Egyszemű, nagyfogú, ilyen-olyan ijesztő szörnyek. A kisgyerek egy szál ceruzával rajzolta őket eredetileg, egy kíváncsi felnőtt pedig a felnőtt rajztechnikák segítségével "életre keltette" ezeket színekkel, árnyékokkal, 3D technikával.

"Mindig is szerettem firkálni-rajzolni, meglepetésemre sikerült ebből megélhetést teremtenem felnőttkoromra. Képregény-rajzolóként is használtam 3D technikát, a feladatom ugyanis az volt, hogy gyerekkorom hőseit, a New York felett lengő Pókembert meg a többit életszerűvé tegyem. Az Universal  Studiosnak szörnyeket is rajzoltam, ám az én szörnyeim sosem voltak olyan hatásosak, mint Jessica unokahúgom által rajzolt szörnyecskék, ő ugyanis gyakran firkálta tele a vázlatfüzetemet mindenfélével. Kíváncsi lettem, hogyan nézne ki egy gyerekrajz, ha színekkel, realisztikus stílusban festenék meg. Kipróbáltam hát Jessica egyik művén a technikát, mindenféle kutatás és évekig tartó kísérletezés nélkül, puszta kíváncsiságból, és a rajzolt lény életre kelt.” - számol be a Monster Engine-t létrehozó művész.

A Monster Engine Dave Devries képregényrajzoló találmánya, könyv és kiállítás is készült belőle, valamint bemutató és oktató előadás is. A könyv 48 oldalán rajzok, festmények, fotók és interjúk találhatóak. A könyv fülszövege elmagyarázza a hétéves projekt történetét, szándékait és eredményeit. Egy egységhez egy gyerekrajz, a belőle készített festmény, és egy kétoldalas interjú található a gyerekkel (a festményről beszélgetnek vele), benne három beágyazott fotóval, amit az interjú közben készítettek a kicsiről. Az interjú a gyerekrajz és a festmény közé ékelődik, tehát a beszélgetés elolvasása után lehet a festmény képét megnézni, ami mindig nagy hatást vált ki. Utána felnőtt-gyerek végigolvashatja az interjút, mennyire lett humoros-éleslátó a műalkotás.

„Harminchárom évesen határoztam el, hogy minden leckét végigveszek a színekről, cselekvésről, részletekről, majd a megszerzett tudást kisgyerekek rajzainál is alkalmaztam. Emlékeztetett ez engem saját gyerekkoromra, illetve arra, hogy bármennyi idős lehetek, mégis képes vagyok gyerekszemmel nézni a dolgokra.” – számolt be az alkotó. „Maga a technika elég egyszerű, kivetítettem a gyerekrajzot, hűen követve minden vonalat, majd logikát és érzéseket egyaránt felhasználva amennyire realisztikusan csak lehet, megfestem a képet. Vegyesen használok akrilfestéket, festékszóró pisztolyt és színes ceruzát is.”

 

A gyerek szörnyei egy pszichológus szemével 

Ranschburg Jenő Félelem, harag, agresszió c. könyv e alapján a gyerek félelmei alapvetően  szeparációs és fájdalomtól való félelemből erednek, illetve egy bizonyos életkor után megjelenik  a  szimbolikus félelem is, mikortól  a gyerek képes már a belső képalkotásra.

Ranschburg Jenő leírja, egy egészségesen fejlődő európai gyermek hároméves koráig konkrét állatoktól fél, utána ennek normális körülmények között meg kéne szűnnie (hacsak nem tolja át például tigrisekre, oroszlánokra egy konkrét személytől vagy a tőle elszenvedhető fizikai ártalomtól való rettegését). Innentől kezdve a mesevilág olyan fantázia teremtette állataitól fog félni, mint a hétfejű sárkány vagy Piroska óriás farkasa. A gyermek szimbolikus félelmeit – a kígyóként tekergő leejtett sálon és hasonló jelenségeken túl – többek között a mesék világa táplálja „a maga kimeríthetetlen szörnyeteggyűjteményével és irreális veszélyhelyzeteivel” (mely ugyanakkor „a gyermeki világkép elidegeníthetetlen része”). Rögtön idekapcsolható a sötétségtől való félelem (mely evolúciós szempontból mindig is a veszély lehetőségét hordozta magában, a gyermek számára pedig a hatalmában nem álló szeparációnak, az anyától, gondozótól való elválásnak is szimbóluma): sötétben elvész a mozgás biztonsága, és mobilizálja a fantáziát, gyermek esetén ki is vetülnek a mesevilág alakjai és eseményei.

A félelmek a szimbólumoktól az első két év után jelennek meg egy gyereknél. Amint megjelennek a mentális képek, a gyerek fejlődése megugrik, ez a szubjektív fantáziavilág, amit a környező világ amúgy is táplál benne mesékkel, mindenféle elejtett megjegyzéssel, a gyerek tudatában nem különül el teljeséggel a valóságos, objektív világtól. Nem tudja meghúzni a reális és irreális közti különbséget. A mesealakok tovább élnek a gyerek képzeletében, és ezeket szimbólum-teremtéssel kivetíti a külső világra, tárgyakra, jelenségekre, személyekre, és ezektől fél. Este a lámpa árnyéka a falon könnyen tűnhet sárkánynak egy gyerek számára - ilyenkor külső objektumra vetít a belső fantáziavilágából. A szimbólumoktól való félelem tehát természetes jelenség, kísérője a gyermeki világkép fejlődésének.    

Ranschburg verset is írt a gyereket rettegésben tartó kitudjamicsodáról: a Hátteki most már animáció formájában is megnézhető.  

Vakmacska

Források:

http://www.themonsterengine.com/

Magyar Tudomány,  http://www.matud.iif.hu/2011/10/01.htm

Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008 (tizedik kiadás)