos centrifugálódása közben (sejtettem én hülye, hogy nem szabad előtte pirosat centrifugázni, de hát ugye dum spiro, spero). („Sej-haj, száll az ének, zeng az ének..” – H.)
Öntsünk a pöttyre hipót és próbáljuk rezignáltan nézni, ahogy az folttá terebélyesedik. („Sej-haj, óvodásnak kedve…” – H.) Dörzsölgessük halkan káromkodva egy kicsit, úgyis ráérünk, majd hagyjuk ott a picsába, hátha az idő segít. Fogjunk hozzá a tortához. Ne kockáztassunk. Jól bevált recept, semmi fakszni. („Brekekke…”– röhög a tökmag előre.) Kakaós piskóta, csokikrém, esetleg, ha marad idő, csigaformába is feltekerjük. A két nagyobb viszonylag ügyesen választja szét a tojásokat. Amikor kész vannak, csak az asztalról kell letakarítsuk a tojástengert. Előveszem a katymagolót, hátha a tojásfehérje nem veszi észre, hogy teli van sárgájával és felverődik. Ezalatt Hanga kézzel is megvizsgálja a tojássárga állagát, majd azonmód eszegetni kezdi a cukortartóból könyökig maszatos ujjacskáival a cukrot. Ded megdorgálása, piskóta összedolgozása (felverődött), a gyerekek által mellékanalazott liszt és cukor felseprése. Társunk felkérése a sütésben segédkező gyermekek kipucolására.
Közben etessük meg a legkisebbet, majd bízzuk párunkra, hogy szedje ki a születésnapi ünnepi frizuráját saját magának elkészítő egyéves hajából a zseléként alkalmazott húslevest, ha már annyira sápítozik (mármint a pár), hogy hogy néz ki így a gyerek majd a fényképeken. Ne szánjunk túl sok időt a széthajigált étel feltakarítására, a falon végül is jól mutat (a fényképen is remélhetőleg) és nem is lépünk bele. Vegyük ki a sütőből a piskótatésztát és konstatáljuk, hogy mégiscsak boszorkány volt, akitől vettük a tojást piacon, vagy esetleg túl sok volt az asztalra ütött tojás és kevés a tálba, majd próbáljuk levakarni a tésztát a sütőpapírról. („Nem bírom a gyűrődést, nem bírom a gyűrődést…” –én.) Vendégek közben megérkeznek, mosolyogjunk bátran és magabiztosan a darabokra szakadt piskótás sütőpapírral és késsel a kezünkben. Bízzuk a vendégeket a párunkra és a gyerekekre. („Akkor rázom a farom...” – G.) Csodáljuk pár percig a centiméteres darabokban tetszelgő süteményt, majd gyúrjuk össze a csokis krémmel, úgy is az egyévesnek készült, legalább nem kell neki felaprózni. Próbáljuk megkeresni a konyhában a mindenek alatt megbúvó konyhaasztalt, igyekezzünk evésképessé tenni. Közben égessük oda a levestésztát. Hívjuk ebédelni a népeket és meneküljünk el szoptatás címszó alatt, hogy a bátor férj levezényelje az ebédet.
Kipihenten kerüljünk elő, zsebeljük be a valóban igen finom ebédért járó dicséretet, majd somolyogjunk, amikor András lelkesen fényképezi a feje búbjáig csokistortás Mártont (mennyivel szebb színű is a csokitorta, mint a húsleves, bár végül is fürdő és fürdető is élvezte a délelőtti pancsolást). Görgessük le a követ a szívünkről megszemlélve az újra fehér inget (majd halasszuk a problémamegoldást holnapra, amikor észrevesszük a napfényes erkélyen teregetés közben, hogy sárga foltos lett). Adjunk hálát a mosogatógép feltalálójának és menjünk el sétálni a délután maradék részében.
Vezessük le a napot még egy kis másfél órás hipermarketben bevásárlással az überfáradt gyerkőcökkel, majd fürdetés, vacsora (spenótfoltok elhelyezése a falon), diavetítés, fogmosás, meseolvasás, pisilés, szívinfarktus túlélése (annak észlelésekor, hogy a nyitva hagyott kisajtón az immár egyéves nagyfiú suttyomban felmászott egyedül a galériára, büszkén vigyorog és nem esett le), orrfújás és máris ágyban/cicin a lurkók hada, hogy megbeszélhessük a mai igen jól sikerült napot, és álomba énekelhessem magam, mielőtt nekifogok az altatás utáni teendőknek. És most a konyharendbetétel/foltosruhabeáztatás után éjfél előtt pár perccel itten ülök a számítógép előtt és szórakoztatom magam a nap írásos megörökítésével (ahelyett, hogy a megígért védőoltásos posztot írnám a Bezzeganyának) jól megérdemelt mentás sörömmel a kezemben, amíg András alszik egy kicsit, hogy aztán leválthasson a gép előtt, hogy dolgozzon. („Majd alszok én…” – A)
A gyermekek jól érezték magukat a nap folyamán, a vendégek is jól szórakoztak, a zurammal meg majd megbeszéljük egyszer, hogy is vagyunk, ha kirepültek a kőcök.
Ezúttal mondok köszönetet a mai szép napért Andrásnak, Gergelynek, Hangának és Mártonnak, Istennek és megveregetem kicsit a saját vállamat is.
„Bóoldog, boóldog, bóldog születésnapot” Márton!
tengelic
