Jó pár napja történt meg velem életem legborzasztóbb pillanata. Amikor úgy érzed, hogy meghal a gyermeked a kezeid között, amikor minden értelmét veszti egyetlen másodperc alatt és semmi mást nem akarsz, és nem kérsz az élettől csak azt, hogy Ő ne haljon meg...
Szombat volt, szép idő. Mentünk a Mamához ebédelni, Apa, Anya, Gyermek. Ebédnél Anya többször rászól a gyermekre, aki rosszalkodik, meghúzza az unokatestvér haját, elveszi a játékát. Anya többször mondja, NEM SZABAD, szépen viselkedj. Majd mikor már nagyon mérges a gyermek, beleharap Anya kezébe. Anya felkiált fájdalmában, és az asztalra csap. Gyermek megijed, sírni kezd. Nagynéni megpróbálja vigasztalni, majd ijedten átadja Anyának a Gyermeket. Gyermek nem vesz levegőt, csak préseli ki magából a sírással, Anya megijed. Kékül az arca... Istenem, segíts... Vegyél levegőt! - kiáltja. Gyermek elalél, Anya üvölt: hívjatok mentőt, meghal a gyerekem!
Hívják a mentőt, Anya kifordul önmagából, csak üvölt, Apa a helyzet magaslatán van, lefekteti, szólongatja, apró görcsöket lehet észrevenni a kezén. Anya úgy érzi, megőrül. Mi van a Gyermekkel??? Anya, Apa, Gyermek kocsiba pattan, indulnak a mentő elé, nem bírnak várni. Anya vezet, mert képtelen fogni az alélt Gyermeket... Apa fogja, Anya vezet. Anya vezet, nagyon gyorsan mennek. Egyfolytában dudál, engedjenek! Anya meglátja a mentőt jönni, megáll, kiszáll, üvölt, fut. Mentő megáll, Gyermeket átveszik, lefektetik a kocsiban. Anya csak kiállt, mentsék meg, nem halhat meg, mi van vele? Élesszék hát újra! - könyörög. Azt mondják, nem kell, él, csak alszik. Görcs után alszanak.
Anya fogja a mellkasát, hogy dobog-e a szív, füle az orránál, hogy veszi-e a levegőt. Azt mondják, nyugodjon meg, minden rendben van. Beérnek a kórházba, átveszik, vizsgálják, vért vesznek, infúziót kötnek, majd újra sír és megint alszik. Anya aggódik, ez nem normális. Befektetik a szobába, megfigyelik. Anya csak a kérdésekkel van tele, de a legfontosabb, hogy él. Anya fogja a gyermek kezét a rácsos kiságyon és csak figyel, gondolkodik, sír, átértékel. Átértékel mindent. Nincs fontosabb az életében ennél a 80 centis 11 kilós, 15 hónapos gyereknél. Csak ő az élete. Ez a kislány, ő a minden. Gyermek felébred, Anyára néz és énekelni kezdi: „Hinta kajinka.”Ha hintázni akar, mindig ezt énekli, így jelzi. Anya annyira megörül, sosem fogom elfelejteni az arcát amikor rá nézett. Neurológus jön, EEG lesz. Anya reméli, nem epilepszia, Apa biztos benne, hogy nem az. Negatív EEG. Orvos felállítja az anamnézist: Affektív apnoe – indulatgörcs. Négyéves korig kinövik.
Meg kell tanulnom kezelni, nem szabad mindent megengedni, különben az sem jó. Megpróbálom, de félek... Félek, hogy lesz-e következő. Felkészítettek, mit kell tegyek, ha még egyszer nem vesz levegőt sírás közben. Arcába fújok, vízzel locsolom. Ugyanis ha az ember arcához víz ér, önkéntelenül, spontán levegőt vesz. Ki kell zökkenteni, el kell terelni, ha valamit nagyon akar. Nagyon akaratos, nagyon nehéz. Aggódom, hogy lesz-e következő, de megnyugszom, hisz ez mégiscsak jobb, mint az epilepszia, vagy valami szervi baj. Odafigyelek rá még jobban, nem hagyom sírni soha többet! Hibáztattam magam sokáig, hogy én tehetek róla, nem kellett volna kiáltanom, asztalra csapnom, nekem kellett volna vigasztalnom nem másnak. Éjszakánként felébredek, látom magam előtt az arcát, ahogy kékül. Borzasztó. Vége lesz ennek egyszer???
SzoEr
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
