Ma reggel úgy indult a napunk, mint bármelyik másik szombat. Aztán Lili meglátta, hogy előveszem a mécseseket. "Anya, ma megyünk Papához?" Igen, megyünk. És hirtelen rájöttem, hogy ez az első év, amikor már tényleg érti, miért.
Tavaly még csak annyi volt, hogy "kimegyünk a temetőbe, mert ott van Papa". Idén viszont már kérdez. Sokat. Múlt héten a zebránál váratlanul előjött a téma. "Anya, Papa azért halt meg, mert nem nézett körül?" Majdnem megállt bennem az ütő. Nem kicsim, Papa beteg volt. "De akkor miért nem gyógyították meg az orvosok?" Ott, a zebrán állva kellett nagy levegőt vennem, mert hogy magyarázod el egy ötévesnek, hogy néha az orvosok sem tudnak segíteni?
A temetőben aztán ma reggel minden más volt, mint eddig. Lili hozott egy rajzot is. Kivágott egy szívet piros papírból (kicsit görbe lett, most tanulunk ollóval vágni), és azt írta rá: PAPA. Vagyis hát én írtam, ő meg teleragasztotta matricával.
A sírnál mindig hagyom, hogy ő gyújtsa meg a mécsest. Persze csak úgy, hogy fogom a kezét. Ez a mi kis rituálénk. Ma meg is jegyezte: "Anya, tavaly még nem engedted, hogy én tartsam a gyufát!" Tényleg. Tavaly még túl kicsi volt. Idén viszont már óvatosan, komolyan csinálja, látszik rajta, hogy érzi a pillanat súlyát. Aztán elkezdte leszedni a leveleket a sírról. "Takarítunk Papának." Hagytam. Még ha közben az összes virágot is letapossa, akkor is. Mert ez az ő módja a kapcsolódásnak.
Hazafelé aztán jöttek az újabb kérdések. Nehezek. Hogy Papa lát-e minket. Hogy fáj-e neki valami. Hogy mi lesz, ha én is... Nem mindenre tudtam válaszolni. Van, amire nincs is jó válasz. De azt hiszem, nem is kell mindenre tudni válaszolni. Talán elég, ha csak ott vagyunk, ha meghallgatjuk a kérdéseket, és nem félünk ettől a témától mi magunk sem.
Este, lefekvésnél megint előjött a téma. "Anya, szerinted Papa örült a rajzomnak?" Nyeltem egy nagyot. "Biztos örült neki, kicsim." "Akkor jövőre is viszek neki, de addig gyakorlom az ollót, hogy szebb legyen."
Nehéz nap volt. De valahogy mégis jó. Mert látom, hogy Lili a maga módján dolgozza fel ezt az egészet. És talán én is. Együtt, kéz a kézben, egy-egy görbén kivágott papírszívvel.
Vera
