Budapest ostroma a második világháborúban

Erzsike néni kilencven volt, mikor meghalt, halála előtt viszonylag sok időt töltöttünk együtt. Két-három évvel azelőtt jutott eszembe, hogy mivel átélte Budapest ostromát, talán meg kéne kérdezni, ő hogy élte meg, mi maradt belőle az emlékeiben. Sajnos elkéstem akkorra, nem maradt sok. Rászitáltak az évek, az események, a természetes feledés, és talán a maga igyekezete is, hogy inkább a szép élmények maradjanak.

Erzsike néninek megvolt a jó oka rá, hogy azokat a hónapokat-éveket a feledés hátsó szobájába száműzze: imádott első férje túlélte ugyan a háborút, de az utána következő "békét" már nem: elvitték egy nap málenkij robotra, ahonnét sose tért vissza – bár özvegyének évekbe telt, míg egyáltalán holttá nyilváníthatta azt, akiről évek óta semmilyen hírt nem hallott.  A valamivel nyíltabban beszélő nyolcvanas években járt körbe a mondás: a magyar történelemben volt a tatárdúlás, aztán a törökdúlás, aztán meg a felszaba-dúlás.

Erzsike néni korosztálya ma már javarészt nincs életben (tavaly lett volna ő száz), és sokan hallgattak, mert az utódok vagy egyáltalán nem, vagy csak hozzám hasonlóan túl későn voltak kíváncsiak rá, milyen volt 1945 tele, milyen volt pincelakóként megélni, amikor átvonult a fejük felett a front. Az [origo] kiváló összeállítást közölt a német-magyar hadsereg utolsó, kétségbeesett kitöréséről, érdemes elolvasni. 

Gyerekkoromban a többnyire hazug vagy sematikus történelemkönyveket részben pótolták a családi történetek, néhány bátrabb akkori gyerekkönyv. Borbás Mária Tél Budán című könyve például meglepően frissen és őszinte hangon ír, mellőzve az akkor szokásos kliséket arról, hogy mindenki hősiesen viselte a pincefogságot, vagy a hamis sztorikat a jóságos orosz katonákról, akik dehogy bántottak bárkit, sőt, élelmet hoztak az éhezőknek, de tündér keresztanyám Szabó Magda gyerekkönyve, az Álarcosbál felnőttként hozott meglepetést: akkor derült ki, mi volt ennek a könyvnek a valódi ihletője. Szabó Magda férje, Szobotka Tibor 1944 decemberében, az ostrom alatt veszítette el első feleségét, és akkor született, csecsemő fiát. Naplóját Szobotka halála után Szabó Magda idézte az író életrajzában.

"1944 márciusában Szobotka otthon van, pár nap szabadságot kapott, s már indul is vissza, a pár nap elég arra, hogy a gyermek, akire Ili annyira vágyott, megfoganjon, s jelentkezzék majd a legszerencsétlenebb pillanatban, 1944. december 23-án. Amikor a mentők kórházba viszik, vajúdását az ostrom detonációi kísérik, férj és feleség üzeneteit a kórházba látogató szülők tolmácsolják, a katonaszökevény nem léphet ki a házból. A kisfiú 26-án születik meg, Szobotka akkor már az óvóhelyen várja haza a családját, oly közel a felszabadulás pillanata, Buda már elesett, a torkolattüzek az ő élete diadalát világítják meg, mégis túlélte, minden rendben lesz, anya, gyerek vidám, egészséges, nemsokára megkapja őket, aztán jön a szabadság, megindul a könyvkiadás, lesz állás, megjelennek az eddig írt regények, írások is rendre, a gégész biztat, talán az asszony hangjával lehet kezdeni még valamit, de ha mégsem, akkor majd az ő, a Szobotka művészetébe olvad bele elvetélt ambíciója, hiszen összetartoznak ők ketten. Még egypár napig tartoznak össze. Hogy közben mi történt, egy levél impúruma őrzi, amelyet szintén a levéltöredék és a fényképek borítékjában találtam.

