A harmadik babával nem cicóztunk, négy hónapos volt a Tokióban született lányom, amikor elkezdtem a gyógyszeres kúrákat, és hat hónapos, mikor az együtt fogant, de lefagyasztott öccsét beültették. Ebben is a négygyermekes barátnőm biztatott és mentorált, akinek a sikertelen beültetések miatt nagy korkülönbség lett a gyerekek között.
Szerencsénk volt a fiunkkal, rögtön megtapadt, és 14 hónappal a nővére születése után, állampolgársága szerinti országban, egyedüliként a gyermekeim közül, meg is látta a napvilágot.
Ekkor hallottam először a gátvédelem kifejezést. Először azt gondoltam, hogy ez a gátmetszés egy alfaja, de kiderült, hogy a gátmetszés nélküli szülésbarát technikát nevezik így. Japánban ismeretlen, rutinból metszenek, mert így a repedés és azzal járó komplikációk azonnal kivédhetőek. Japán barátnőimnek kuriózumként mesélek mindig a szülés érzéstelenítéséről vagy a gátvédelemről. Japán mondás szerint csak az szeretheti a gyerekét igazán, aki kínok kínjai közepette szülte meg. Tuti, hogy ezt férfi találta ki. Az érzéstelenítés ezért Japánban nem divat, de jó anaszteziológusuk sincs nagyon. Nálam három különböző orvos, mind többszöri próbálkozás után tudta csak beadni az érzéstelenítést Tokióban. Ráadásul egy kis kapillárist helyeztek fel az epidurális térbe a magzatvíz elfolyása és a kórházba érkezésem után rögtön, ami két napig, a szülés befejezéséig végig bennem volt, megakadályozva bárminemű fekvő pozíciót, és aminek következtében a szülés után fél évig még fájdalmas maradt az ülés. Az érzéstelenítést persze csak az oxitocin adagolása után kezdték meg.
A tokiói kiábrándító kaland után kifejezetten lelkesen néztem elébe a magyar szülésnek. Még azon is elgondolkoztam, hogy elmegyek végre egy szülésfelkészítő tanfolyamra, amit a János kórház is ingyenesen szervezett, de bébiszitter hiányában sajnos ez nem sikerült. Első terhességem alatt még vizsgázni visszajártam a Tokiói Egyetemre, majd a Zürichi Egyetemen voltam PhD-s hallgató, kb. 3 barátnőt is inspirálva, hogy terhesség mellett is lehet tanulni. A szülés napján is még voltam előadáson. A második lányomnál végigdolgoztam 9 hónapot, úgy ebrudaltak ki a munkahelyemről, hogy most már adjam át a munkákat és menjek haza. Japánban nincs gyes, gyed, védelmi idő, még betegszabadság sincs! - a betegségben eltöltött napokat a kivehető szabadnapokból vonják le, ha az nincs, akkor fizetéslevonás jár - ezért próbáltam az utolsó pillanatig anyagilag hozzájárulni a családi költségvetéshez.
Ez nem egyedi, volt olyan egyedülálló (szabadalmi ügyvivő) anyuka barátnőm, aki 9 hónap végigdolgozott terhesség után kért 6 hónap nem fizetett szabadságot az irodától, hitelt vett fel, hogy meg tudja szülni a babát és fél évig fizetés nélkül el tudja tartani. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az államtól vagy az irodától valamennyi kevéske pénzt kapott, de az nem volt elég, hogy fél évig megéljen belőle és a szülést fedezze. Apuka nem vállalta a gyereket, ami azért elég nagy ritkaság és magas fokú linkségre utal itt is. A jó hír az, hogy Japánban 2-3 hónapos kortól lehet intézménybe adni a csecsemőket, és sokan, főleg a magas fokú végzettségű nők, élnek is ezzel.
Vissza a magyar szülésre: választott orvosom itt se volt, most már elárulom, hogy elvből nem. Felesleges pénzkidobásnak tartom, irritál, ha kiszolgáltatott helyzetben ismerőssel találkozom, pl. ha a kórházban praktizáló volt gimnazista osztálytársam matatna bennem, illetve asszisztálná végig a szenvedésemet, sikolyaimat. Jobban érzem magam, ha a szülészt soha többé nem kell látnom. Harmadrészt, nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyerekem egészségügyi károsodást szenved azért, mert kedves, de nem jó orvost választottam. Kivert a víz az egyik magyar nőgyógyásztól, aki a TB keretein belül vizsgált a terhesség alatt, és agitált, hogy válasszak szülészorvost, mert akkor majd azt történik, amit én szeretnék.
Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy mit lehetne szeretni egy szülésen, én csak úgy meg akartam szülni, a legkevesebb fájdalom és minimalizált beavatkozás mellett. Arról legyen szíves az orvos döntsön, hogy mi hogyan történjen. Ha ő borotválás vagy/és vágás esetén jobban tudja végezni a munkáját, és ezáltal egészséges gyerekem lesz, tegye. Amit ne tegyen, az az, hogy a józan eszét is félretéve, az anyuka kérésére tesz vagy nem tesz dolgokat, és ezáltal egészségkárosodásnak teszi ki a gyereket. Három közeli ismerősömnél is az öntudatos anyuka nem akart semmiképpen császárt, illetve az ikreket is otthon akarta szülni. Persze, lehet, hogy a gyerekek akkor is betegen születtek volna, ha az orvos döntése szerint haladnak a dolgok, de ezt már soha nem lehet megtudni.
