Olyannyira felháborodtam egy cikken, mely az alábbi címen jelent meg „Az otthon szülés élményét adják a MISEK új szülőszobái”, hogy muszáj volt reagálnom, hiszen úgy gondolom, ebben én is érintett vagyok, saját bőrömön tapasztaltam. A cikkben a fogalmak össze-vissza mosódnak, otthon szülés élménye, otthonosabb körülmények, császármetszett anyuka VIP-kórteremben, mediterrán hangulatú falszín, stb., pedig tisztán is lehetne fogalmazni, persze csak akkor, ha értjük, miről beszélünk.
A történetem hátteréül csak annyit, hogy volt „szerencsém” szülni kórházban, majd megtapasztaltam egy háborítatlan szülést saját otthonomban és tavaly életet adtam harmadik gyermekünknek a fent nevezett intézményben, császármetszést követően. A harmadik szülésem is tervezett otthon szülés volt, melyről a fent nevezett kórházat hivatalosan is értesítettük, az otthon szülés szabályozásnak megfelelően. Sajnos, mivel a vajúdás alatt magas lett a vérnyomásom, melyet nem sikerült csillapítani, a bábák javaslatára a szülés befejezésére kórházba kellett mennünk. A háttérkórházban elvileg tudták, hogy szülünk…
A szülőszobán csengettünk, s a válaszul jött köszöntőszavak obszcenitásából erősen sejtettük, hogy mégsem vártak és persze fogalmuk se volt rólunk. Miután mindez kiderült, kaptam hideget, meleget, becsmérlést a felelősségérzetemről, kioktatást, mindezt felettébb lekezelő hangnemben, miközben én erősen vajúdtam. Kicsit később vettem észre, hogy míg én tisztességgel bemutatkoztam mindenkinek, én senkinek sem tudom még a keresztnevét sem. Az egészségügyi személyzet elfelejtett bemutatkozni. És én nem is szeretném tovább folytatni a történetemet, pedig lenne miről mesélni. A megélteket (ami ezután következett), még most sem sikerült teljesen feldolgozni.
Hogy milyen volt a szülőszoba színe? Esküszöm, nem tudom. Fehér, sárga vagy zöld csempés? Lehetett volna mediterrán hangulatú is, szép vászonképpel, gondolom az egészségügyi gárda fagyos merevsége a születéssel kapcsolatban nem sokat változott. Akkor pedig, ezek az „otthonosabb hangulatú” törekvések hiábavalóak. Amíg az szülészorvosok fejben nem tudják, de leginkább a szívükben nem érzik, miért is akarnak nők otthon szülni, addig minden hiába. Ott kell, a gondolkodáson először VÁLTOZTATNI, nem a környezeten.
Ha egy nő szül, háborítatlanul szeretné tenni a dolgát, biztonságban. Ehelyett az orvos-beteg (?) hatalmi helyzetből adódóan alárendelt lesz, ahol a kívánságai sokadrendűek lesznek, folyamatosan a biztonságra hivatkozva. A kölcsönös tisztelet pedig sokszor hiányzik egy ilyen helyzetből, pedig a születés csodájában őrizni kell emberi méltóságunkat, nem összetörni!
A VIP-szobához visszakanyarodva. Másfél éve, a frissen felújított kórteremben az is megtette volna, ha friss császármetszéssel nem kell minden alkalommal 8-10 cm-t leugrani az ágyról, mivel az ágyon ülve sem ért le a lábam a padlóra. Ha lett volna egy húzódzkodó a felüléshez és nem a férjem harcművészeti övét kellett volna behozatnom. Ha a pedálos szemetesek pedáljának lenyomásával, tényleg felemelkedett volna azok teteje. Ezek apróságok, ott akkor fájdalmas valóság.
A szülésnek technikai, orvosi oldalával rengeteget foglalkoznak, egyre felkapottabb a környezet otthonosabbá tétele is, de mindeközben az emberi oldalát végleg elfelejtjük? Holott ez lenne a legfontosabb…
Zsuzsanna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
