0-12. hét

Évek óta Bezzeganya-olvasóként adta magát az ötlet, hogy billentyűzetet ragadjak és megosszam a történetemet: fogantatás és terhesség hisztamin-túlérzékenyen (a továbbiakban: HI).

Elöljáróban rólunk: férjem a 30-as évei közepén, magas és vékony egészséges informatikus; én pedig magas és vékony, 20-as évei legvégén járó, enyhén (jó, nagyon) grafomániás ügyvéd. A férjemmel tavaly ismerkedtünk meg, idén házasodtunk össze, és még esküvő előtt eldöntöttük, hogy jöhet a baba, azzal a felkiáltással, hogy mire is várjunk még?! Utóbbi felkiáltás abból indult ki, hogy előtte sikerült hosszas küzdelem után ismét egyeztetni a HI-s orvosommal a SOTE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézeténél, ahová a betegségemmel kapcsolatosan járni szoktam.

Hisztamin-túlérzékenység
 

Akkor a HI-ról is pár sort: a HI egy álallergia, amely nem tudjuk, miért alakul ki, de a lényege: a szervezet nem termel különböző, gyakran meg nem állapítható okokból diamino-oxidáz enzimet (rövid nevén DAO-t), amelynek eredménye, hogy a szervezetbe bevitt ételek és italok hisztaminját nem tudja bontani, ez pedig különböző, leginkább allergiás tüneteket okoz. A nehézség benne, hogy elég nehéz rájönni az okra, ugyanis a belgyógyászok nem foglalkoznak vele, mivel ritka betegség, holott egy egyszerű, bár a társadalombiztosítás által nem támogatott vérvétellel kideríthető. Ha kiderül, akkor jöhet a hat hétig tartó szigorú diéta, utána pedig a tesztelgetés egyes élelmiszerekre, illetve azok visszavezetésére. De bizonyos dolgok örökre felejtősek maradnak: minden élelmiszer, amiben aroma vagy színanyag vagy tartósítószer van, szója, vörösbor, penészes sajtok, krémes sajtok, illetve – legnagyobb sajnálatomra – a tengeri herkentyűk is. A lényeg: létezik egy lista, amely alapján a HI-s emberek 70-80 százaléka él és étkezik, emellett a HI-s csapat maradéka a listát úgy kezeli, hogy tudja, az abban felsorolt dolgok közül mit ehet és mit nem (engem például két szem eper megkínoz, de speciel a paradicsomtól semmi bajom sincs).

A HI ugyanakkor – lévén álallergia – lényegesen megnehezíti a fogantatást és a terhességet is. Sőt, az orvosom szerint a vetélés igen gyakori, mivel a diéta miatt viszonylag egyoldalú a táplálkozás, és emiatt a baba is nehezebben tapad meg, illetve marad meg. Különösen figyelemmel arra, hogy a HI még fogamzásgátló mellett is remekül fel tudja borítani a ciklust. Ja, és ha mégsem következne be vetélés, akkor szinte biztos a veszélyeztetettség, mert semmit nem tudnak a HI-ról, és így biztosabb, ha a veszélyeztetettség felkerül a papírra.

Ezért is lepődtünk meg annyira a férjemmel, amikor három hónap próbálkozás után két csíkot mutatott a teszt este. Másnap reggel még mindig két csík volt, tehát irány SOS-ben a nőgyógyász, mert természetesen ilyenkor két nap múlva külföldre kell utazni repülővel. Az orvos sajnos a türelmetlenebbik fajtából volt, de végül – hosszan könyörgés után – sikerült a magyar leletre rábiggyesztenie a mágikus szavakat angolul: „Early pregnancy – 4-5 weeks.”.

Nosza, elmentünk nyaralni, ahol kiderült, hogy a HI ebben az esetben nemhogy hátrány, hanem előny, ugyanis a terhesség alatti hormonális változások eredményeként a DAO-szint többszörösére (forrástól függően 300-1000-szeresére) emelkedik, ami elméletben azt jelenti, hogy a HI-s szerencsétlen lényegesen több dolgot tud elfogyasztani, mint korábban. Eredmény: a nyaraláson gombás-articsókás pizzán éltem, paradicsomos-bivalymozzarellás salátán és pisztácián. Utóbbit nem tudom, mikor ettem utoljára, de most – HI ide, HI oda – folyamatosan azt kívántam, legkülönbözőbb kombinációkban: fagylalt, sózott, natúr, szárított, tésztán, stb., mindenhogy! (Zárójeles megjegyzés: szerintem a férjem életében nem evett még ennyi pisztáciafagylaltot – be kellett segítenie, mivel a tej miatt a fagylaltot nem igazán bírom).

Tehát az első 12 hét kész leányálom volt: bármit ehettem és semmi bajom sem volt. Na, de majd utána….

Vemhes Tevelány

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>