Tünde:
Kettőt kell aludni, és becsöngetnek, hurrá! Végre újra rendszert kap az életem, végre kiszámíthatóak lesznek és nem tűzoltásokról, kapkodásról szólnak majd a napjaim, és nem lesz több bűntudatom a strandolás/egyéb gyerekprogramok okán félbehagyott munkák miatt. (Amik persze megvárnak sajnos...) És hogy fel vagyunk-e készülve az iskolakezdésre? Jelentem, nem!
Mankának (aki most kezdi az első osztályt) már (szinte) mindene megvan, hála egy lelkes szülőtársnak, aki az osztály összes gyerekének összeállította a tanító néni által kért felszerelést: füzeteket, korongokat, ceruzákat és egyéb csetreszeket. Én pedig nagyasszonyként vettem át már nyár elején a suli előtt az összekészített pakkot. (Azóta is ott áll a komód második fiókjában, ki sem bontottuk.) Nem véletlenül. Minden évben eljátszom a hattyú halálát, amiért nekem kell becsomagolni a füzeteket. Szerencsére idén leráztam magamról ezt a nemes feladatot, és a 14 éves lányomra bíztam a füzetkötéseket. Na, ezért nincs még meg.
Van viszont egy kínzó kérdésem: mi a búbánatnak kötelező a fehér zokni a tornafelszereléshez? Úgy értem, világos, hogy kell egy cserezokni, hogy ne a szétizzadt zokniban ücsörögjön még egy fél napot a gyerek, de miért kötelező a fehér szín?! (Hipermarketben a hófehér zoknis polc lefosztva, így fehér alapszínű, tetején színes csíkosat kapott a gyerek. Remélem, nem lesz gond.)
Vakmacska:
Mi valamivel jobban állunk. Mivel meg voltam győződve, hogy rokkant trollként legfeljebb utasításokat leszek képes ordibálni augusztusban (vagy azt sem), amit családtagjaim eleresztenek a fülük mellett, inkább igyekeztem előre szervezni, vásárolni. Így keltettem közröhejt egy meleg nyári délutánon a vonaton hazafelé, sötétkék, méretes focilabdával díszített hátitáskával a hátamon, benne leendő elsős fiam füzetei, rajzfelszerelése, miegymása, amit egy nagykerhez hozzáférő anyatárs segédletével szereztem be. Listát adtak a tanító nénik május végén (lehetett volna kész csomagot is rendelni tulajdonképpen, ha épp akad nálam egy nagyobb összeg, meg nem kezdek el kekeckedni, hogy de nálunk van otthon sokféle dolog, amit nem vennék meg még egy példányban.
A Nagy füzeteit viszont próba-cseresznye alapon vettük, szintén még augusztus legelején, hasraütéses becsléssel, amit csak most a héten igazolt az osztályfőnöki ajánlás, miből mennyit érdemes venni. Csomagolópapír viszont... az hiányzott, (mint a hajdani Muppet show-ból a szakértő), tehát az elmúlt két hét legesősebb délelőttjén szereztük be, amikor már képesnek éreztem magam a közeli papírbolt meglátogatására. A Nagy új tolltartójával és pár lényegtelen kiegészítővel együtt... hoppá, mi is került ezen nyolcezer forintba? Még jó, hogy maradt az iskolakezdési utalványokból.
Egyébként ne szidjuk az iskolát, a miénket legalábbis. Az igazgató úr személyesen hozta ki nekem az ebédbefizetési számlákat, mikor kibukott, hosszas sorban állást még nem nagyon ajánlgat az orvosi protokoll. A Nagy osztályfőnöke is érdeklődött, miben segíthetne (a nyári tábor után elszóltam magam, hogy ha az elvárt „élménynapló” váratlanul megszakadna, oka lesz annak...). Az infók folyamatosan jönnek, reméljük, a fűtéskorszerűsítés utómunkái is bevégződnek tanévkezdésre, bár a Nagy erősen drukkolt, hogy mi van akkor, ha „nincs kész” az iskola, elmarad az első hét?
A füzetek bekötésében, legalábbis a saját cucc erejéig, már a Nagy is közreműködött, szerintem életében először, és technikaórán se oktatnak ilyesmit. Ez akkor jutott eszembe, amikor részletes, gyakorlatias, step by step út- és bemutatóm után gondosan körbevágta a következő füzet alatt a papírt. Csak a füzet maga maradt CSUKVA. Miután magamhoz tértem a röhögéstől, közöltem, az ő lelkén szárad, ha vissza kell mennem a kórházba, mert nincs az a belső varrat, ami épen kibírna ilyesmit, ha még egyszer megismétli a produkciót.
Végül is a lényeg megvan. A folyamatos lábnövesztés miatti folyamatos cipővásárlás következménye, hogy up to date vagyunk cipőkkel, a Kicsi meg annyi kabátot örökölt össze, hogy talán még jövőre is elég lesz. A nagymama hozott neki tolltartót, tornazsákot, menő füzetcímkét és ünneplő nadrágot is – amiből csak bizonyos helyeken lehet olyat kapni, hogy nem áll el a derekán, de nem is harangozik a bokája táján.
Idén úgy látszik, tanultam a saját korábbi hülyeségemből. Két éve augusztus huszonhanyadikán kaptuk meg az iskolakezdési utalványt, ennek tudatában rohantam augusztus UTOLSÓ hétvégéjén, erős késő délután a két gyerekkel a közeli nagyáruházba, ahol kemény két (három?) órányi melóval raktunk meg egy nagy bevásárlókocsit. A pénztárnál vettem észre megsemmisülve, hogy az utalványos boríték az otthon maradt. Külön üzletvezetői engedéllyel maradhatott az összerakott pakk („én ezt még egyszer soha többé...”) éjszakára visszarakás nélkül, másnap reggel hétkor már ott bokáztam, ezúttal egy kupac utalvánnyal. Aznap délután tartották az évnyitót.
Tünde, Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