Szóval a Szent János kórház mellett döntöttem a felszereltség és a közelség miatt, illetve praktikus okokból kifolyólag is, legalább ötünk közül kettőnél legyen azonos az illetékes anyakönyvi hivatal. A közelség relatív, Hokkaidóról repültem haza 7 hónapos terhesen a 12 hónapos kicsivel és a nagylánnyal, akit otthon rögtön be is írattam a helyi általános iskola 5. osztályába. Nagyon élvezte, szerinte a magyar iskola szórakoztatóbb, mint a cirkusz. Férjem nem vehetett ki tetszés szerint szabadságot, ezért nem jött velünk, és tudtuk, hogy a szülésnél is egyedül leszek. Magától a szüléstől nem féltem, állítólag Magyarországon mindig adnak epidurált, ha az ember kér, inkább izgultam, hogy ne legyen komplikáció, mert a férjem repülőjegyét már előre megvettük, és ha több ideig kellett volna a kórházban tartózkodni, akkor egyedül kellett volna az újszülöttel, a 14 hónapossal és a 9 évessel hazarepülni körbeutazva a fél világot. A nagylány is sokat mulasztott volna a japán iskolából.
Annak ellenére, hogy a férjem nem vehetett volna ki szabadságot, a cége nagylelkűen megengedte, hogy három napra hazajöjjön, és az útlevelet elintézzük. Akkor még szükség volt mindkét szülő személyes ügyintézésére. Állítólag most már elég egy hozzájáruló nyilatkozat. Vannak pozitív változások...
A fiam születése napján még gyerekszínházba vittem a 14 hónapost, de már hetek óta jöttek a jóslófájások. Délutánra már annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam felemelni a picit a pelenkázóra, a 9 éves nagylány segített végig, majd lefektettem a gyerekeket, összepakoltam, és kissé türelmetlenül vártam az éjszakában bridzselő anyámat, hogy bevigyen a kórházba, ahova szerencsére most nem kellett telefonálni, rögtön fogadtak és viszonylag gyorsan lezavarták a szülést. Epidurális érzéstelenítés nélkül!
Hiába mondogattam fűnek-fának, hogy nekem bármit csinálhatnak, de érzéstelenítést azt kérek, nem adtak. Utólag nagyon hálás vagyok érte, tényleg ki lehetett bírni, gátvédelem miatt nem vágtak, nem repedtem, szülés után azonnal le tudtam szállni a szülőszékről, ki tudtam kotorni a fájdalomcsillapítót a táskámból, amit előrelátóan, jó nagy kiszerelésben be is vásároltam magamnak, és utána vígan tudtam le-föl futkosni a reggel érkező 14 hónapos kisebbik lányom után, akit anyám szabadon eresztett a kórházban, hogy kedvére telefonálgathassa az ismerősöknek a nagy hírt.
Csak a szülésznő jegyezte meg a végén, hogy ha tudja, hogy ennyire nem bírom a fájdalmat, akkor talán másképp dolgoznak. Figyelembe véve, hogy az epidurális érzéstelenítés miatt akartam hazamenni szülni, jól hoppon maradtam. De végeredményben rájöttem, hogy így is meg lehet szülni, és nagy pozitívuma volt, hogy gátseb nélkül, szinte fájdalom nélkül tudtam visszautazni Japánba 10 nappal a szülés után.
Más élmény volt a tokiói szülés után 3 héttel, hatalmas gátsebbel hazarepülni Magyarországra, mivel a férjem munkaszerződése a szülés hónapjának végén lejárt, és el kellett költöznünk Tokióból. Először Magyarországra mentünk együtt, majd mikor a férjem véglegesítette az új munkaszerződését, én a 2 hónapos csecsemővel és a 8 éves lányommal követtem Hokkaidóra. A tokiói átszállásnál már olyan állapotban voltam, hogy a reptér közepén állva szoptattam az üvöltő csecsemőt. Lehetett volna keresni valamilyen erre alkalmas helységet, és én igazából a diszkrét szoptatás mellett vagyok, de ott akkor nekem az egynapos utazás, reptérváltás és átszállásra várás közben már nem jutott erőm keresgélni.
A János Kórházban az étel kifejezetten finom volt, kellemes óvodai emlékeket idézett, semmi egészséges japán alga vagy szója. A zuhanyzó és mellékhelyiség tényleg nem higiénikus, de közel van a kórtermekhez, és nem kell – már akinek van – széles gátsebbel ide-oda sokat vánszorogni miatta. Magánszobát is lehet kérni, ha van üresedés. Alapjában véve, nagyon örülök, hogy otthon is szülhettem, örülök, hogy az orvos, szülésznő nem vette figyelembe a kérésemet, hanem tudta, hogy nekem/nekünk a babával mi lesz a legjobb. Örülök, hogy rákényszerítettek arra, hogy győzzem le önmagam. Hálás vagyok érte.
Miyake
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