„Alulírott dr. Szobotka Tibor feljelentést teszek dr. ...... c. rk. egy. tanár, ...... utcai lakos ellen (kipontozás tőlem) az orvosi etikát súlyosan sértő magatartásáért. Nevezett orvos feleségemet terhessége alatt állandóan kezelte, és megállapodásunk szerint neki kellett volna a szülést a Lorántffy Zsuzsanna Kórházban levezetnie. E megállapodásnak dr. ......, miután feleségem szülési fájdalmakkal 1944. dec. 23-án a kórházba bevonult, nem tett eleget, hanem meghűlésére hivatkozva, de valójában Budapest dec. 24-én kezdődő ostromának bombázásától megrettenve feleségemet magára hagyta, így a szülést dr. K., a kórház főorvosa, idegen orvos segédletével vezette le. 1945. jan. 3-án váratlan komplikációk léptek fel, feleségem fuldoklási rohamai sürgős gégemetszést tettek szükségessé. Dr. K. egy sebtében előkerített német vöröskeresztes gépkocsira tette fel feleségemet és a csecsemőt, majd a Mabihoz hajtatott, amelynek óvóhelyén dr. ...... és felesége helyezkedtek biztonságba. Dr. K. előadta az operáció szükségességét, és kérte feleségem és a csecsemőnek a kórházba való felvételét, különben, mint mondta, anya és gyermeke ott halnak meg az utcán. Dr. ...... ekkor K. főorvos előadása szerint példátlan cinizmussal azt felelte: »Hát akkor haljanak meg!«, és nem volt hajlandó többet tenni az ügy érdekében. Ezek után dr. K. kénytelen volt visszafordulni és a kórház pincéjében a gégemetszést egy szál gyertya mellett egymaga elvégezni. Jan. 6-án feleségemet egy katonai autó hazahozta, 9-én reggel a gyermek, 12-én, ugyancsak reggel, a feleségem meghalt.”

Aki átélte Budapest ostromát, tudja, mit jelentett a fővárosban január 6-án egy gégemetszett, frissen szült anyát és egy csecsemőt a rosszul világított, nem steril pincében az ostromtól félőrült pincelakók közé elhelyezni. Víz, villany nincs, havat olvaszt Szobotka, cseréli a felmetszett gégében a gézt, a csecsemő nem eszik, az anya nem tud szólni, csak ír, írja a beszélőfüzetbe az utasítást, a kérést, a sikolyt, és amit nem ír le, az benne a szemében, a némaságában. Ő, aki álmában Lakmé csengettyűáriáját szokta énekelni, soha nem fog előadni tudni többé. Van Szobotkának egy Hosszú utca című novellája, amelyben a hős egy kis ládában hurcol magával egy holt csecsemőt, mikor írta, nem sejthette, így viszi majd ki eltemetni a saját fiát egy lekvárosládában, pelenkák között, s utána az asszonyt, akinek holt jelenléte ijeszti a pince lakóit, őt nem ládában, szekrényben temeti el az utca végén hevenyészett sírba."

Szabó Magda későbbi gyerekregényében megfordul minden: Zsuzsa, az ostrom alatt szülés után meghalt anya külseje Magdára hasonlít, alacsony és fekete, a szőke Ili vonásait kapja "utódja", Megyeri Éva. A valóságban elpusztult kisfiú pedig túlélő kislánnyá alakul: belőle lesz az Álarcosbál hősnője, a tizennégy éves Krisztina. Aki először kijelenti, ő ugyan nem tart semmilyen előadást, nem érdekli őt se a háború, se a béke.

Ha a gyerek Krisztinához hasonlóan nem olvas ilyen tárgyú regényt, naplót, nem néz a korból már maradt dokumentumfilmeket, még mindig próbálkozhatunk Cseh Tamás nagyszerű balladájával, a Széna térrel, amire korabeli képekből videót is szerkesztett valaki.  A videó alatti kommentek nagy része gyanítom, olyanoktól származhat, akiknek erről sem az Erzsike nénik, sem a tanárok sem igazán meséltek semmi hihetőnek vagy átélhetőnek tűnőt, süvít a történelmi tudatlanság, az át nem gondolt indulatok, a ki nem beszélt, meg nem értett, fel nem dolgozott múlt.

A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, 40 000 szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
45 vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna – Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé 40 000, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
45 vad telén a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nem nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott,
bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig,
így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

 

Vakmacska

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/SZABO/szabo00007_kv.html

(Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának)

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?