illusztráció
Újraindult kórházteszt sorozatunkban a hazai szülészeteket mutatjuk be: az olvasók megadott szempontsor alapján saját tapasztalataikat osztják meg a kórházról, ahol – két évnél nem régebben – szültek.
2014 májusában született a lányom a Szent Imre Kórházban. Két szempont miatt választottuk: a kerületben lakunk, illetve nagyon jókat hallottunk róla. Nem volt választott orvosom, terhesgondozásra a Szent Kristóf Rendelőbe jártam. Évekig kerestem az „igazit”, végre találtam ott egy nagyon jót, ő azonban sajnos nem vállalt már szülést, így mi vállaltuk a rizikót, hogy ügyeletben szülök. Ezt azóta sem bántam meg.
Kétféle szülésfelkészítő tanfolyam közül választhattam: egyet orvosok, neonatológusok, csecsemősök és szülésznők tartottak, illetve volt az úgynevezett Kismamaklub, ott szülésznőkkel lehetett beszélgetni a szülésről. Én az utóbbit választottam, ez havonta egyszer volt, adott napon és időben. Az első, honlapon megjelölt alkalommal kb. 12 kismama tobzódott a helyszínen, történni azonban nem történt semmi, mert a program elmaradt, de erről semmilyen formában nem tájékoztattak minket. Sem a honlapon, sem a bejáratoknál, vagy legalább a terem ajtaján egy árva papír sem volt kitéve, hogy ne álldogáljunk a folyosón hiába. Telefonáltunk a szülészetre, ott nagy nehezen kiderítették, hogy nem jön senki, menjünk haza, majd egy hónap múlva. Hát, egy hónap múlva ugyanúgy megtörtént, hogy vártunk, vártunk, a semmire. Páran úgy döntöttünk, hogy ne már, felcsattogtunk a szülészetre, ahol a szívbajt hoztuk az ajtót nyitó szülésznőre, ott álltunk vagy nyolcan, már igen nagy pocakkal. Egy tündér volt, kijött az előtérbe, és kérdezhettünk bármit. Nagy mákunk volt, mert épp nem zajlott szülés, így kettesével be is mehettünk megnézni a vizsgálót, vajúdót, szülőszobákat.
A kórház kívül-belül igényes, szép, felújított. Még a szülés előtt jártam folyosói mosdóban, emlékeim szerint sem szappan, sem papír nem volt, de erre most nem esküszöm meg - nézzétek el nekem, terhességi demencia, várom a második babámat. Azt hiszem, a szülőszoba/vajúdó melletti mosdókban minden volt, a gyermekágyon szappan volt, vécépapírt sajátot használtam, az mintha nem lett volna. A tisztaságra nem panaszkodom, sem a szobákban, sem a mosdókban, sem a zuhanyzókban nem tapasztaltam negatívumot, rendszeresen takarították.
A felszereltségről nem nagyon tudok nyilatkozni, laikus vagyok, de szerintem minden megvan, ami egy modern, jól működő kórházban meg kell, hogy legyen. (Kivéve ugye a koraszülött osztályt.)
A szülőszoba a lehetőségekhez képest kényelmes, barátságos, orvosi műszerek kellően elrejtve, hogy ne műtőben érezze magát az ember. Választhattam volna az IKEA-szobát, de a vajúdás 6. órájában már nem foglalkoztam ilyenekkel, örültem, hogy tudtam, végre történik valami, ha már szülőszobába terelnek.
Ahogy már írtam, nem volt fogadott dokim, így pár műszakváltást megértem, de nem éreztem, hogy másként bánnak velem, mint azokkal, akik választott orvossal és szülésznővel (nem titok ugye, hogy ilyenkor jó pénzért) szülnek. Mindenki nagyon jó fej volt, ha kérdeztem – még ha hülyeséget is – válaszoltak, türelmesek voltak. Mindig elmondták, mi fog történni, mit csinálnak éppen. Főleg a szülésznők foglalkoztak velem, a vajúdóban és a szülőszobában is, orvos csak akkor látott, ha a vizsgálóba mentem, vagy burkot kellett repeszteni, illetve a végén, mikor már a finishben voltam. Kis hezitálást az epidurál körül éreztem, párszor rákérdeztem a szülésznőknél, hogy mi a legvégső lehetőség, mert bár még bírom, de ki tudja, meddig fajul a helyzet. A válasz mindig az volt, hogy kerítenek egy orvost, aki aztán nem jött, közben elkezdődött a kitolás, így lemaradtam róla, de igazából nem baj, hogy nem böködték a gerincem. Utoljára egy főorvosnő vizsgált meg, aztán mivel szépen haladt a dolog, átadott egy rezidensnek, akiért – és a „végső” szülésznőért – a mai napig hálás vagyok. Összességében a szülésvezetéssel nem volt gondom, nyugodt szívvel rábíztam magunkat a szakemberekre.
Bababarátnak mondanám a kórházat annyiból, hogy egyből rám tették a lányomat, és nem vágták el a köldökzsinórt, míg lüktetett. Utána az őt érintő vizsgálatokból nem sokat láttam, csak a férjem. Neki egy dolog tűnt fel, ami nekem nem tetszett: emlékei szerint megkérdezésünk nélkül homeopátiás bogyókat adtak neki.
Az újszülött osztályról annyit, hogy nem túl frissen szült nő-barát. Az ágyak magasak, azon nem lehet állítani, és szoptatásra is alkalmatlanok. (Összehasonlításképp a kardiológián nagyon modern ágyak vannak, mindenféle pozícióba lehet állítani).
Itt volt egy negatív pillanat, de az az ebédet osztó személyzettel: behozták, én épp szoptattam, letették, majd kb. 10 perc múlva jöttek az üres tálcáért. Mondtam teljesen normális hangon, hogy hagyja még legyen szíves, majd átteszem a saját dobozomba, ha épp lesz szabad két kezem. Erre nem épp kedves stílusban közölte, hogy jó, de akkor majd vigyem ki én a tálcát, de ne csak dobjam le a társalgóban az asztalra, hanem vigyem el a tálcagyűjtő kocsihoz.
A csecsemős nővérekkel kapcsolatban jók a tapasztalataim, segítőkészek voltak, aranyosak. Megmutatták a fürdetést, pelenkázást, a védőnő a szoptatást.
A látogatási rend is rendben van, egész nap jöhet a rokonság, de az osztályra, a szobákba nem engedik be őket. Én ezzel teljesen egyetértek, nem örültem volna, ha bejön egy számomra vadidegen társaság a szobatárshoz, mikor alszom, vagy éppen szoptatok, és fordítva.
10-es skálán 9-est adnék, következő babámat is ott fogom szülni 2016 márciusában, szintén ügyeletben.
Szent Imre Kórház
szülés ideje: 2014 május
pontszám: 10/9
Kata
UPDATE: NEM homeopátiás bogyókat kapott a gyerek, hanem K-vitamint.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
