! Ó – IÓ – CIÓ – ÁCIÓ – KÁCIÓ – AKÁCIÓ – VAKÁCIÓ
Hányszor de hányszor írtuk fel izgatottan a tábla sarkába ezeket a betűket várva a csodás nyári szünetet. Persze nekünk ez maga volt az éden. 10 hét játék, felhőtlen pihenés. Semmi suli, semmi tanulás. Mint sem tudtunk szüleink szervezési gondjairól. És ezek a gondok a mi szüleink ideje óta csak nagyobbak lettek. Néhány évtizede még nem volt ritka, hogy a nagyszülők 55-60 éves korukban nyugdíjasként hónapokra vigyázzanak unokáikra. Voltak persze kevésbé szerencsés „kulcsos” a lakótelepen kallódó társaink is, de közülünk sokan biztos rengeteg élménnyel gazdagodtak az úttörő- és vándortáborokban szerte az országban.
Tanterem vagy nyári örömök? Kint lennénk a vízből a hosszabb tanévvel?
Mára a helyzet kicsit megváltozott. Nagyítóval kereshetsz olyan nagyszülőt, aki van olyan szerencsés, hogy megengedheti magának az unokaőrzést. A szülők az éves szabadságuk terhére őrzik a kisebbeket, vagy vaskos tárcájukat vékonyra fogyasztják a különféle táborok kasszáinál. Úszás, napközis, angol, vitorlás. Táborból persze nincs hiány. Megannyi lehetőség… határ, nos határ a fizetésünk.
Pokorni Zoltán szerint meg kell fontolni, hogy rövidebb legyen-e a jövőben az iskolai nyári szünet. Szerinte inkább a tanításnak kellene tovább tartania és az évközi szüneteket meg lehetne hosszabbítani.
Az origo.hu azt írja európai viszonylatban rövid a hazai 37 hetes tanév. Az állam valamivel több mint 600 órát finanszíroz a gyerekeknek. A többit a magán-, különóra-piacon "vásárolják meg" nekik a szülők. Ezzel szemben például Amerikában évente 1097 órát fizet állam bácsi.
A megoldás a politikus szavaiból úgy tűnik, az „Irány Amerika!” szlogenben fogható meg. No, nem a költözésre gondolok, hanem arra, hogy nálunk is az ottani, egész napos iskola modelljét vezessük be. Legyen más a tanév beosztása, azaz legyen rövidebb a nyári szünet és hosszabbak az évközi szünetek. Pokorni Zoltán "eszménye a nevelő iskola" lenne. A nyári szünetet nevelési színtérnek tekintenék programokkal, táborokkal, sportolási lehetőséggel, zenéléssel, színjátszással a gyerekek bevonásával. De nem ám – kizárólag - a piacról. A közoktatási törvény kidolgozásakor megfontolandónak tartja a politikus, hogy megvizsgálják, hogyan lehetne elérni, hogy tíz éven belül minden település szervezzen ilyen szünidei programokat. Első lépésként úgy képzelnék, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára közpénzből, nem hátrányos helyzetűeknek pedig fizetős módon lenne elérhető az új úttörő/napközis-tábor.
Ezen a ponton az én olvasatomban majdnem ugyanott tartunk, ahonnan indultunk. Lesz tábor (most is van) ha fizetsz érte. A nyári szünet viszont lerövidülne. A gyerekek képzelem milyen boldogak lesznek. De legalább a tavaszi és téli szünetet nemcsak meghosszabbítják (akkor persze nincs annyi tábor sem, így tuti a szabadságunk terhére megy a dolog), de át is nevezik. Nem, nem Nemzeti lesz a nevük. Eztán Húsvéti és Karácsonyi szünetnek hívnák őket. Csak a gyengébbek kedvéért. Nehogy elfelejtsük, melyik időszakhoz milyen ünnep kapcsolódik. Gondolom.
Center
(Vakmacska kiegészítése: ha az oktatásból állami pénzt terveznek elvonni, a településektől nemkülönben, akkor honnan lenne forrás támogatott foglalkoztatásra, táborra, ami egyébként ma is kitűnően megvalósítható lenne hosszabb tanév nélkül is? Mitől jobb a szülőnek, ha ugyanakkora időszakra kell megszervezni a gyerekfelügyeletet, csak nem egy, hanem több részletben, nyáron, télen, tavasszal? Minek kéne nevezni az őszi szünetet, forradalmi vagy halottaknapi szünetnek, attól függően, hogy november elsejéhez, vagy októbert 23-hoz esne közelebb? Kiképzik-e a tanárokat arra, hogyan lehet a negyvenfokos tanteremben ájuldozó kisdiáknak bármit is megtanítani?
Szó se róla, épp a napközis tanító nénivel - aki még nálam is öregebb - beszéltük az évzárón, hogy sajnos a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, amikor régi jó táboraink nagy részét átalakították vagy eladták, felszámolták. Amikor kommunista csökevénynek minősítették az építőtábort, pedig más néven olyan országokban is létezik, ahol soha nem volt kommunizmus. Amikor felszámolták a rendszert, aminek segítségével a középiskolások, egyetemisták kisebb gyerektársaikra vigyáztak, szórakoztatták őket, legtöbbször önként és szívesen, nagy fantáziával és humorérzékkel. Az "alakulótéren" ünneplőbe öltözött táborlakóknak szónokoló helyi főembert persze senki nem kívánja vissza, de nekem úgy tűnik, a régi táborokból minden akarat ellenére ő maradt meg egyedül.
Ja, és amikor ezt elolvastam, először az jutott eszembe, Pokorni írná a "Zoli vagyok" blogot? De a blogger azóta tisztázta, ez a Zoli nem az a Zoli...és lássuk be, NEM egészen ugyanazt javasolják...)
